145910. lajstromszámú szabadalom • Gáztöltésű elektromos izzólámpa
Megjelent: 1959. december 31. ORiíZAO.OS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 145910. SZÁM 21. f. 31—44. OSZTÁLY — EE—433. ALAPSZÁM ^ ^ . . ^—^—_——— MB^^~~-^ — -—g—B—g—m Gáztöltéses elektromos izzóláinpa. Egyesült Izzólámpa és Villamossági R. T., Budapest. A bejelentő által megnevezett feltalálók: dr. Millner Tivadar, a Híradástechnikai ipari Kutató Intézet munkatársa és Theisz Emil mérnök (Egyesült Izzó). A bejelentés napja: 1956. december 22. Találmányunk gáztöltéses elektromos izzólámpáikra, különösen pedig ezek újfajta gáztöltésére vonatkozik. Gázzal töltött, elektromos izzólámpákban, mint pl. wolframszálas .izzólámpákban és ezek között is elsősorban a duplaspirál-lámpákban, a bekapcsolást követően, vagy a lámpa üzemeltetése közben esetenként olyan elektromos gázkisülés keletkezik, amelyben jóval nagyobb erősségű áram folyik a gázon át, 'mint az izzószálban. Ez az ún, ívkisülés romboló mértéket ölthet, megolvaszthatja az árambevezetőket, elrepeszüheti az üveglapítást, megsértheti a lámpafejet, sőt robbanásszerűién szétvetheti az egész izzólámpáit is. Az ívküsülés romboló mértékét ívleégásnek nevezilk. Az ívleégés- romboló hatása ellen már régóta ismeretes az a védekezési mód, hogy az; izzólámpa együk, vagy mindkét árambevezető drót-' járnak- azt a szakaszát, amely a fémes fej és az üvegtest között levő téren vezet át, biztosítékdrótból készítik és úgy méretezik, hogy a lámpa üzemi áramát korlátlanul átengedje, az ívkisülés megindulásakor megnövekedő áram hatására azonban kiégjen. A gáztöltésű izzólámpák szerkesztésekor a mértékadó tényezőket ezenfelül lehetőleg úgy választják meg, hogy az ívkisülés keletkezése hátráltatva legyen. E végiből a nemesgáz töltéshez töftbnySire 5^-120% N2 -t elegyítenek és a lámpában vörös foszforgettert, vagy esetleg SID2O3 gettert aiUkalmazniak, az izzóspirálisofcat és főleg a diuplaspirálisdkat pedlig úgy (alakítják ki, hogy az izzótest palásltja menltén a gáztérben a feszültségesés (a Volft/imm érték) bizonyos kritikus értéket ne érjen el lehetőleg, továbbá nagy töltőgáznyomást alkalmaznak stb. . Voltak már olyan megfigyelések is, hogy a gáztöltéshez elegyített kevés hidrogéngáz, amelyet eredetileg a spirál-átihajlás megszüntetése céljából ajáinlottak (1922), egyes esetekben csökkenteni volt képes az ívleégések számát. Nem terjedt el azonban a H2 fflyen célú alkalmazása a gáztöltésű izzólámpákban egyrészt azért, mert ezek az észlelések sem egyértelműek, sem reprodukál^ hatók nem voltak, másrészt azért, mert a SZÓT kásos felépítésű izzólámpákban a hidrogén már kis koncenitráidióbain lis az izzószálat romboló, káros vízgőz-körfolyamatot tort fenn. A lámpa gázterének H2 molekulái ugyanis az izzólámpa egyes alkatrészéin kiredukálható oxidokat találnak és H2 C molekulákká alakulnak. A vízgőznek pedig már kis nyomai is illó, a wiolframfémnél sokkal illóbb, termékké alakítják a magas hőmérsékletű wolfram izzószál egy részét és ezzel iá normális párolgás mértékén túlmenően fogyasztják a wiolfframszálat, azaz csökkentik az izzólámpák természetes élettartamát. A helyzetet az ds súlyosbítja, hogy ez a folyamat képes önmagát állandóan fentaterAam a lámpában. Miközben a vízgőz a wolframot oxidálja, saját maga hidrogént; szolgálat, amely a magas hőmérsékletű wolfram-izzószálon azután részben atomos állapotú hidrogénné alakul át. Ez azután az égő lámpában uralkodó alkatrész hőmérsékleteken könnyen kiredukállhatja pl. a vízgőz hatására koraibban, képződött wolframoxddokat, továbbá a fómalfealtrészek oxidszennyezéseit, valamint főleg az ólomüveg alkatrészekben foglalt (pl. az üvegpálcában stb. levő) ólomoxidot. Az eközben újra képződő vízgőz azután ismét oxidálja az izzószálat. Ily módon már Ms H2-metnynyiiség ds intenzív vízgőz-körfolyamatot tarthat fenn és jelentős izzószálpuszftítálst végezhet ólomoxid-tartataú üvegalkatrészekkel készült izzólámpákban. Az izzólámpák nagyrészét ugyanis ma ds ólomüvegalkatrészekkel (pl. pálcákkal, lencsékkel stb.) készítik, mert ennek az üvegfajtának azokon a magasabb 'hőmérsékleteken (pl. 200—250 C°-on), amelyekre ezek az alkatrészek a működésben levő izzólámpában felhevülhetnek, 4—5 nagyságrenddel nagyobb szigetelőképessége van, mint a közönséges ólomimentes üvegeknek. Érthető tehát, hogy az izzólámpaiparbtan ináig sem terjedt el
