147040. lajstromszámú szabadalom • Eljárás aminoplaszt műgyantát tartalmazó sajtolóporok vízállóképességének növelésére

Megjelent: 1960. május 31. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 147.040. SZÁM 39. c. OSZTÁLY — NI—37. ALAPSZÁM SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY Eljárás aminoplaszt műgyantát tartalmazó sajtolóporok vízállóképességének növelésére Nitrokémiai Ipartelepek, Fűzfőgyártelep Feltalálók: Gyulai Béla vegyészmérnök, Fűzfő gyártelep (40%), Kiss Sándor vegyészmérnök, Fűzfőgyártelep (60%) A bejelentés napja: 1958. június 25. Az aminoplaszt műgyantákat .aminocsoportokat tartalmazó szerves vegyületek, mint karbamid, tiokarbamid, melamin, diciandiamid és formaldehid kondenzálásával állítják elő. A kondenzálás első „A" fokozatában a vizes gyantaoldatot a kívánt töltőanyaggal, mint cellulózzal, faliszttel, stb. összedagasztják, majd magasabb hőmérsékleten megszárítják, mikor is a gyanta a vízoldhatatlan B fokozatba kerül. Az így kapott szárazanyagot előőrlés után golyós malomban finoman porítják. A golyósmalomban szokták a présporhoz hozzáadagolni a színezéket, csúsztatóanyagot, stabilizátort és savas jellegű katalizátort, mint ammóniumacetátot, ftálsavanbidridet, glicerilftalátot, A préselés hőfokán azután a savas katalizátor hatására a műgyanta komdenzálása befejeződik, amikor is a gyanta a C fázisba kerül. Legegyszerűbb és leggazdaságosabb a karbamidból és formaldehidből készült sajtolópor. E sajtolóporoknak azonban hátránya, hogy kicsi a vízállóképességük. Víz hatására duzzadnak, majd repedeznek, kellemetlen szaguk lesz és így használhatatlanná válnak. E rossz vízállóképesség miatt helyettük drágább gyantákat, mint tiokarbamid, melamin, diciandiamid, gyantákat vagy ilyen anyagokkal módosított karbamid-formaldehid gyantákat használnak. A találmány eljárás, amellyel az aminoplaszt, különösen a karbamid-íormaldehid sajtolóporok vízállóképességét megjavítjuk. A találmány értelmében ezt azzal érjük el, hogy az aminoplaszt gyanta, különösen pedig karbamidformaldeihid gyanta vizes oldatához szerves gyökkel helyettesített szilántriol vízoldható sóját és olyan savas jellegű katalizátort — amely az aminoplaszt gyantát a 100 C° alatti szárítás folyamán csak a B fokozatig kondenzálja, előnyösen ftálsavanhydridet, glicerilftalátot, p-toluol szulfonsavas nátriumot — adagolunk, majd töltőanyaggal összekeverjük, 100 C°-alatt szárítjuk, azután aprítjuk. Szilántriol vízoldható sójaként célszerűen nátriumsót használunk, használhatunk azonban egyéb alkáli fém, vagy alkáli földfém sót is. A szilántriol szerves gyökeként célszerűen 1—4 szénatomszámú alkilgyököt alkalmazunk. Az alkalmazott szilántriol vegyület feltehetőleg kémiailag beépül a gyantába, és a gyanta vízoldhatóságát nagymértékben csökkenti. Meglepő, hogy a vizet taszító képesség növelését már igen kis mennyiségű szilántriol vegyülettel érjük el. Így a kész sajtolóporra számítva 0,001 és 0,1% közötti menynyiségű szilántriol vegyülettel a karbamid-formaldehid gyanta alapú sajtolópor vízállóképességét a drágább aminoplaszt típusú — pl. melaminnal módosított — sajtolóporok vízállóképességét megközelítő fokra tudjuk emelni. A szilikonvegyületek vizet taszító képessége ismeretes. E szilikonvegyületeket a gyakorlatban úgy alkalmazzák, hogy a vegyületek illó oldószerben képezett oldatával az anyagok felületét bevonják, majd magas, rendszerint 200 C°, vagy annál is magasabb hőmérséklet hatásának teszik ki. Ily módon sajtolópor okát nem lehet vizet taszítóvá tenni, mert tartós melegítés a préspor öregedését okozza. Ha a kész sajtolóport efajta szilikonvegyülettel összekeverjük, nem kapunk megfelelő vízálló présanyagot. Az ily módon alkalmazott szilikonvegyületek csak a felvitt felületen fejtenek ki bizonyos mértékű vizet taszító hatást, azonban nem épülnek be a préspor anyagába, és magát az aminoplaszt gyantát nem teszik vizet taszítóvá. A találmány szerinti eljárat az alábbi példák kapcsán mutatjuk be, melyeknek során az 1. példában a szokásos módon előállított karbamidformaldehid alapú présporba utólag kevertünk szerves sziiikonvegyületet. A 2. példa a szerves