145233. lajstromszámú szabadalom • Szekrénybe beépített fekvőhely
Megjelent: 1959. szeptember 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 145.233. SZÁM 34. g. 11-21. OSZTÁLY — BO-608. ALAPSZÁM Szekrénybe beépített fekvőhely Dr. Bozzay László oki. könyvvizsgáló, Budapest A bejelentés napja: 1957. július 6. Egyrészt a lakáshiány, másrészt a fekvőhelyek palástolására irányuló törekvés már évtizedekkel ezelőtt aktuálissá tette a fekvőhelyeknek más célra szolgáló bútordarabokkal való egyesítését. Többek között ágynak szekrénybe való beépítését is javasolták. A legrégibb ílyfajta szerkezetnél a szekrénybe beépített fekvőhelyet rugók vagy billenő szerkezet segítségével úgy építették be, hogy a fekvőhely a szekrény csukott állapotában annak belsejét teljesen kitöltötte és ezzel a szekrényt eredeti rendeltetésétől elvonta. Egy későbbi megoldás igyekezett ezt a hátrányt kiküszöbölni, ami azonban csak részben sikerült. Ennél a megoldásnál (1. a 106.905 sz. magyar és 704.678 sz. német szabadalmi leírást) a szekrénybe felcsappantott több, egymással csuklósan összekötött részből álló fekvőhely már csak a szekrény magasságának közel felét töltötte ki. A hivatkozott szabadalmak szerinti megoldásnál a fekvőhely hosszirányban megosztott, egymással csuklósan összekötött részekből állott, mely részek mindegyikére egy-egy derékalj-rész volt rádolgozva. Az egyes keretrészekre rádolgozott derékaljak a fekvőhely csukott helyzetében egymás mögött foglaltak helyet. Ez a megoldás ugyan részben csökkentette a fekvőhelynek helyszükségletét a szekrényben, de azzal a hátránnyal járt, hogy a fekvőhelynek a használati helyre való lecsappantása, de még inkább annak összecsukása és a szekrénybe helyezése hosszadalmas volt és tetemes erőkifejtést igényel. További hátránya végül, hogy a szekrényből kihúzott fekvőhely sok helyet (kb. 2 métert) foglalt el a lakott helyiségből. A találmány e. hátrányok kiküszöbölését célozza és ezt a fekvőhelynek a szekrény szélességét meghaladó lábazatából kigördíthető fiók aljában való kiképzésével éri el, mely fiók hossza a fekvőhely hosszát, a fiók szélessége (mélysége) a fekvőhely szélességét adja. Ily módon minden fáradság nélkül egyszerűen a fiók kihúzásával használatra kész fekvőhelyet kapunk, mely használati helyzetben csupán a fekvőhely szélességével nyúlik ki a szekrény homlokfalának síkjából. A fekvőhelynek a szekrénybe való visszahelyezése sem igényel több munkát, mint egy fióknak a bútorba visszatolása. További előnye a találmány szerinti szerkezetnek, hogy legfeljebb a szekrény magasságának negyedét foglalja el, mégpedig azt az alsó negyedet, mely csak hajolással közelíthető meg. A fiókként kialakított fekvőhelyet sodronybetét, lemez vagy lécsorozat osztja ketté, mely részek közül az alsó ágyneműtartóként szolgál. A mellékelt rajz a találmány tárgyának példaképpeni kiviteli alakját szemlélteti. Az 1. ábra a találmány szerinti bútordarab axonometrikus képe. A 2. ábra a szekrényen át. vett függélyes keresztmetszet, mely a fekvőhelyet ki nem húzott állapotban szemlélteti. Az 1 szekrénynek a szokásosnál szélesebb 2 talpazatába 3 görgőkön futó 4 fiók van beépítve, melynek oldalt 5 hálóval határolt felső részét az alsó résztől 6 sodronyháló, lemez vagy harántirányú lécek sorozata választja el. A 6 sodronyháló alatti rész az ágyneműtartó. A szekrény szabványos háromajtós szekrény szélességével bír és csupán a lábazatát kell a szabványos fekvőhely szélesség biztosítása céljából a szokásosnál szélesebben kiképezni, ami azonban a szekrény szokásos képét nem zavarja. Szerkezeti részleteiben a találmány az igénypontok keretén belül sokféleképpen módosítható. Szabadalmi igénypontok: 1. Szekrénybe beépített fekvőhely, melyre> jellemző, hogy a szekrény szélességét meghaladó lábazatból kihúzható fiók alakjában van kiképezve, mely fiók hossza a fekvőhely hosszát, szélessége annak szélességét adja. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy a fiók görgőkön fut. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, jellemezve a fiók felső részében elrendezett, a fiókot magasság irányban megosztó sodronyhálóval, deszkával vagy lécsorozattal, mely alatt fekvő fiókrész ágyneműtartóként szolgál. 1 rajz A kiadásért felel a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 2407. Terv Nyomda, 1959. — Felelős vezető: Gajda László