140961. lajstromszámú szabadalom • Eljárás új, biológiai hatásos bázikus éterek előállítására

Megjelent 1952, éd janüáír hó 15-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 140961. SZÁM. 12q. 32-^34: OSZTÁLY. — SO-12. ALAPSZÁM. Eljárás új, biológiailag, hatásos bázikus éterek előállítására. Spofa, Spojené farmaeeutreké závody, národni podnik, Praha. A bejelentés napja: 1949. augusztus 15. Csehszlovákiai elsőbbsége: 1948. augusztus 19. Korábbi közleményekben már ismertettük a görcsoldó és antihisztaminhatású,, bázikus aral­kiléterek előállítását, melyek a O-* OH típusú aralkilalkoholoknak és az OH . CH2 . CH 2 . NR 2 tipusú aminoalkoholoknak egymásra ihatása út­ján keletkeznek, ahol X két vegyértékű gyököt —(CH2>n •— (n = 1—3), illetve telítetlen szén­láncot (pl. —CH = CH. CH2-t) jelent, míg R alkilcsoportokat (pl. metil-, etil- stb.) illetve az egész NR2-csoport szekunder heterociklusos amin-gyököt jelenthet. E vegyületek előállításá­nál vagy úgy jártak el, hogy az első alkotó alkoholátját a második alkotóból levezetett klo­riddal kondenzálták, vagy úgy, hogy az első alkotóból levezetett kloridot a másik alkotó alkoholátjával kondenzálták. Mindkét esetben a <3>— X • ° •CÍÍ2 • CÍÍ2 • NRa szerkezeti: képieiű, gyógyászatHag hatásos ve­gyületeket kaptak. A találmány eljárásra vonatkozik elvben a legutóbbi szerkezeti képletnek megfelelő vegyü­letek, előállítására,* mely képletben azonban X a kétvegyértékű Z 1 -C— ! I Z gyököt jelenti és Yheteroeikksos gyököt (pl. alfa-, beta-, vagy gama —' piridilt, 2-tienilt stb) és Z hidrogént vagy, alkücsoportot jelent. A Z 1 *- C. O i CHÍ 4 OHz. NRa 1 \. szerkezeti képletü, bázikus éterek sorozatáról van tehát szó, ahol X a heterociklusos gyököt, Z hidrogént vagy alkücsoportot jelent és R alkilcsoport, esetleg az -egész NR2-csoport sze­kundér, heterociklusos amin-, pl. piridingyököt jelent. Az említett tipusú vegyületek igen kiváló gyógyhatásúak (antihisztamines, görcsoldó és érzéstelenítő hatás). A találmány szerinti eljárás lényege az, hogy O 1 • C.A 1 Y tipusú vegyületeket a B . CH2. CH2. NR2 tipusú vegyületekkel kondenzáljuk, ahol Z, Y, R és NR2 jelentése ugyanaz, mint a fenti képletben és A halogént jelent, ha B — OM alkoholát­csoport, vagy fordítva, mimellett M egy vegy­értékű fém, előnyösen alkálifém. A kondenzá­ció a! belső közegben (xilén, toluén, benzén, di­oxáo, éter) megy» végbe. A kondenzáció mellék­termékeként ;a megfelelő szervetlen; só keletke­zik, melyet a kondenzáció befejzése után le­szűrünk. A szűrletből az. oldószert ledesztillál­juk és; a keletkezett kondenzációs terméket vá­kuumban ledesztilláljuk. Az így kapott nyers­bázisok viszkózus, vízben oldhatatlan olajok. Jól kristályosodó hidroklorideket szolgáltatnak, me­lyek vízben: oldhatók és melyeknek vizes olda­tai: megközelítőleg'közömbösen reagálnak. Pélűék. 1. 5 g 3-piridil-fenil-metil-karbinolt 50 cms abszolút benzolban feloldunk; 1 g nátriumamid­dal 1 óráig való főzés útján létesítjük az »lko­holátot. A még meleg reakciós-elegyhez, ka­varás közben, 3,4 g beta-dietil-aminoetilkloridet adunk hozzá, majd további 6 óráig való főzés következik a visszafolyatő hűtőben. A reakció­elegyet szobahőmérsékleten, éjjelen át állni hagyjuk, az elegyhez azután 25 cm* vizet adunk, kirázzuk, a benzoics réteg leválik, azután szű-. rés következik. A benzolt előbb légköri nyomá­son, a maradékokat pedig vákuumban ledesztil­láljuk. A maradékot, vagyis a nyersterméket

Next

/
Oldalképek
Tartalom