143783. lajstromszámú szabadalom • Kombinált répakiemelő és fejelőgép
ű Megjelent: 1957. október ~hó 15-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 143.783. SZÁM 45. c. 18—19. OSZTÁLY — Vi-206. ALAPSZÁM Kombinált répakiemelő és fejelőgép Vyzkumny ústav zeiöedelskych stroju Praha. A bejelentés napja: 1956. június 27. * Csehszlovák elsőbbség: 1955. október 10. A találmány kombinált répakiemelő és fejelőgépre vonatkozik. Ilyenfajta gépek már nagy számban ismeretessé váltak, de egyik_ sem felel meg teljesen a szükséges követelményeknek. Kombinált répakiemelő és fejelőgépek általában két főrészből állnak éspedig a répafejelőből és a répakiemelőből, amelyek különböző megoldások szerint egymás mögött, vagy egymás mellett helyezkednek el. E/en főrészek ismert mechanizmusai azonban számos hátránnyal rendelkeznek. . így. pl. ismeretes számos olyan répafejelőkonstrukció, amelynél a fejelőkés rögzített, vagy pedig lengő volt. A répasorra merőlegesen elhelyezett, rögzítettx késsel ellátott répafejelők azonban gyakran a, répagyökér egy részét beletörik, míg viszont a lengő késsel ellátott fejelők meglehetősen bonyolultak és ezenfelül ezeknél a késnek vékonynak kell. lennie, úgy, hogy az hamarosan deformálódik. Ez a hátrány egyébként rögzített késeknél is jelentkezik, habár valamivel kisebb mértékben. Az eddig alkalmazott valamennyi tapogatónak pedig az a jelentős hátránya van, hogy tapogatása helytelen, ami helytelen vágási magasságot eredményez, úgy, hogy a kés a leveles répafejet vagy túl magasan vágja le, vagy pedig túl mélyen vág be a répagyökérbe. Egyes répafejelő konstrukcióknál a répasor fölötti oldalsó vezetés is nehézségeket okoz, más gépek pedig a répalevelek, vagy a répalevélle-1 együtt felvett föld által eltömődnek stb. A répakiemelők ismert konstrukciói is számos hátránnyal rendelkeznek, ami pl. a répák tökéletlen tisztításában, vagy azok megsértésében, kavicsok felszedésében stb. nyilvánul meg. Találmányunk célja olyan kombinált répakiemielő és fejelőgép készítése, amelynél a fenti hátrányok legnagyobb része ki van küszöbölve, és amely akár könnyű, akár nehéz talajokon egyaránt használható. Találmányunk egyéb céljai és.. előnyei az alábbi leírásból fognak kitűnni. A találmányunk szerinti gép fő jellemfő je az, hogy lengethető tapogató karokra egy ferde felfutófelületekkel rendelkező levéligazító mögött egy kényszermozgatott tapogatókerék, valamint saruval összekötött csúszószán van szerelve, amely utóbbi ferde, rögzített kést hordoz és hátul pálcásrostéllyal van ellátva, amely meghajtott továbbdobó-kerékkel működik együtt és á leveles répafej számára szolgáló keresztirányú szállítószalagba torkollik, mimellett a kiemelőtest mögött felfelé nyúló párhuzamos hengerek vannak ágyazva, amelyek azonos csavaremelkedésirányú szállítócsavarokat hordoznak és azonos értelemben forognak, és egy keresztirányú szállítószalagba, vagy közvetlenül a répák számára szolgáló gyűjtőedénybe tprkoUanak, és, ezen kiemelőtest fölött meghajtott tisztítókere-* kek- helyezkednek el. Találmányunkat részletesebben a mellékelt rajzok kapcsán ismertetjük és magyarázzuk, amelyek a találmányunk szerinti kombinált répakiemelő és fejelőgép néhány példaképpeni kiviteli alakját tüntetik fel.^ Az ábrák közül az 1. ábra a találmányunk szerinti gép vontatóra elöl felszerelt répafej élőjét mutatja be oldalnézetben vázlatosan, a 2. ábra a megfelelő' felülnézet, a 3. ábra a gép répafejelőszán tapogatókerekének, a késnek és az ezekkel összefüggő részeknek elrendezését mutatja vázlatosan, a 4. ábra a megfelelő felülnézet, az 5. ábra a 4. ábra egy A—A vonal szerinti metszetét ábrázolja, a 6. ábra a tapogatókerék egy módosított kivitelét mutatja oldalnézetben, a 7. ábra a megfelelő felülnézet, a 8. ábra a tapogatókerék és a késsel ellátott csúszószán egy másfajta elrendezését mutatja be elölnézetben, a 9. ábra a 8. ábra szerinti elrendezést mutatja be oldalnézetben, a 10. ábra a gép répakiemelő jenek oldalnézetét mutatja be vázlatosan,