144302. lajstromszámú szabadalom • Hőmérsékletszabályozó készülék

2 144.302 kezd, a hőérzékélő ellenkezőleg működik, a —4— kar felfelé fordul el és amikor ezáltal a —7— nyelv rugóereje már kisebb, mint a —12— mágnes von­zása, akkor a mágnes a —10— horgonyt magá­hoz rántja és a kontaktus megint pillanat alatt zárul, a fűtés tehát megint megindul. Ha a •—11— alkatrészt jelzésre is fel akarjuk használni, akkor még egy további kontaktust erő­sítünk meg rajta, amely a fűtőáram kikapcsolása-»" nak pillanatában bekapcsol és ezzel jelző áram­kört zár, mely pl. jelzőlámpa bekapcsolásával mu­tatja, hogy a fűtött anyag elérte a kívánt hőfokot. A találmány szerinti készülék fontos előnye, hogy a működő részek mind kellően szabályoz­hatók, ill. beállíthatók. így nemcsak a —6— ke­retben levő ütközőt, tehát a —13— csavart lehet kijjebb vagy bejjebb csavarással szabályozni, ha­nem a —7— rugónyelv előfeszültséget is könnyen szabályozhatjuk a —8— csavar segítségével. Mi­vel azonban erre a szabályozásra üzem közben legtöbbször nincsen szükség, nem fontos, hogy a —8— csavar könnyen hozzáférhető legyen, ezt a csavart tehát osak a gyártó üzemben szabályoz­zák be. Végül a rajz csak az egyszerűség kedvéért tüntet fel a —7— nyelvre mereven erősített kon­taktust, mert előnyösen ezt is úgy készítjük, hogy csavar segítségével 1 :,het a —11— érintkezőt a nyelvhez képest beállítani. A készülék tapasztalat szerint a gyakorlati igé­nyeket jól kielégítő pontossággal működik és rendkívül tartós. Szabadalmi igénypontok: 1. Hőmérsékletszabályozó készülék elektromo­san fűtött anyagok hőmérsékletének szabályo­zására (2) csőből és ebben levő, eltérő hőtágulási együtthatójú (3) csőből vagy rúdból álló hőérzé­kélő szervvel, ennek hőtágulásait és összehúzódá­sait megsokszorozó (4) résszel és a megnövelt moz­gásokban részt vevő, állítható (13) ütközővel, mely készülék jellemzője, oly, rugalmas (7) nyelv, amelynek egyik vége rögzített, másik végénél (12) mágnessel együttműködő (10) horgony és hely­benálló érintkezővel együttműködő kontaktus van, közepénél pedig egy élen fekszik fel és a rögzí­tett rész, valamint az él között az említett (13) üt­közővel érintkezhetik, olyképp, hogy ez utóbbi­nak hatására kétkarú emeltyűszerűen deformáló­dik a mágneshez szorított horgonynak a mágnes­ről való leszakítására és ezzel a fűtőáramkörnek pillanatkapcsoló-HSzerű megszakítására és ugyan­csak pillanatkapcsoló-szerű bekapcsolására. 2. Az 1. igénypont szerinti szabályozókészülék kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy az állít­ható ütköző egy (6) keretbe csavarható (13) csa­varból áll és a (7) nyelv ezen a kereten van át­vezetve. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti szabályozó­készülék kiviteli alakja, melynek jellemzője, hogy a rugalmas (7) nyelvet megerősítésének helye mel­lett a (8) csavar leszorítja, ill. a (9) ék éléhez nyomja és ezzel szabályozható előfeszültséget ad neki. 1 rajz A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 225. Terv Nyomda, 1953. Felelős vezető: Gajda László

Next

/
Oldalképek
Tartalom