148956. lajstromszámú szabadalom • Hajtó- és fékezőszerkezet szabadonfutós agyakhoz
Megjelent: 1962. február 23. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG EÍRÁS OUSZAG OS TALALMANYl HIVATAL 148.956. SZÁM 63. k. OSZTÁLY — FI—167. ALAPSZÁM Hajtó- és fékezőszerkezet szafeadonniíós agyakhoz Fichtel & Sachs A. G., Schweiníurt/Main (Nemet Szövetségi Köztársaság) Feltalálók: Doíter Paul főmérnök és Schwerd höfer Hans Joachim, mérnök, mindketten Schweinfiirt A bejelentés napja: 1960. június 8. Német Szövetségi Köztársaságbeli elsőbbsége: 1959. július 15. Kerékpárok és motorkerékpárok szabadonfutós kerékagyainál a fék működtetése sok esetben csavaiTnenetes orsóval ellátott hajtószerv segítségével történik, melyet a szakmában egyszerűen ,.hajtó”-nak szoktak nevezni. A működtetéshez szükséges még a megfelelő anyamenettel ellátott meghajtott rész is, melyet szaknyelven „fékkónusz”-nak neveznek. A hajtószerv menetes csapja és a hajtott rész anyamenete egymással kapcsolódnak és az egyik rész a másikban csavarható, olyképp, hogy a csavarozás egyik véghelyzetében a í'ékkónusz a fékező erő átvitelére való, éspedig pl. egy fékdobra kifejtett hatás segítségével; a másik véghelyzetben ez a fékkónusz a hajtó nyomatékot a kerékpár agyának hüvelyére viszi át. Ez utóbbi cél elérése végett a fékkónuszt pl. hajtókilincsekkel, látják el, amelyek az agyhüvelyen kialakított mélyedésekkel működnek együtt. A mélyedések kör mentén helyezkednek el. Aszerint, hogy a hajtószerv milyen irányban forog, a csavarmenetes rész egyik vagy másik véghelyzete áll elő, vagyis a hajtott rész a fékező erőt vagy a hajtónyomatékot viszi át. A csavarmenetes rész azon véghelyztetében, amelyben a hajtó és a hajtott szervek homlokfelületeikkel egymáshoz legközelebb ' vannak és amely véghelyzet legtöbbször a hajtónyomaték átvitelének felel meg, arra kell ügyelni, hogy az egymáson felfekvő homlokfelületek egymáshoz ne szoruljanak túl erősen, mert akkor esetleg az oldás (eltávolítás) nehézségekbe ütközhet. A megszorulás veszélye azért nagy, mert a menetes rész nagyon finom csavarmenettel van ellátva, hogy a szükséges fékező nyomást átvihesse. Ha a hajtó és hajtott darab egymáson felfekvő homlokfelületei egymáson megszorulnak, a hajtott részt nem lehet működtetni és . kerékagy nem működik helyesen. E hátrányok miatt negkísérelték már az egymáson felfekvő homlokfelületek nagyon gondos megmunkálása révén ,a megszorulást elkerülni. Ismeretesek továbbá oly kivitelek is, amelyeknél ütközőket alkalmaznak, melyek a két alkatrész egymáshoz való közeledésekor az egymásba csavarodás folyamán egymással felváltva működnek együtt, miáltal a csavarmenetes darab egyik véghelyzetét meghatározzák. Egy jól ismert kiviteli alaknál az ütközőket oly módon létesítik, hogy a hajtószerv csavarmenetének végeinél mélyedések vannak, amelyekbe a csavarmenet végénél levő csúcsok, tehát a fékkónusz végei merőleges irányban hatolnak. Egy másik kivitelnél az ütközőket csapok alkotják, amelyeket a hajtó- és a hajtott részen forrasztással erősítenek meg. Ez a forraszási munka azonban nagyon költséges és az egész szerkezetet megdrágítja. A találmány oly szabadonfutós hajtó- és fékező kerékaryakra vonatkozik, amelyek sebességváltóval is el lehetnek látva és amelyeknél az említett hajtó, valamint meghajtott al'karész van. Ezek a részek csavarmenet révén kapcsolódnak egymással oly módon, hogy a csavarozás egyik véghelyzet.ében a fékező erő, a másik véghelyzetben pedig a hajtónyomaték átvitele történik; emellett ezek a részek egymás felé fordítot homlokfelületeiken oly ütközőkkel vannak ellátva, amelyek a részek egymáshoz legközelebb eső helyzetében a csavarozás véghelyzetét határozzák meg. A találmány szempontjából fontos, hogy ezek az ütközők a két alkatrész homlokfelületein forgácsolással vagy forgácsolás nélküli alakítással létesített kiemelkedésekből vagy mélyedésekből állnak, amelyek a részek közeledésekor egymásba mélyednek és sugárirányú határoló felületeikkel egymáshoz szorulnak. A találmány előnyös kivitelénél a kiemelkedéseket és mélyedéseket hideg alakítással hozzuk létre.
