145064. lajstromszámú szabadalom • Geiger-Müller cső

145.064 2. ábra a vezetőbevonat előállítását szemléltető vázlat, a 3. ábra a cső elkészítésének egyik fázisát szemléltető vázlat, a 4. ábra egy a 2. ábra szerintitől eltérő alkatú védőszerv vázlata. Az 1. ábra a fejeletlen csövet nagyított léptékű tengelymenti hosszmetszetben szemlélteti. A cső' kemény üvegből készült hengeres —1— burája alsó végén a —2— szivattyúzócső-csonkkal, az —5— szálelektróda —10— kivezetését tartalmazó —3— csőcsonkkai és a —8— óndioxidbevnnat —11— kivezetését tartalmazó —4— csőcsonkkal van ellátva. A cső egyik elektródáját az —5— wolframdrótszál, a másikat a —6— óndioxidbevonat alkotja, melynek határvonalait a —6/a és 6/b vonalak jelzik és melyhez az áramhozzávezetés ismert módon a reá felfekvő —7— wolframdrótspirális útján történik. Az —5— elekróda —8— feszítőrugója ismert módon az alsó —9— árnyékolószervben foglal helyet, melybe ezen elektróda -—10— kivezetése van beolvasztva. A felső —12— árnyékolószervet a —9— üvegcsőével azonos külső és belső átmérőjű üvegcsövecske alkotja, mely az —1— burához van hozzáolvasztva és melybe az 5 wolframdrót is be van olvasztva, célszerűen úgy, hogy a —12— üvegcsövecskének az —1— burához hozzáolvasztott része már tömör üvegrúd, melynek átmérője a csöves rész átmérőjétől eltérő is lehet. A rajzról látható, hogy a —6—• óndioxidbevonat hossza a —9 és 12— üvegcsövecskék egymás felé néző végei közti távolságnál nagyobb, de az —1— bura hengeres részének hosszánál kisebb és' így e bevonat a —2, 3 és 4— csőcsonkoknak, valamint a —9 és 12— árnyékolószer veknek a burához való hozzáolvasztását nem akadályozza. A gyakorlatban az —1 —bura külső átmérője pl. 12 mm, hengeres részének hoszsza 85 mm, az árnyékolószervek egymás felé néző végei közti távolság 42 mm, a —9 és 12— üvegcsövecskék külső átmérője 4 mm, falvastagságuk 1 mm, a —12, illetve 9— üvegcsövecskéknek az —1— burában levő teljes hoszsza pedig pl. kb. 20, illetve 30 mm lehet. A 2. ábrán látható vázlat az —1—• üvegcsőburának óndioxidbevonattal való ellátásáná4-az óndioxidbevonat meghatározott hosszának elérésére való módszert szemlélteti, tengelymenti hosszmetszetben. A hengeres —1— keményüvegcső a villamos ellenállásfűtésű —13— csőkályhában foglal helyet, melyből végei kinyúlnak és rajta a nyilak jelezte irányban áramoltatjuk át ismert módon azt a közeget, mely az óndioxidbevonat létrehozására való. Az —1— cső mindegyik végében egy-egy eltávolítható -—14, illetve 15—• védőszerv foglal helyet a rajzon látható módon, azaz a —13— kályha végeinél. E védőszervek hőálló acélrugóra, mely csavarrugót alkot, rátekert aszbesztzsinórból vagy ráhúzott aszbeszttömlőből állnak és így e rugó erejének hatására szorosan rafeküsznek az —1— csőbura belső falfelületére és ezzel meggátolják, hogy azon az általuk lefedett szakaszokon óndioxidbevonat képződjék. E védőszervek helyett a 4. ábrán látható alkatúak is használhatók, melyeknél a rugó a —16—• lemezrugó, melynek —16/a és 16/b—• végeit fogóval egymás, felé nyomva, e rugó a ráerősített —17— aszbeszttömlővel s együtt az —1— csőbe könnyen behelyezhető és belőle ugyanily könnyen kivehető. A fenti módon a megfelélő hosszúságú óndioxidbevonattal ellátott csőbe azután a —2 és 4— csőcsonkok kialakítására való üvegcsöveket olvasztjuk be, majd ismert módon centrikusán a —9— üvegcsövet, A —12—• üvegcső centrikus beolvasztása célszerűen a 3. ábrán vázolt módon történhet, az —5—• wolframdrótnak a —12— csőbe Való beolvasztása után. E célra olyan fogószerkezet használható, mely az —1—• csőbura, illetve —12—• cső egymással koaxiális centrikus befogására alkalmas, pl. az esztergapadok befogófejeihez hasonló alkatú hárompofás —18— illetve —19— befogófejekből és az ezeket egymással szilárdan összekötő, célszerűen lemezalakú —20— karokból áll, melyek száma pl. négy lehet. E fogószerkezetbe való befogás tehát az —1 és 12— csövek koaxiális helyzetét biztosítja és befogás után az —1— cső tengelye körüli forgatása közben a nyilak irányában ható gázlángokkal az —1— cső falai a —12— cső tömör részéhez hozzáolvaszthatók, azután pedig a —12— csőnek az immár hozzáolvasztott burából kiálló vége szúrólángokkal leszúrható és eltávolítható. Ezután a —10— hozzávezetés kellő meghúzásával az —5— drót megfelelő feszültségét biztosítva, a —3— csőcsonkba olvasztjuk be a —10— kivezetést, majd a —4— csőcsonkba a —11— kivezetést, és azután az —1— burát a —2— üvegcsövön át ismert módon evakuálva és'megtöltve, a —2— csőcsonk leolvasztásával lezárjuk. Kisebb darabszámok előállítása esetén a cső elkészítése a fentitől eltérő módon, egyéb ismert üvegtechnikai módszerekkel is történhet, és úgy a cső alkata, mint elkészítési módja a fent ismertetett példáktól eltérő is lehet, anélkül, hogy ezzel az alanti igénypontokban jellemzett találmánytól eltérnénk. A fenti leírásban és alanti igénypontokban megadott méretek tehát a gyakorlati tűrési határokkal pl. ± 5%-kal, mérve értendők és a megnevezett anyagok helyett azokkal egyenértékű vagy hasonló tulajdonságokkal rendelkező anyagok is használhatók, ha a bármely okból célszerű vagy kívánatos. Ugyanígy a fenti példában ismertetett két védőszerv helyett többet is használhatunk, pl. akkor, ha egy munkamenetben két csőhöz való üvegcsövet akarunk az óndioxidbevonattal ellátni. Szabadalmi igény-pontok: 1. Geiger—Müller-cső, hengeres csőalakú burával, annak belső falfelületén levő vezetőbevonat alkotta egyik és a csőtengellyel koaxiális, feszítőrugóval kifeszített, vezetőszál alkotta másik elektródával, valamint nemesgázt és halogént tartalmazó gáztöltéssel, azzal jellemezve, hogy a burafalon a feszítőrugóhoz csatlakozóval ellentétes végén át nem nyúló szálelektródát árnyékolószervként mindkét vége.