147550. lajstromszámú szabadalom • Villamos manométercső igen kis gáznyomások mérésére

4 147.550 leg felvevő elektródákat, melyek közül a gyorsító elektródák célszerűen az elektronok nyalábolására is alkalmasak, a szekundér elektródarendszer pedig többfokozatú elektronsokszorozó, melynek első dinódájára a csőben keletkező ionáram az árnyé­kolópajzsban elhelyezett .nyíláson át juthat, mely olyan elrendezésű, hogy rajta át az első dinódára az első elektródarendszerből sem röntgensugarak, sem elektronok, hanem csak a mágnesmezővel el­térített ionnyaláb ionjai juthatnak. 2. Az 1. igénypont szerinti cső foganatosítási alakja, melyet az jellemez, hogy elektronsokszoro­zójának dinódái ezüst-magnézium vagy rézr-beril­lium-ötvözetből valók, és szekundéremissziós réte­gük a felületükön levő oxidhártyán adszorbeált alkálihalogenidréteg, célszerűen káliumkloridréteg. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti cső fogana­tosítási alakja, melyet az jellemez, hogy benne kívülről belevezetett árammal fűthető cirkon­getter, célszerűen cirkondrótspirális, foglal helyet. 4. Az 1—3. igénypontok bármelyike szerinti cső foganatosítási alakja, melyet az jellemez, hogy burája evakuált külső burában foglal helyet és legalább az elektronsokszorozó elektródarendszert körülvevő részén fémből van vagy fémbevonatot hord. 5. Az 1—4. igénypontok bármelyike szerinti cső foganatosítási alakja, melyet az jellemez, hogy primer elektródarendszerének kivezetései a bura, illetve burák egyik, szekundér eletródarendszeré­nek kivezetései pedig a bura, illetve burák másik végén vannak, a belső burába vezető és a két burát egymással mechanikusan összekötő cső pedig a két bura közti téren légzáróan áthaladva a belső, burába annak közepetáján torkollik. 1 rajz A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója, 602095. Terv Nyomda, Budapest V., Balassi Bálint utca 21-23,

Next

/
Oldalképek
Tartalom