145979. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés villamos halászat céljára

•&Megjelent: 1960. január 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 145.979. SZÁM 45. h. 29—31. OSZTÁLY — VI—204. ALAPSZÁM Eljárás és berendezés villamos halászat céljára Villamosipari Központi Kutató Laboratórium, Budapest Feltaláló: Zoltán István oki. gépészmérnök és Vitályos László oki. gépészmérnök, Budapest A bejelentés napja: 1956. május 31. A találmány eljárás és berendezés villamos halászat céljára. A villamos halászat céljára alkalmazott berendezések azt az ismert biológiai tényt használják ki, hogy a halak a vízben kialakított egy irányú villamos erőtérben a pozitív elektróda felé úsznak. E jelenség létrehozásához szükséges egy bizonyos hatásos térerősség, közelebbi meghatározással a hal hosszára eső bizonyos minimális feszültségesés. Ez a feszültségesés általában halfajtától függően körülbelül 1—2 Volt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nagyobb halak érzékenyebbek a villamos tér hatásával szemben, mint a kisebbek. A fentinél kisebb, például V2—1

U

térerősség hatására csak riasztás következik be, nagyobb, kb. 1,5—2,5-szeres térerősség hatására pedig bénulás lép fel. Váltakozó irányú térerősség terelőhatást nem hoz létre, csak riaszt vagy bénít. A villamos halászat céljára alkalmazott ismert rendszerek a szükséges térerősséget különböző módszerekkel hozták létre. A legrégebben használt eljárás az, hogy egyenáramú generátor pozitív kapcsát a halfogó-, negatív kapcsát az ellenelektródával kötik össze. Ha az elektródák közötti feszültség elegendően nagy — így például 2—3 méter hatósugár eléréséhez kb. 100—200 Voltra van szükség —, a halak a többnyire merítőhálóként kialakított pozitív elektróda felé úsznak. Lényegesen kisebb villamos teljesítménnyel is el lehet azonban érni ugyanezt a hatást, sima egyenáram helyett egy irányú áramimpulzusok használatával. Kitűnt, hogy megfelelő impulzusalak esetén az egyenárammal elérhető biológiai hatással egyenértékű hatás biztositható a sima egyenfeszültség felének megfelelő impulzus-csúcsfeszültséggel. A célszerű impulzusalak meredek felfutású és felezési ideje legalább 1/1000 másodperc. Ezenkívül kívánatos, hogy az impulzus-csúcsérték a' felezési időn belül minél tovább fennálljon. A szükséges impulzus-frekvencia a halfajtától és nagyságtól függően kb. 10—50 Hz. Ilyen egy irányú impulzusokat azonban ez ideig csak rácsvezérelt egyenirányító csövekkel, például thyratron, tudtak előállítani. Ezek azonban igen kényesek és hordoz^ ható berendezések céljára nem alkalmasak. Ezért egyenáramra szuperponált váltakozóárammal, kondenzátorok ütemes kisütésével igyekeztek hordozható berendezéseket létesíteni. Az ismert berendezések közül a tiszta egyenárammal működők a kellő, legalább 2—3 méter hatósugár eléréséhez különösen a nagyobb, például 0,1 mho/méter körüli vezetőképességű állóvizekben igen nagy, több kilowatt teljesítményt igényelnek. Ilyenfajta halászógépek súlya kényelmetlenül nagy és üzemanyagfogyasztífeuk is nagy. Az egyenáramra szuperponált váltakozóáram alkalmazása nem meríti ki a teljesítménycsökkentés lehetőségét, és nem közelíti meg az optimális impulzusalakot, mert felfutás nem elég meredek. A periodikus kondenzátorkisülés sem közelíti meg az ideális impulzusalakot, mert a kisülési csúcsáram csak viszonylag rövid ideig tart. Nagy vezetőképességű vizekben, kellő időtartamú impulzusok előállításához tehát vagy igen nagy kapacitású kondenzátorok, vagy fojtótekerccsel kombinálva igen nagy feltöltési feszültségek szükségesek. Az előbbi megoldás gazdaságossági, az utóbbi az elkerülhetetlenül nedves környezetben szigetelési és biztonsági okokból — különösen hordozható berendezésekben — nem alkalmazható. Az eddig ismert berendezések általános hátránya továbbá, hogy a hatósugár 2—3 méteren túl nem növelhető, mert ehhez a hatósugárhoz képest is az elektródák kisméretűek és felületűek. Emiatt a térerősség eloszlás gyakorlatilag gömbszerű, és így a feszültségesés legnagyobb része az elektródák közvetlen közelére esik. Ismeretes, hogy ilyen gömbszerű téreloszlás esetében a szükséges gépteljesítmény a hatósugár negyedik hatványával nő. További hátrány, hogy a hatósugár által behatárolt térben a villamos térerősség nagyonegyenlőtlenül oszlik el, nevezetesen gyakorlatilag az elektródáktól való távolság négyzetével fordított arányban csökken. Ismeretes továbbá, hogy a terelőhatás eléréséhez szükséges térerősség kb. 1,5—2,5-szeres értékénél már bénulás következik így kb. a hatósugár felének megfelelő tá-