141091. lajstromszámú szabadalom • Eljárás üveglencséknek email-táblákra való ráerősítésére

Megjelent 1952» évi március hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 141091. SZÁM. 54 h, 3—5. OSZTÁLY. — Si-76. -ALAPSZÁM. Eljárás üveglencséknek email-táblákra való ráerősítésére. Société Technique pour l'Industrie Nouvelle S. A. „Stin" cég. Vevey-ben (Svájc). A bejelentés napja: 1949. november 22. Jelző-, illetve reklámtáblákat, hogy azok éjjel, különösen pedig fényszórók fényében, minél jobban láthatók, illetve észrevehetők legyenek, üveglencsékkel szokták fedni. E célra leginkább kis golyóslencséket alkalmaznak, amelyeket a táblára kötőanyagként használt ragasztómasz­szával erősítenek. E felerősítő mód azonban nem nagyon időálló, amiért is élettartama a sza­badban korlátozott. Ilykép tehát,az email-táblák előnye, hogy nevezetesen a szél és időjárási vi­szontagságok mellett is épségben maradnak, el­veszne. A találmány eljárás üveglencséknek email­táblákra való ráerősítésére kerámiai anyag fel­használásával, amelyre jellemző, hogy a táblák­ra, legalább is ezek ama helyeire, amelyekre üveglencséket kívánunk erősíteni, egy kötő­anyagréteget viszünk fel és azután az üveglen­cséket a táblákra helyezzük. Az így előkezelt' táblát ezután égetési folyamatnak vetjük alá, amikoris a kötőanyagként használt kerámiai anyag az égetéssel megpuhul, üvegszerűvé válik és a lencsék és a tábla között szilárd kapcsola­tot létesít. Minthogy a használt kötőanyag az égetéskor meglágyul, mind a tábla emailjával, mind pedig az üveglencsékkel kötni képes, mi­nek folytán a tábla emailja és a lencsék között szilárd kapcsolat áll elő. Eféle kötőanyagokul választhatók például emailok, bórax, üvegolvadékok stb. Előnyös, ha a használt kötőanyag lágyulási pontja a lencse­üvegé alatt marad, hogy a lencsék alakjukat le­hetőén megtartsák. A reflexhatás növelésére az alapemail fémes bevonattal látható el, amely égetéssel az alap­emailba van beágyazva és az email felépítési szerkezetét lényegében nem változtatja meg, vagy pedig e célra a reflexiót növelő anyagok, például csillogó fémlemezkék vagy szemcsék al­kalmazhatók. Az ilyen eljárás szerint előállított táblák mind a lencsékkel borított táblák előnyei­vel, mind pedig az emailtáblák időállóságával egyaránt rendelkeznek. Kiviteli példa: A lemez eniailírozása és pedig mind az alapé, mind pedig az esetleges feliratoké és rajzoké tetszőleges ismert módon történik. Ezután az 'üveglencsékkei ellátni kívánt helyekre az égetés során teljesen átlátszóan maradó, vagyis zava­rodást okozó anyagokat nem tartalmazó emailt fecskendezünk, majd felrakjuk az üvegiencsé­ket. A megfelelő idejű szárítás után az így elő­kezelt táblát a kemencébe rakjuk és égetjük. Az égetésnél meglágyuló és átlátszóvá váló email ekkor kötésbe jut mind a tábla emailjával, mind pedig az üveglencsékkel. Az átlátszó email, a kívánt effektus szerint, akár víztiszta, akár szí­nes is lehet. A példából világos, hogy lényege­sen előnyös, ha az égetéskor üvegszerűvé váló kötőanyag olvadási, illetve zsugorodási pontja lehetőleg az üveglencsék lágyulási pontja alatt marad, nehogy ezek alakjukat elveszítsék, vagy netalán szétfolyjanak. Szabadalmi igénypontok: 1. Eljárás üveglencséknek emailtáblákra való ráerősítésére kerámiai kötés alkalmazásával, amelyre jellemző, hogy a táblára, legalább is ama helyein, amelyekre üveglencséket kívánunk ráerősíteni, egy kötőanyagréteget viszünk fel, ezután ráhelyezzük az üveglencséket, majd a táblát égetési műveletnek vetjük alá olykép, hogy a kötőanyagként használt kerámiai anyag az égetés folyamán meglágyulva üvegszerűvé váljék és a lencséket a táblával szilárdan egye­sítse. 2. Az 1. igényelt eljárás kiviteli módja, amely­re jellemző, hogy olyan kötőanyagot alkalma­zunk, amelynek lágyulási pontja a lencseüvegé alatt marad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom