141432. lajstromszámú szabadalom • Szabadon elrendezett dugattyúval dolgozó gép

4 141432. alatt állnak és másrészt a -12- tolattyú közé kinematikai szervet, pl. bütykös tárcsát ikta­tunk, mely megengedi, hogy a -12- tolattyú mozgásának tetszőleges törvényszerűséget biz­tosítsuk, mely ezen bütykös tárcsa közvetítésé­vel ható vezérlőnyomásnak függvénye. A 3., illetve 2. ábrák A és B görbéi szerinti nyomásváltozások tökéletesen megfelelnek, leg­alább is a gép normális működésének szakaszá­ban, vagyis abban a szakaszban, melyben a gép egyszer elérvén normális termikus állapo­tát, egyrészt a minimális terhelés (üresjárás), melynél a szállítási nyomás pl és másrészt pmax-nák megfelelő maximális terhelés között műk>ödik. Azonban az indítási szakaszban, ami­kor a gép még hideg, célszerű lehet a kompresz­szió végnyomását növelni és e célból a tároló­ban uralkodó végnyomást a po és az pl nyo­mások közötti övezetben az A és B görbék sze­rinti értékeken túl növelni. E célból a találmány egy további kiviteli alak­ja szerint, mely esetleg önmagában is alkalma­zást találhat, a gép indítási szakasza alatt, vagy -csökkentjük a -13- dugattyú S2 felületére ható erőt, mely a tárolóban uralkodó nyomás függ­vénye vagy növeljük a -13- dugattyú S\ felüle­tére ható erőt, mely az üzemi nyomás függ­vénye. Ily módon az A és B görbék kezdő ré­szét akként módosíthatjuk, hogy azok a 3., illetve 2. ábrán szakgatott vonalakkal rajzolt Ä, illetve B' szakaszok szerint folyjanak le. A mo­torkompressziónak .az A görbe A\ szakaszaival jelzett végnyomásai kifogástalan indítást bizto­sítanak. A 4. ábrán oly stabilizátort szemléltettünk, mely az indítási szakaszban, vagyis a po és p\ nyomások között, a ßl és ^41 szakaszok és a gép normális működése alatt, tehát a pl és pmax-nyomások között a B és A görbék sze­rint működik. E célból az egyik megoldás sze­szerint, a tároló válaszfalában kialakított, kalib­rált -15a- nyílás és a -14- hengernek a -13- du­gattyú fölött fekvő tere közé -25- szelepet ik­tattunk, melyet a -28- hengerben mozgó -27-dugattyú közvetítésével a .-25- szelepre ható -26- rugó a zárás irányában terhel. A -30- sze­lepzár -29- végének a -27- dugattyú aljára való felfekvését -31- rugó biztosítja. Emellett a -14- hengernek a -13-. dugattyú fölötti terét -32- vezeték útján a: -28- henger­nek a -27- dugattyú felett fekvő terével kötöt­tük össze. Az indítás kezedtén, amikor a -10r- ikarterben uralkodó nyomás po, a -26- rugó, teljes erejé­vel, a -25- szelep zárásának irányában hat. A tárolóban uralkodó középnyomás, mely a kalib­rált -15a- nyíláson át terjed, , a -25- szelepen való átmenet folytán erősen fojtódik. Ennek következtében a -13- dugattyúnak felső, S2 fe­lületére ható nyomás csökken a tárolóban ural­kodó ama középnyomáshoz képest, melynek az említett felületre normális körülmények között hatnia kellene. Ennek az a hatása, hogy a -17-rugó a -12- tolattyút oly helyzetben tarthatja, melyben közlekedést létesít a karterből az ener­giatároló felé, de az ellenkező értelmű közle­kedést meggátolja. Az indítás kezdetén, amikor a -10- karterben-po-nyomás uralkodik, a táro­lóban uralkodó középnyomás ily módon A p-vel nagyobb a normális középnyomásnál, me­lyet a B vonalnak a -po-nyomásnak megfelelő függélyessel való metszéspontja állapít meg. A motorkompressziő vérnyomásának megfelelő növekedését az A' görbének ugyanazzal a füg­gélyessel való metszéspontja adja.' A -10- karterben uralkodó légnyomás növe­kedése mértékében csökken az az erő, mellyel a -26- rugó a -25- szelepre hat, a -27- dugattyúra a -26 rugóval ellentétes irányban ható szállító nyomásnak a -11, 16 és 32- vezetékeken való átvitele folytán. Abban a pillanatban, melyben a karterben uralkodó nyomás a -pl- értéket eléri, ez a nyomás kiegyenlíti a -26- rugó erejét és a -25- szelep teljesen nyílik és ily módon a -14- henger felső kamrájába való áramlásnál megszűnik a középnyomásra ható minden fojtó­hatás. A tárolóban uralkodó középnyomás te­hát, a maga egészében, a -13- dugattyúra hat úgy, hogy a stabilizátor működése a B és A görbéknek megfelelő lesz. A 4. ábrán szakgatott vonalakkal rajzoltunk be egy változatot, melynek célja szintén az A, B görbeszakaszoknak az A', B' szakaszokká való átalakítása. E változatnál az energia-tároló és a -14- hengernek a -13-:dugattyú fölött fekvő kamrája között két kalibrált -15b, 15c- csator­nát rendeztünk el, mely csatornák az előbb Is­mertetett megoldásnál a -15a- nyílás és a -25-szelep útján létesített összeköttetést helyettesí­tik. A -15c- kalibrált csatornának oly keresztmet­szetet adunk, mely lényegesen kisebb a -15b-, kalibrált csatorna keresztmetszeténél és ez utóbbi, csatornát a -14- hengerbe torkolta-tjük, még pedig e hengernek a -15c- csatornával át­tört fenekétől bizonyos távolságban. A -15b- csatornának említett elrendezése foly­tán, azt a nyílást, mellyel a csatorna a -14- hen-' gerbe torkol, .a -13- dugattyú az indítási sza­kasz kezdetén elzárja, mivel e pillanatban a -17-rugó a -13- dugattyút felfelé, azaz a -15c- csa­tornával áttört -14- hengernek feneke felé hajtja, amikor is a -12- tolattyú oly helyzetben van. melyben az indítási levegő nem szabadulhat ki a -10- karter felé. A -15c- csatorna, csekély át­mérője folytán, mindaddig, míg a -14- henger és az energiatároló között az egyetlen össze­köttetést alkotja, késlelteti a -14- hengernek a -13- dugattyú fölötti terében a tároló közép­nyomásával egyenlő nyomás létesülését. A sta­bilizátor, már az indítási szakasztól kezdve, a 2. és 3. ábrák szerinti A' és B' görbékkel jelzett működést biztosítja. Azonban, amikor a -13-dugattyú S2 felületére ható nyomás a dugattyút oly pontig löki vissza, melyben azt a nyílást. melyeni át a -15b- csatorma a -14- hengerbe tor­kol, feltárja, az S2 felületre ható nyomás egyenlő a tárolóban uralkodó középnyomással. Ekkor kezdődik a stabilizátor normális műkö­dése, mely a 2. és 3. ábrák B és A görbék sze­rinti működést biztosítja. A stabilizátor a fent jelzettel azonos módon működik akkor, ha az indítási szakasz elejéh

Next

/
Oldalképek
Tartalom