141128. lajstromszámú szabadalom • Hőgázmotor
Megjelent 1952". évi április hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 141128. SZÁM. 46 d. OSZTÁLY. — P-11134. ALAPSZÁM. Hőgázmotor. N.V. Philips' Gloeilampenfabrieken cég, Eindhoven (Németalföld). A bejelentés napja: 1944. június 7. Németalföldi elsőbbsége: 1943. március 5. (A 41.700/1948. Ip. M. számú rendelet alapján.) Az ismert hőgázmotoroknál, melyekhez a hőlégmotorok is tartoznak, gáztömeget meleg térnek nevezett, zárt térben hevítenek fel. A felhevítés folytán a közegnek nevezett gázmennyiség nyomása növekszik. Ez a megnövelt nyomású közeg az elsővel összeköttetésben álló, hidegtérnek nevezett második térbe áramlik, amelyben a közeg1 munkadugattyút -mozgat. Eközben a közeg kiterjed és lehűl. Egy második dugattyú vagy kiszorító oly mélyen hatol a meleg térbe, hogy gyakorlatilag a közeg egész mennyiségét hajtja ki a melegtérből, az elkerülhetetlen káros térben foglalt rész kivételével. A kiterjedés után a hidegtérben visszamaradó közeg a környező levegőbe vezethető, mely esetben levegőt használnak közegként. Az ily motort nyitott körfolyamú motornak nevezik. Másrészt a közeg, kiterjedés után, a hidegtérbe zárva is tartható és itt lehűthető. Az ily motorokat zárt körfolyamú motornak nevezik. Ezeken azok a motorok is értendők, melyeknél a közeg egy részét, kiterjedés után, elkülönített, zárt cső- vagy edényrendszerbe vezetik, melyből tetszőleges időpontban ismét a körfolyamba visszaengedik. A találmány oly hőgázmotorra vonatkozik, mely a motorteljesítményt változtató eszközöket tartalmaz. Ez általában á* motorban végbemenő körfolyamban résztvevő közeg mennyiségének változtatásával válik lehetővé. Ez lehetővé teszi ugyanis a körfolyamban fellépő, maximális és minimális nyomás közötti viszonynak, tehát a motorteljesítménynek változtatását. A találmány szerinti hőgázmotornál, a motorteljesítmény változtatása céljából, a körfolyamban résztvevő, változó közegmenyiség létesítése céljából, a motor káros terének térfogatát változtatjuk. Az a tér, amelyben a hőgázmotorközeg van, felosztható általában oly terekre, melyeknek térfogata a munikadugatyúnak és a kiszorítósak az e terekben végbemenő mozgása íoilytán változtatható és a többi térre osztható. Ez utóbbiakat általában károsaknak tekintik, mivel a motor kifogástalan működéséhez nélkülözhetők; és jelenlétük általában csak annak tulajdonítandó, hogy ä motor különböző alkatrészei közötti összekötőcsatornáknak, pl. szerkezeti okokból, bizonyos hosszúságot kell adni. A találmány szerinti motor káros terei térfogatának változtatása lehetővé teszi a motorteljesítmény üzemközbeni változtatását. A káros tér térfogata különbözőképpen változtatható. így pl. a motorteret egy vagy több oly segédtérrel hozhatjuk összeköttetésbe, melynek, illetve melyeknek térfogata esetleg változtatható. Az egyik és a másik megoldást a "rajz nyomán közelebbről ismertetjük. Az 1. ábra a találmány szerinti hőgázmotor egyik kiviteli alakját szemlélteti. E motor 1 hengerében a 2 melegdugattyú vagy kiszorító és 3 munkadugattyú mozog. 4 a motor forgattyús tengelye, mely az 5 forgattyú és a 6 hajtórúd útján a 3 munkadugattyúval van összekötve. A 2 kiszorító és a 3 munkadugattyú mozgásai között a motor működéséhez szükséges fáziseltolás létesítésére, a 2 kiszorító mozgását, emelőrendszer közvetítésével. 3 munkadugattyú mozgásáról vezetjük le. E célból a 7 emelő az A-pontban a 6 hajtórúdhoz csatlakozik és a 8 könyökemelő egyik karjával van kapcsolva. E könyökemelő a helytálló B-pont körül forgatható és másik vége, a 9 kar útján, a 2 kiszorító 10 hajtórúdjával van összekötve. A 10 hajtórúd gázzáróan van a 3 munkadugattyú furatán átvezetve. Az 1 hengert a 11 hevítő, a 12 regenerátor és 13 hűtő veszi körül, A kö^eg kizárólag e szerveken át juthat a motor 14 melegteréből a 15 hidegtérbe. Ez utóbbival, a 16 csatorna út- ján, a 18 henger 17 tere közlekedik, mely henger térfogata a 19 dugattyúval változtatható. Azáltal, hogy ezt a dugattyút nagyobb vagy kisebb mértékben toljuk a 18 hengerbe, a motor káros terének térfogata csökken vagy növekszik, miáltal a motorteljesítmény, egyébként azonos feltételek mellett, növekszik vagy csökken. A 19 dugattyú esetleg a gép szabályozója-