146321. lajstromszámú szabadalom • Eljárás furnírból készült sínszigetelő elemek előállítására, valamint az eljárás szerint készült sínszigetelő elem

Megjelent: 1960. március 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 146.321. SZÁM 20. k. 7-8. OSZTÁLY — BI—125. ALAPSZÁM Eljárás furnérból készült sínszigetelő elemek előállítására, valamint az eljárás szerint készült sínszigetelő elem Bisztray Dénes oki. villamosmérnök, Budapest és Putnoky István vegyész, Budapest A bejelentés napja: 1958. január 18. A találmány furnérból készült sínszigetelő elemek előállítására való eljárás, valamint az eljárás szerint készült sínszigetelő elem. Mint ismeretes, a sínszigetelő elemek, nevezetesem hevederek és profilbetétek rendeltetése, hogy az önműködő vasúti térközbiztosító berendezések sínéit a pálya csatlakozó szakaszaitól villamosan elszigeteljék. Az ilyen sínszigetelő elemek előállítása végett mind ez ideig úgy jártak el, hogy nyírfából vagy bükkfából vágott 1—3 mm vastagságú furnérokat mesterségesen szárítottak, majd hőre kötő víztaszító anyaggal, például melamin alapú műgyantával impregnáltak. Az impregnáló szer víztelenítése végett a furnérokat újból szárították, majd tömbbé állították össze, amelyben a szálirányok részben keresztezték egymást. A tömböket ezután a furnérok lapjára merőlegesen melegen összesajtolták, majd az összesajtolt tömböket sínszigetelő elemekké dolgozták föl. Az ily módon készült sínszigetelő elemek a mechanikai igénybevételeket ugyan jól bírták, az időjárás és az ezzel járó fizikokémiai behatások miatt azonban viszonylag rövid idő (két-három év) alatt tönkrementek. A találmány célja e nehézségek kiküszöbölése, nevezetesen a sínszigetelő elemek élettartamának jelentős megnövelése. A találmány alapja az a felismerés, hogy az ismert sínszigetelő elemek idő előtti elhasználódásának fő oka az alkalmazott furnérok vastagsága. 1—3 mm vastagságú furnérok alkalmazása esetén ugyanis az, impregnáló szerrel való telítés több okból kifolyólag sem lehet teljes. Mindenekelőtt a sejtjáratok a furnér lehámozása után is legalább részben föltáratlanok és így az impregnáló szer számára hozzáférhetetlenek maradnak. Ehhez járul, hogy az impregnálást követő mesterséges szárítással a. nedvességtartalmat nem lehet 6% alá szorítani, mert a furnérok merevekké válnak és ahelyett, hogy sajtolás közben a préselőszerszámot rugalmasan követnék, repednek és törnek. A repedések, amelyek sokszor nem is láthatók, mert a felületen belül vannak és csak a sajtolás közben .hallható pattogás útján észlelhetők, egyrészt jelentős szilárdságcsökkenést okoznak, másrészt, amennyiben a felületig érnek, eleve lehetővé teszik nedvesség behatolását. Ha viszont a repedések elkerülése végett a nedvességtartalmat nem csökkentik 6% alá, a visszamaradó nedvesség miatt az egyébként impregnált részek sem mentesek a nedvesség okozta káros következményektől. A találmány mármost abban van, hogy a teljes keresztmetszetben való impregnálódás biztosítása végett oly furnért alkalmazunk, amelynek vastagsága mindössze 0,4—0,5 mm. Igaz ugyan, hogy az ilyen vékony furnérok előállítása viszonylag kényes és költséges föladat, kísérleteink szerint azonban az ezzel járó kényelmetlenségek bőven megtérülnek a találmány szerinti sínszigetelő elemek élettartamának és szilárdságának meglepetésszerű növekedésével. E kedvező változás fő oka nyilvánvalóan az, hogy a furnérok sejtjáratai gyakorlatilag mindenütt föltárulnak és ezzel az impregnálószer számára hozzáférhetőkké válnak. A furnérok tehát mintegy teljesen átitatódnak az impregnálószerrel és így nedvesség behatolásával szemben biztosítva vannak. Lehetőség nyílik azonban arra is, hogy a furnérok nedvességtartalmát mesterséges szárítással 6% alá csökkentsük és ezzel a furnérok ellenállóképességét tovább növeljük. 0,4—0,5 mm vastagságú furnérok ugyanis már annyira hajlékonyak, hogy a nedvességtartalom ilyen mérvű csökkentése esetén is repedés vagy törés nélkül állják a sajtolást. Hasonló szárítást impregnálás után is alkalmazhatunk. A viszonylag vékonyabb furnérok előállításával járó költségtöbbletet éppen a furnérok vékonysága folytán ellensúlyozhatjuk azzal, hogy az eddig szokásos elősajtolást elhagyjuk és a tömbbé összeállított furnérokat közvetlenül az impregnálószer kötését biztosító hőmérséklet hatásának teszszük ki és a tömbök tömörülését biztosító nyomás alá helyezzük. Célszerű továbbá, ha impregnálószerként 7 pH értékre beállított fenolhomológ alapú gyantát alkalmazunk, amelyet alkohollal 5 Bé° sűrűségre hígítunk föl. Fenolhomológ alapú gyantán fenol- vagy metaparakrezol alapú gyantákat értünk, amelyeknek a találmány szerinti el-