145625. lajstromszámú szabadalom • Eljárás stabilizált gépzsír előállítására

2 145.625 nyak, szabad állapotban a rendszerből kifőzíhetők. Fenti eljárás előnye az is, hogy a megválasztott szerves savak viszonylag nagy disszociációs állan­dója folytán a levegőiben levő szervetlen gyenge savak kémiai elnyelése nemcsak a zisírfőzés köz­ben, hanem a gépzsír felhasználásakor is lehetet­lenné válik, tehát a zsír agresszív gázok jelenlété­ben sem bomlik használat közben. Erősen kéndioxidos atmoszféráiban a gépzsír sta­bilitásának biztosítása csak különlegesen erős szer­ves savak, pl. halogénezett kisniolekulasúlyú 'mo­no- és dikarbonsavak alkalmazásával lehetséges. Ilyenkor úgy járunk el, hogy az előzőekben leírt módon készített zsíralap közömbösítését az elő­zőek szerint kiválasztott savval nem teljesen vé­gezzük el, hanem a szükségesnél 1—-2%-kal keve­sebb kismolekulasúlyú szerves savat használunk. A végső közömbösítés 0,1—3,0% kismolekulasú­lyú halogénezett szerves savval (pl. mono-, di- vagy triklórecetsavval, p-klórlbenzoesawal stb.) törté­nik. Ez utóbbi esetiben a szappanalap elkészítése után a rendszer enyhén savas, ami kenési szem­pontból hátrányos. Ezért a végső kémhatás beál­lítása céljából a maradék savasság nyomait bár­mely szervetlen bázissal való közömbösítéssel meg­szüntetjük. Ezzel a szervetlen bázis adaggal az elő­zőleg említett káros szennyezéseknek csupán ana­litikáikig már ki nem mutatható nyomait visszük a rendszerbe. Ez is elkerülhető azonban, ha a vég­ső közömbösítést nem szervetlen bázissal, hanem kismolekulasúlyú szerves bázissal pl. 0,05—3,00% anilinnal, metilanilinnal, difenilaminnal, piridin­nel, stb. vagy ezek homológjaival végezzük. Ezek a bázisok (a piridin kivételével) egyben a szap­pan szerkezet és a gépzsír stabilitásának további javulását hozzák létre. A szappanalap fentiek szerinti elkészítése után a gépzsír előállítása az alkáli-földfém komplex zsírok gyártásakor szokásos és közismert módsze­rekkel történik. Az eljárásunk szerint készített gépzsíroknak a szó régi értelmében vett cseppenéspontjuk egyál­talán nincs, mert a szappanváz rendkívüli stabili­tása folytán a gépzsír kenőcshalmazállapotú marad mindaddig, míg a benne levő kenőolajalkatrész párolgása vagy hőbomlása meg nem indul. Az ilyen zsírok használhatósági határa tehát azonos a gépzsírképzéshez használt kenőanyag, pl. ásvány­olaj termék, szintetikus szénhidrogénolaj, szinteti­kus nem szénhidrogénolaj (észterolaj, fluorokar­bonolaj, szilikonolaj, stb.) lobbanáspontjának vagy hőbomlásának kezdeti hőmérsékletével. Példa: Gőzfűtésű zsírfőző üstben 58 súlyrész technikai olajsavat és 100 sr. 32,17 cSt/50 viszkozitású dina­móolajat adagolunk. Az elegyet állandó keverés közben 80 C°-ra melegítjük, majd lassanként 80 sr. 28% Ca(OH)2 tartalmú mésztejet csurgatunk hozzá. A mésztej mintegy 0,5% CaCOs -t tartal­maz. A keverést állandóan folytatva az elegy hő­fokát lassan 100 C°-ra emeljük és a benne levő vizet a habzás elkerülésével elfőzzük. Ezután a hőfokot csökkentjük és .mintegy 60 sr. vizet adunk az elegyhez. Ezt kevergetés közben újra, elpáro­logtatjuk és a műveletet két-háromszor megismé­teljük. A szappanosodás időtartama mintegy 2—4 óra. Ezután az elegyhez 17 sr. koncentrált techni­kai ecetsavat, majd a bekövetkezett reakció befe­jeztével a kéndioxid kiűzésére további 1.2 sr. di­klórecetsavat adunk. A képződött reakcióterméket 180—190 C°-ra melegítjük és eközben fokozatosan hozzáadagolunk 216 sr. dinamóolajat. Mihelyt a teljes elegy a fenti hőfokot elérte, a fűtést meg­szüntetjük és az üst tartalmát enyhe kevergetés köziben 120 C°-ra hűtjük le. Ekkor hozzáadunk 0,4 sr. technikai anilint és néhány percnyi kever­getés után a fűtést, és a keverést is megszüntet­jük. A zsírt szobahőfokra hagyjuk lehűlni, majd a képződött törős masszát hengeres homogenizá­lón egyszeri áteresztéssel homogenizáljuk. A kép­ződött termék tulajdonságait a II. táblázat szem­lélteti. II. táblázat Stabilizált komplex kalcium zsír jellemzői Szappantartalom (nem komplex) 15% Penetráció mm/10 törés előtt 256 törés után 264 Cseppenéspont, Ubbelohde C° 250 C°-ig nem csep­pen* Lúgosság % NaOH-foan 0,008 Víztartalom tf % 0,0 Korrózió 100 C°, 3 óra rézlemezen negatív Színerézis tf %, 100 C° 0 * A dinamóolaj égéspontja 248 C°, eddig a hő­mérsékletig tehát a zsír nem cseppen. Szabadalmi igénypontok: 1. Eljárás komplex alkáli-földfém bázisú gép­zsírok előállítására, azáltal jellemezve, hogy a komplex-képzésre 10_r '-nél nagyobb disszociációs állandójú, 4 szénatomú és annál kisebb alifás vagy 8 szénatomú és annál kisebb gyűrűs szerves sa­vak vagy ezek halogénezett származékait használ­juk úgy, hogy a zsír ismert eljárással történő fő­zésekor a bázist a zsírsavra számított 10—300%­nyi feleslegben alkalmazzuk és a felesleget közöm­bösítjük a fenti szabad szerves sávval, majd az elegyhez 0,1—3,0%-nyi feleslegben hozzáadjuk a fenti savak bármelyikét és ennek közömbösítésé­re 0,1^-2,0% szervetlen bázist vagy 0,2—3,0% 10-nél kevesebb szénatomszámú szerves bázist adunk, végül a képződött szappanalapot a szokásos mó­don dolgozzuk fel gépzsírrá. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli mód­ja, melyre jellemző, hogy a komplex képzéshez hangyasavat, ecetsavat, propionsavat, oxálsávat, klór ecetsavat, klórpropionsavat, klórbenzoesavat vagy klórfuránkarfoonsavat vagy ezek keverékét alkalmazzuk. 3. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli mód­ja, azáltal jellemezve, hogy a végső közömbösítés­hez használt szervetlen bázis_ valamely alkáli fém vagy alkáli-földfém oxidja vagy hidroxidja, a_szer­ves bázis pedig valamely alifás vagy aromás amin, vagy nitrogén tartalmú heterooiklusos vegyület pl. metilamin, dimetilamin,trimeti]amin, tetrame­tilammónium-hidroxid, dietanolamin, anilin, metil-

Next

/
Oldalképek
Tartalom