145932. lajstromszámú szabadalom • Berendezés víziszárnyasok gőzölésére
Megjelent: 1960. január 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 145.932. SZÁM 66. a. OSZTÁLY — KO-1292. ALAPSZÁM Berendezés víziszárnyasok gőzölésére Knoll István oki. gépészmérnök, Erdélyi Elek oki. mérnök, Molnár István technikus, E. Nagy Lajos oki. gépészmérnök, Stanga Antal technikus, mindannyian Budapesten A bejelentés napja: 1958. május 19. Víziszárnyaisok kopaszt ásiboz való előkészítése a toliltüszők gőzzel történő lazításával, gőzöléssel történik. Ez a gőzölés lehet szakaszos, vagy folyamatos üzemű. Szakaszos gőzölésnél a felsőpálya a gőzölés ideje alatt áll, majd a gőzölési idő letelte után tovább halad. A felsőpálya továbbhaladásakor mind a szakaszos, mind pedig a folyamatos működésű 'kádaknál a belépő és kitépő ajtókat nyitni kellett, ami tetemes, gőzveszteséggel járt. Megoldották már az ajtó nyitását és zárását úgy is, hogy a felsőpálya által szállított szárnyas a belépő és a kilépő ajtót rugó ellenében nyitotta. Ezzel .a megoldással sem volt megoldható a folyamatos gőzölés gazdaságosain, a nagy gőzveszteségek és az akasztott állatok nagy távolsága miatt. Igen nagy hátrányuk volt a kádaknak az is, hogy a szárnyas függőleges helyzetben lépett be a kádba, ment azon keresztül és ugyanígy lépett ki. Ez a megoldás azt eredményezte, hogy a gőzveszteség igen nagy volt, tehát a folyamatos üzem csak gazdaságtalanul volt megvalósítható. Ezen túlmenően az ismert gőzölőkádak — szerkezeti kialakításuknál fogva — nehezen voltak tisztíthatok és nem volt tökéletesen biztosítható a gőz állapotának egyenletessége. A találmány szerinti gőzölési eljárással 'és az eljárás foganatosítására, szolgáló gőzölőkáddal az eddigi berendezések hátrányai teljes mértékben kiküszöbölhetőik és folyamatos üzemben tökéletes gőzölés érhető el. E kitűzött célt a találmány szerinti berendezés olyan félépítésével éri el, amelynél a vágott és kivéreztetett szárnyasokat folyamatos üzemben egyenletes sebességgel vezetjük át a zárt gőzölőkádon oly módon, hogy bevezetőgaraton, fekvő helyzetben visszük be azokat a gőzölőkádba, ahol egy lengéscsillapító garaton át függőleges helyzetbe kerülnek, majd a kádon egyenletes sebességgel áthaladva, a kilépő nyílás előtt egy belső garaton keresztül ugyancsak fekvő helyzetben hozzuk ki onnan, amiköris a kádból kilépve egy külső lengéscsillapító garaton végigcsúsznak és ismét. függőleges helyzetbe kerülnek. A kád belépő ás kilépő nyílását pedig két sorban egymást átfedő rugalmas szalagból, célszerűen hőálló gumiszalagból álló függöny zárja le, amelyik függöny szalagjai a fekvő baromfit átengedik, de a gőzveszteséget igen kis értékre szorítják le. A találmány szerinti folyamatos üzemű gőzölőkád egy példakénti kiviteli alakját az ábrák szemléltetik. Az 1. ábra a kád vázlatos oldalnézete, résziben metszete. A 2. ábra a kád felüilnézete. A 3. ábra a kád két, ajtónak kiképzett ,záró végét elölnézetben, részben metszetben mutatja. A 4. ábra a belső lengéscsillapító garatot szemlélteti elölnézetben. Az 5. ábra a kád osztásában elhelyezett tömítőpályát felülnézetben. A 6. ábra pedig metszetben mutatja. Az ábrákon ismertetett —1— gőzölőkád —2— lábatkon nyugszik. A kád oldalfala a korszerű követelményeknek magfelelően öinlhordó szerkezetként van kialakítva célszerűen kettős fallal, a két fal között hőszigetelő réteggel. Az oldalfal végeit —3— zárón/égek zárják le. A gőzölőkád szimmetrikus elrendezésű, így belépő vége és kilépő vége egymáshoz hasonló kialakítású. Az alábbiakban a belépő oldalra elmondottak tehát a kilépő oldalra is értelemszerűen vonatkoznak. ' A —3—• záróvégek középen függőlegesen osztottak a rájuk szerelt külső garatokkal együtt, azért, hogy ajtóként nyithatók legyenek —5— csuklópontok körül, A záróvégek belső oldalán egy —6— belső garat van elhelyezve a —7— bevezetőnyíláson fekvő helyzetben bevitt szárnyas lengésének lecsillapítására. A —7— bevezetőnyílás mérete olyan, hogy a gőzölendő szárnyas fekvő helyzetben éppen beférjen rajta. E —7—• bevezetőnyi last, a gőzveszteségek lehető legkisebb értékre való csökkentésiére1, ajtófelenként rugalmas anyagból, célszerűen, hőálló gumiszalagokból kiképzett, kétsorban váltakozóan átfedett —8— függöny zárja le. E rugalmas gumiszialagfüggöny i