146317. lajstromszámú szabadalom • Központi szívóberendezés

Megjelent: 1960. március 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 146.317. SZÁM 30. k. 1—2. OSZTÁLY — HO-500. ALAPSZÁM Központi szívóberendezés Horák Ferenc főmérnök, Budapest A bejelentés napja: 1957. november 23. Melllkais-seibészieti műtétek után szükséges a beteg mellüregében felgyülemlett levegő, vagy izzadmány leszívása. Hasonlóképpen szükséges egyéb műtétek alkalmával a műtét helyéről vér, genny vagy más folyadék leszívása. Erre a célra eddig minden egyes leszívóhely ellátására motoros , elszívófoerendezéseket, vagy pedig vízvezetéki csapra szerelt injektor rendszerű vízsugárszivattyúkat alkalmaztak. Ezek a működési hely közelében működtek,. mert természetüknél fogva rövid elszívó-csővel 'rendelkeztek. A működés mindkét típusnál erős zajjal járt, ami a betegek nyugalmát zavarta; a vízsugárszivattyúk azonban erős vízpazarlást jelentettek, a beteghez vezető gumicsövek — amelyek a padlón feküdtek — közlekedési akadályokát képeztek. Mindkét típusú elszívóberendezésnél, de főképpen a vízsugárszivattyúnál előállhatott az az eset, hogy a vákuumtér — elektromos, vagy vízszolgáltatás kimaradása következtében — megszűnt, és a beteg zárt mellüregében levő vákuum beszívta a rendszerben még visszamaradt folyadékot, vagy izzadmányt. Ez esetben a beteg károsodást szenvedett, egyrészt a beáramló folyadékmennyiség következtében haláleset is előfordulhatott, de a mellüreg inficiálása minden esetben valószínűvé vált. A betegtől elszívott levegő mennyiségét az eddig alkalmazott berendezések nem jelezték, tehát az orvos bizonytalan volt abban a tekintetben, hogy a mellüregben levő levegőkiválás megszűnt-e, vagy pedig fennáll. A találmány tárgyát képező központi szívóberendezés főképpen a mellüregben levő légmaradékok, illetőleg izzadmányok leszívására szolgál, de sebészeti műtéteknél az eddig használatos elszívó készülékeket is pótolhatja. A, találmány által kitűzött feladatok a következők: A központi szívóberendezésnek a betegszobáktól távol való felállítása oly módon, hogy a gépi berendezés zaja se a betegeket, se a kezelőorvost ne zavarja. Az üzemeltetéshez villamoshajtás szükséges, tehát működése a folyóvizes vízvezetéktől független, működése gazdaságos, és nem állhat elő a vákuum kimaradása következtében a betegre káros visszaáramlás. Egy nagyobb teljesítményű elszívóberendezés feleslegessé teszi több egyedi elszívóhely létesítését, ami kisebb üzemköltséget jelent. A mellékelt rajz a találmány példakénti kivitelét tünteti fel: A fig. 1. a szívóberendezés elvi felépítését szemlélteti. A fig. 2. a szívóberendezés egyéni szabályozó szerkezetének felépítését ábrázolja. A fig. 3. a fojtószelepet és a vezérlést szabályozó körhagyótárcfiát ábrázolja. A fig. 4. a vákuummanométert szemlélteti. A fig. 5. a gumitömlős biztosítószelepet ábrázolja. Az alkalmazott vákuumtartály és kapcsolószerkezet lehetővé teszi az elektromotor szakaszos működtetését, mert a vákuum bizonyos határok közötti változtatása önműködőlég kapcsolja ki és be a vákuumszivattyút. A fixen felfektetett elosztőosőrendszer a falakon, vagy falban nyer elhelyezést, tehát a betegszobában, vagy a műtőteremben az elektromos, vagy a vákuumvezetékek nem zavarják a közlekedést. Minden egyes elszívóhelynél alkalmazott egyéni szabályozó a vákuum nagy határok közötti folyamatos adagolását teszi lehetővé. Az egyéni szabályozóban alkalmazott fojtószelep az ún. pótievegő által okozott vákuumszabályzást nagymértékben csökkenti, és ezáltal a berendezés gazdaságosságát emeli. A vákuum nagyságának mérése olyan higanyos vákuummérővel történik, amelynek kis méretei mellett nagy mérési határai vannak. Az elszívott levegő mennyiségét rotaméteres áramlásmérővel mérjük, tehát az orvos tisztán látja, hogy a beteg mellkasában a levegőkiválás már megszűnt-e. A beteghez vezető elszívócsőben visszacsapó szelep van, amely megakadályozza a levegő visszaáramlását a páciensbe az esetben is, amikor a mellkasban nagyobb a szívóhatás, mint az elszívó vezetékben. (Üzemzavar esetét feltételezve.)