141042. lajstromszámú szabadalom • Tokolt szénmikrofon, főleg távbeszélők részére

2 141042. >s A -11- szénmorzsalékkamra fenekén a helyt­álló második -16- elektróda van elrendezve, me­lyet pl. fémtárcsa alkot, melyet a -3- tokfené­ken a -17- szegecs rögzít. A -17- szegecs a szénmorzsalék betöltésére -1.8- furattal van el­látva, mely furatot utólag a -19- fémdugóval zárják el, mely egyben a mikrofonnak egyik csatlakozó érintkezőjét alkotja. Az 1. ábra szerinti kiviteli alaknál a mikrofon másik csatlakozó érintkezőjét a -6- feszítőgyűrű által hozzuk létre, amelytől az áramhozzáveze­tés a -12- mozgó, elektródához az -5- fémes tok fedelén és a -20- összekötő drótdarabon át tör­ténik, melynek egyik vége a -12- elektródához, másik vége pedig az -5- tokfedélhez csatlako­zik, pl. oda van forrasztva. A -20- drótdarabban a 20a- cikkcakkban görbített rész, vagy hasonló van olycélból, hogy a membrán rezgőképes­sége ne károsodjék. Mint már említettük, a leírt kivitefi példánál a mozgó -12- elektródát egy megfelelően alakí­tott fémsüveg alkotja. Hogy az elektróda és a szénmorzsalék közötti átmenő ellenállásnak megbízható állandóságát biztosítsuk, előnyös módon az elektródának legalább a tulajdonké­peni nyomáskifejtő -12a- érintkezőfelületét (homiokfelü'etét) nemesfémből, különösen arany­ból vagy platinából való burkolattal látjuk el, melyet előnyösen galván eljárással viszünk fel. Ugyanez okból ellátható az elektróda szénből, ellenállóanyagból vagy hasonlóból való burko­lattal is, melyet előnyösen a fémsüvegre való felégetéssel alkalmazunk. A 4, ábrán -21- szag­gatott vonal1 jelöli a burkolatot. A membrán rezgéseinél az elektródának csak a -12a- homlokfelülete gyakorol a szénmorzsa­léktöltet, villamos ellenállását befolyásoló nyo­mást a töltetre, míg az elektródának a. köpeny­része a -14- tömítésen és a nekiíekvő szénre­szecskéken csupán csak eltolódást szenved, mi­által sok esetben zavaró kanarőzörejek kelet­keznek. Hogy ezt megakadályozzuk, a talál­mány javasolja vagy magának az elektróda kö­penyrészének villamosságot szigetelő anyagból való előállítását, vagy pedig annak ily anyagok­ból való burkolattal történő ellátását. A találmány keretének elhagyása nélkül az is lehetséges, hogy a mozgó elektródát, amint .-v 2. és 3. ábrákon jelölve van, megfelelően alakított -22- széntestből készítjük, mely megerősíthető a membránon vagy egy külön, pl. -23- hüvely­ből álló tartószerv közvetítésével (2. ábra), vagy pedig bizonyos körülmények között közvetlenül is a membrán megfelelő alakításával létesített -24- tartócsészében Í3. ábra). Az 5. ábra szerinti kiviteli alaknál a mozgó elektródát a fémes -25- bevonatta! ellátott -26-kerámiai test alkotia, mely az -1- membrán­nak -27- nyakkal ellátott nyílásába van bele­helyezve. Az elektródának tulaj donképeni -28-érintkezőfelülete (homlokfelülete) a nemesfém­ből, vagy más alkalmas vezetőanyagból való -29- burkolatot hordja. A mozgó elektródának további kiképzési lehe­tősége még abban áll, hogy a membránnak meg­felelően alakított és esetleg megvastagított öb­lösödését közvtlenül ellátjuk egy- vagy többré­tegű fémburkolattal (tartóréteggel és nemesfém­réteggel). Magától értetődik, hogy a -16, 17- helytálló elektróda is ellátható a szénmorzsaléktöltet felé néző oldalán az átmenőellenállás állandóságát biztosító nemesfémből, vagy más alkalmas ve­zetőanyagból való burkolattal. Az 1. ábrán feltüntetett kiviteli alaktól elté­rően természetesen lehetséges mindkét tokrészt, tehát úgy a -3- tokfeneket, mint az -5- tokfede­let fémből készteni és szokásos módon a tok­szélen külcsönös karimázással összezárni. Bizo­nyos körülmények között azonban mindkét tok­rész előállítható műanyagból is. A membrán anyagának természete szüksé­gessé teszi bizonyos eszközök alkalmazását a mozgó elektródához való áramhozzávezetésre. Az 1., 3. és 5. ábrák szerinti kiviteli alaknál e célra a -20- vezetékdarab szolgál. Azonban, amint a 2. és 4. ábrákon látható, az áramhozzá­vezetés a -30- vezetéken át is történhet, mely oldalról csatlakozik az elektródához és közvet­lenül a toknak hozzátartozó külső érintkezőjé­hez, pl. a -6- feszítő gyűrűhöz vezet. Az áram­hozzávezetés további megoldása az, hogy a membránt egyoldali vagy kétoldalt villamossá­got vezető burkolattal látjuk el, mimellett ele­gendő lehet az, ha e vezetőburkolatot egy vagy több sugárirányú -32- csík alakjában alkalmaz­zuk, ahogyan azt a 6. ábrán feltüntettük. E -32-csík (vagy csíkok) a membránközépben! a -33-burkolathoz csatlakozik, mely pl. a membrán­nak á mozgó elektródát hordó teljes -13- öblö­södésére kiterjed. Szabadalmi igénypontok: 1. Tokolt szénmikrofon, főleg távbeszélő ré­szére, melynél a tokban elhelyezett, szélén befo­gott membrán van alkalmazva, melynek rezgé­seit közvetve vagy közvetlenül egy elektródára visszük át, mely mozgathatóan belenyúlik egy ugyancsak a tokon belül elrendezett, egészen vagy részben szénmorzsalékkal vagy hasonló­val megtöltött kamrába, azzal jellemezve, hogy a membrán műanyagból, előnyösen hőképlé-Ircny műanyagból, úgymint polivinilkloridból, vagy hasonlóból van, mimellett a. mozgó elek­tródához való áramhozzá vezetés részére külön "illamos összekötő eszközök vannak alkalmazva. 2. Az 1. igénypont szerinti mikrofon kiviteli -dákja, azzal jellemezve, hogy a mozgó elektró­diát maga a müanyagmembrán hordja és az elektróda közvetlenül vagy pedig külön tartó­szerv közbeiktatásával a membránhoz van erő­sítve, mimellett a membránnak a megerősítő szakaszban való alkalmas alakításával, pl. megfelelő kiöblösítés, illetve beöblösítés által, magából a membrántestből kéoezett nyúlványok vagy hasonlók által elősegítjük az elektrodatar­tást, 3. Az 1. és 2. igénypontok szerinti mikrofon kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a mozgó elektródánál csak a tulajdonképeni, a szén-

Next

/
Oldalképek
Tartalom