143671. lajstromszámú szabadalom • Berendezés különböző méretű és alakú kokillaöntvények, különösen könnyűfémöntvények előállítására

ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS Megjelent: 1957. október hó 15-én. 143.671. SZÁM 31, c. 1—5, OSZTÁLY — Ve—239. ALAPSZÁM Berendezés különböző méretű és alakú kokillaöntwények, különösen könnyűfémőntvények előállítására Bejelentő: VEB. Vereinigte Metallgusswerke, Dresden, NDK Feltalálók: Ing. L. Pilz, W. Heinrich, H. Kolb, Dresden. Bejelentés napja: 1956. március 16. Találmányunk tárgya olyan berendezés, amely lehetővé teszi a legkülönbözőbb kokillaöntvények automatikus előállítását kézi munka legmesszebbmenőbb kizárásával, a műveletnek egyének által történő befolyásolása nélkül és a lehető leggazdaságosabban. Kokillaöntéseknél már régóta azon fáradoztak, hogy lehetőleg minél több munkafolyamatot mentesítsenek az egyes emberek egyéni ügyességétől, mivel egyrészt az öntési eljárás sorozatgyártásban történik, másrészt pedig pl. könnyűfémek öntése acél- vagy szürkeöntvény formába, ezen felül az öntőt még különösen pontosan betartandó követelmények elé állítják. A legkisebb pontatlanság ugyanis, akár magánál az öntésnél, akár a kokilla kinyitásánál, vagy a magok kihúzásánál, vagy pedig az öntvény kidobásánál a szokásos darabszámok mellett az egész gyártás gazdaságosságára nézve súlyos következményekkel járhat. Éppen a fenti okok miatt eddig mára legkülönbözőbb javaslatokat tették a munkafolyamat részleges gépesítésére és ennek révén a hibaforrások csökkentésére. Ismeretesek olyan berendezések, amelyeknél a kökillák nyitását és zárását csavarorsók, könyökemeltyűk, vagy tolórudak segítségével végezték. A kokillakészítésnél azonban a szerszámok sokrétűsége miatt szabványosítás, ill. egységesítés csak nehezen volna keresztülvihető, éppen -ezért javasoltak már olyan berendezéseket is, amelyek elektromos kapcsolók, elektromágnesek, hajtóművek és brsók segítségével mozgatják a kokillarészeket és a magkihúzókat. Ezáltal a kézi munka természetesen lényegesen csökken. E műveletek során a kokillárészek egy munkapadon csúsznak és azokat ebben vezetik. Ez, a berendezés jelentette az első nagyobbszabású gépesítést a kokillaöntés terén, azonban a durva öntőüzemek részére felépítésénél fogva túl bonyolult volt. Túl nagynak mutatkozott a berendezés mechanikai érzékenysége, ugyanis a magkihúzóknál fellépő zsugorodási erők miatt (ez nagyobb magok esetén 2—4 to), a motorok indítónyomatéka gyakran oly nagy lesz, hogy azok átégnek. Kiderült ezenfelül, hogy az öntőüzemek normális szobahőmérséklete — amely a kökillák és melegítőkemencék sugárzó melege révén átlagban 40 C° — a szerkezet működési nehézségeihez vezet. A magnéziumöntődéknél ezenkívül hozzájárul ehhez a kéntartalmú levegő, amely erős korróziós jelenségeket idéz elő és különösen az érzékeny mechanikus, ill. elektromechanikus kapcsolókra nézve káros. * Hasonlóképpen hátrányos a kokilláknak munkapadon való vezetése is. Nagyobb kokilláknál ugyanis a kokillaszerszámoknak a 20 C°-os szobahőmérséklet és a 400 C°-os üzemi hőmérséklet közötti elkerülhetetlen hőimérséklet ingadozásai akár 4 mm-ig terjedő tágulást is okoznak. Ezáltal az orsómenetekben, a szerszámvezetésekben stb. beékelődések jönnek létre, miáltal viszont a munkapad és a kokillafél alsó része közötti súrlódási erők túl nagyok lesznek. Ez a körülmény azután egyenlőtlen zárónyomás-viszonyokat eredményez, ami szerszámeltorzulást, öntési hibát, sorjaképződést és más hibákat okozhat. Az ismert berendezéseknél még az is hátrányos, hogy azok egész kapcsolószerkezete ütközők, érintkező csapok és végkapcsolók alkalmazása révén bonyolult. Az ismert berendezéseknél az egész műveletet egy ellen őrzőberendezés által irányítják. Ez, függetlenül a kokillába bevitt öntőfém hőmérsékletétől, ill. dermedéspontjától, az egyes munkaeszközöket sorban működésibe hozza és e működést ismét kapcsolók, ütközők és végkapcsolók vezérlik. E berendezéseknél csupán munkafolyamat megindítása történik kézikapcsolóval. Elektromotorok, orsók és forgattyús hajtóművek, valamint hasonló gépelemek végzik azután a kokillárészek összezárását. E záróműveletet megfelelő, előre megszabott helyzetnél végkapcsoló állítja még és ez ugyanakkor átkapcsolja a meghajtást a magtartótüske behelyezésére. Hasonló módon vezérlik elektromechanikus úton az egész munkafolyamatot, beleértve az öntőfém bevitelét is. A fém beöntése