148251. lajstromszámú szabadalom • Alumíniumoxid szigetelés és eljárás annak előállítására

2 148.251 alumíniumoxid szemcséket valamilyen molibdén­vegyülettel, pl. 0,1 súlyszázaléknyi mennyiségű ammonmolibdáttal együttesen őröljük, és azután ezt az őrölt keveréket dolgozzuk fel szigetelő­testté. Ez történhet oly módon, hogy a keveréket nem oxidáló atmoszférában, sőt esetleg egyenesen redukáló atmoszférában, tehát pl. vákuumban, hidrogénben, formálógázban,, széndioxidban, stb. kiizzítjuk, 1000 C°-t meghaladó, de 1700 C° alat­ti hőmérsékleten, és az ily «lódon kiizzított anyag­ból, önmagában ismert módon, formatesteket saj­tolunk, vagy .bevonatot készítünk, amelyet azután ismételten felizzíthatunk. Ugyanakkor lehet az összeőrölt keverékből közvetlenül formatesteket, vagy bevonatokat készíteni, és ezeket izzítani ki nem oxidáló atmoszférában, a fentjelzett körül­mények között. Egy másik eljárásmód az, hogy alumíniumoxid­port preparálunk annak legalábbis indiferens, cél­szerűen azonban redukáló atmoszférában, pl. 1000—1700 C° hőmérsékleten történő kiizzítása közben molibdénnel. Ennek értelmében tehát az egyes alumíniumoxid szemcséket, vagy azoknak legalábbis egy jelentős részét felületileg bevonjuk molibdénnel. E bevonás az izzítás során molibdén­gőz rápárologtatásával történhet, amikor is a rá­párologtatott molibdén részben be is épül a sízem­csékbe. Molibdéngőz alatt jelen leírásban és igény­pontokban fémmolibdéngőzön kívül illékony mo­libdénvegyületek gőzét, tehát pl. molibdénkarbo­nilt is értünk. A preparált alumíniumoxid szem­csékből azután ismét önmagában ismert módon forma testeiket, vagy bevonatokat, pl. katódfűtő­test-bevonatot készíthetünk, amelyeket azután is­mert módon ismét häkezelhetünk. Egy harmadik eljárásmód az, hogy kész alumí­niumoxid szigetelőtestre vagy szigetelő bevonat­ra utólag viszünk fel molibdénbevonatot. E mo­libdénbevonat készíthető pl. ugyancsak .molibdén­gőzből történő rápárologtatással semleges, vagy redukáló atmoszférában, de készülhet oly módon is, hogy kötőanyag segítségével fémmolibdén, vagy molibdénvegyület réteget viszünk fel és a felvitt réteget kiizzítjuk legalábbis oly mértékig, hogy a kötőanyagot kiégetjük, célszerűen azonban oly magas hőmérsékleten, tehát pl. 1000—1700 C° között, hogy a molibdén az alummiumoxidba be­diffundáljon és ily módon beépüljön. Eljárhatunk úgy is, hogy egy kész alumínium­oxidtestet, vagy bevonatot molibdénvegyület, te­hát pl. ammonimolibdát oldatába helyezzük és a molibdénvegyületet felitatjuk. Ezt követően ha­sonló hőkezelést alkalmazunk, mint a többi eljá­rásoknál, miáltal részben felületi bevonatot nye­rünk, részben pedig molibdén adalékkal lesz az alumíniumoxid szigetelés ellátva. Fentiekből világos, hogy a találmányunk sze­rinti eljárásnak számos változata lehetséges, és ezeket lehet egymással kombinálni is. Ezek sze­rint lehet nemcsak adalékot alkalmazni, hanem egyidejűleg bevonatot is készíteni, hasonlóképpen maga az adalék nemcsák molibdénvegyület, ha­nem fémmolibdén is lehet. Ennek megfelelően az eljárásnak lehet olyan változatát is alkalmazni, hogy molibdén, vagy molibdénvegyület jelenlété­ben egy oly tisztító eljárást alkalmazunk, amely gyengén oxidáló gázatmoszférában, pl. nedvesített hidrogénben történő 1000 C° fölötti kipárologta­tásból áll, melyet követően ugyanezen atmoszfé­rában, vagy semleges atmoszférában történhet a molibdén beépülése. Hasonlóképpen az említett többi eljárások is kombinálhatók egy gyengén oxidáló közegben történő izzítással a molibdén be-, vagy felvitelét követőien. A számos változat ellenére mégis az a közös a találmányunk szerinti termékben, hogy abban, vagy azon molibdén lesz jelen, a találmányunk szerinti eljárásban pedig, hogy molibdén jelen­létében történik a keramikus sajátosságokat biz­tosító a gammaalumíniumoxidot alfa-alumínium­oxiddá átalakító hőkezelés, vagy ha már kerami­kus jellegű testeket látunk el molibdénnel, úgy egy ezzel a hőkezeléssel egyenértékű másik hőke­zelés. Szabadalmi igénypontok: 1. Alumíniumoxid szigetelés, különösen elektron­csövek .katódfűtőtestei számára, jellemezve mo­libdén, ill. molibdénvegyület adalékkal és/vagy molibdén, ill. molibdénvegyület felületi bevonat­tal. 2. Az 1. igénypont szerinti alumíniumoxid szi­getelés kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy fém­molibdénre számított - molibdéntartalima 10 súly­százalék alatt van, célszerűen 2%-nál is kisebb. 3. Az 1. igénypont szerinti alumíniumoxid szi­getelés kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy .mo­libdén, ill. molibdénvegyület bevonat esetén e bevonat és az alumíniumoxid szigetelőtest közötti határréteg átlagosan 50% alumíniumoxidot tartal­maz. 4. Eljárás az 1—3. igénypontok bármelyike szerinti alumíniumoxid szigetelés előállítására, az­zal jellemezve, hogy a még szemcsékben levő alu­míniumoxidot, vagy a kész szigetelőtestet molib­dén, ill. molibdénvagyület adalékkal és/vagy be­vonattal látjuk el. 5. A 4. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy az alumíniumoxid szemcsékhez molibdénvegyületet, célszerűen am­monmolibdátot adagolunk, e keveréket együttesen őröljük, az őrölt keverékből szigetelőtestet, vagy bevonatot készítünk, mimellett az anyagot testté, vagy bevonattá való alakítás előtt és/vagy után legalábbis indifferens, célszerűen azonban reduká­ló atmoszférában kiizzítjuk. 6. A 4. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy alumíniumoxidpoirt legalábbis indifferens, célszerűen azonban reduká­ló .atmoszférában való izzítás közben molibdéngőz rápárologtatása révén felületi .molibdénbevonattal látjuk el, majd ezen felületi bevonattal ellátott szemcsékből, önmagában ismert módon, szigetelő­testet, vagy szigetelőbevonatot készítünk. 7. A 4. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy alumíniumoxid szi­getelőtestre, vagy bevonatra utólag fémmolibdén bevonatot viszünk fel. 8. A 7. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy a fémmolibdén be­vonatot molibdéngőz rápárologtatásával visszük fel. 9. A 7. igénypont szerinti eljárás foganatosítási

Next

/
Oldalképek
Tartalom