140906. lajstromszámú szabadalom • Rekesztőréteges elektródarendszer, kiváltképpen egyenirányító, melyben az elektródák legalábbis egyike megszakított akként, hogy több elkülönített cella létesül
2 140906. csak arról kell gondoskodnunk, hogy e részek keresztmetszete olyan nagy legyen, hogy az áram rajta túlságos veszteségek és túlságosan nagy hőfejlődés nélkül vezettessék át Az összekötőrészek a találmány előnyös kiviteli alakja szerint alacsony olvadáspontú ötvözet felfreccsentésévelí lehetnek előállítva. Ekként ezeket a részeket igen egyszerűen helyez.hetjük el és ehhez külön segédeszközökre szükség nincs, különösen az esetben nincs ezekre szükség, ha az elkülönített cellák elektródái ugyancsak alacsony olvadaspontú ötvözet feifreccsentésével készültek. Előnyös, ha az összekötőszervek számára ugyanazt a szerkezeti anyagot választjuk, amelyből az ezekkel a részekkel összekötött elektródák is állanak. Ezzel különösen kiváló tapadást kapunk az elektródarészek és az öszszekötőszervelk között. Alacsony olvadáspo ítú ötvözetnek az összekötőszervekhez való alkalmazása azzal az előnnyel is jár, hogy ennek folytán a félvezetőréteg és a rekesztőréteg tulajdonságait nem befolyásoljuk, mert alacsony értéken tarthatjuk azt a hőmérsékletet, amelyen dolgozunk. Előnyös, ha ama szigetelőréteg számára, amelyen az összekötőszervek nyugszanak, lakkrétegeket alkalmazunk, mert ezeket a rekes^tőrétegen általában alacsony hőmérsékleten helyezhetjük el. Ezenkívül ezek az anyagok, nevezetesen a műgyanták, általában igen kedvező szigetelőtulaj donságúak. Az ilyen anyagok alkalmazása azért is előnyös, mert felvitelük szerves oldószerben való feloldásuk után szobahőmérsékleten történhetik és az oldószer könnyen távolítható el, mivel általában már szobahőmérsékleten is gőztenziója nagy. Esetleg előnyös lehet, ha az összekötőszervek számára vezető lakkot alkalmazunk. Az ilyen anyagban a vezető alkatrészek ellenállása olyan kicsiny, hogy jelentékeny áramsűrűség engedhető meg. Az ilyen anyagból való összekötőszerveket csak kevéssé fokozott hőmérsékleten vihetjük fel. Előnyös lehet az is, ha az összekötőszerveket olyan szerkezeti anyagból készítjük, mely annak az elektródának a szerkezeti anyagával, amelytől az összekötőszerv el van szigetelve, áramátmenet nélkül szigetelő vegyületet alkot. Ekkor külön szigetelőréteg felvitele felesleges. Különösen az esetben, ha félvezető elektródául szelént alkalmazunk, előnyös lehet, ha az összekötőszervek anyagául horganyt használunk. Ez az anyag a szelénnel, amellyel érintkezésbe kerül, a rekesztőrétegen keresztül és vegyül, nevezetesen akkor, ha a horganyt felfreccsenjük, a horgany tehát erővel áthatol a rekesztőlrétegen, aminek révén szigetelő horgany-szelén-vegyület létesül. A találmányt még részletesebben a rajzon vázlatosan feltüntetett foganatosítási példája kapcsán magyarázzuk meg. Az 1. ábra felülnézetet mutat, a 2. ábrán pedig az 1. ábra II—II vonala mentén vett metszet látható. Az alumíniumból való 1 lemez teljes felületén szelénből való félvezetőt hord, mely egyébként ismeretesen genetikus rekesztőlréteggel van bevonva. Mivel a két réteg rendkívül vékony, ezeket a rajzon fel sem tüntettük. E rétegeik előállítása után sablon segélyével kilenc 2 réteget freccsentünk fel 103 C° hőmérsékleten olvadó, horganyból, bizmutből és kadmiumból álló ötvözet alkalmazásával. Ezek a 2 rétegek alkotják az elektródlarészeket vagy -cellákat. E rétegeket,, melyek vastagságát erősen nagyítva tüntettük fel, tehát egymástól a rekesztőréteg 3 sávjai különítik el, amelyeken az említett ötvözetből való réteg nem foglal helyet. Ily módon kilenc külön cellát létesítettünk, amelyek valamennyien közös félvezetőelektródával rendelkeznek. Az ismertetett módon előállított lemezt most formáljuk, pl. a 881.786. sz. francia szabadalom leírásában ismertetett eljárással. Ezzel a 2 rétegek alatt elhelyezkedő reikesztőrétegeket javítjuk, úgyhogy a cellák eillenfeszültsége megnövekedik. Mivel a 3 rekesztőrétegsávokat ez a kezelés nem befolyásolja, úgy az esetben, ha ei sávokon közvetlenül vezető anyagot alkalmaznánk, itt olyan egyenirányító keletkeznék, melynek elrekesztő tulajdonságai kevésbbé kedvezőek és ennekfolytán az átütés veszélye lépne fel. E veszély elhárítására ä 4 keresztezési helyeken szintén elhelyezünk szigetelőanyagból, pl. polisztirolból való, keresztalakú 5 rétegeket. Ezek vastagsága pl. 10—100 mikron. E keresztekre ezután az említett ötvözetből való 6 kontaktusdíarabkát freccsentünk fel, mely köralakú vagy négyszögletes lehet. Az ilyen ötvözetréteg tehát négy szomszédos 2 elektróda közötti, kölcsönös kontaktust alkotja. Hogy az egész külső csatlakozását lehetővé tegyük, az összekötőszervek egyikén forrasztással felerősítjük a 7 árambevezetőt. Mivel az összekötőszervek nagyobb vastagságúak, mint az elektródarészek, az említett helyen forraszos összeköttetést könnyen állíthatunk elő. A kilenc cella kölcsönös összeköttetését tehát itt négy kontaktusszerv létesíti. Ha az előállítás utáni mérésnél kitűnnék az, hogy a cellák egyike rövidzárlatos vagy más olyan tulajdonságú, mely nem teszi kívánatossá azt, hogy ez a-cella az egyenirányításban részt vegyen, úgy az illető cella számára az összekötőszerveket elhagyjuk. A szomszédos cellák eígymással határos négy sarokpontján keresztalakú szigetelőréteg helyett köralakú szigetelőréteget is alkalmazhatnánk, mire e rétegre négyszögletes vezetőréteget viszünk fel. Azokban az esetekben, amelyekben pl. kevésbbé szigorú követelményeket támasztanak, az összeköttetéseken a járulékos szigetelést azzal létesíthetjük, hogy összeköttetésként olyan anyagot alkalmazunk, mely a rekesztőréteg alatt fekvő elektródával szigetelő vegyületet alkot. Ha ez utóbbi elektróda szelénből van, úgy a vegyület létesítéséhez horganyt alkalmazhatunk. Azokon a helyeken, ahol a rekesztőréteg nem egészen tömör, a horgany a szelénnel érintkezésbe kerül, aminek révén járulékos szigetelésként szigetelő szelén-horgany-vegyület képződik.
