140906. lajstromszámú szabadalom • Rekesztőréteges elektródarendszer, kiváltképpen egyenirányító, melyben az elektródák legalábbis egyike megszakított akként, hogy több elkülönített cella létesül
}Mg$^bü9m2étátámátá&tifoöi&5één-ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 140906. SZÁM. 21 g. 1—16. OSZTÁLY. — P-10624. ALAPSZÁM. Rekesztőréteges elektródarendszer, kiváltképen egyenirányító, melyben az elektródák legalábbis egyike megszakított akként, hogy több elkülönített cella létesül. N..V. Philips Gloeilampenfabrieken cég Eindhoven-ban (Németalföld). A bejelentés napja: 1943. március 26. Németalföldi elsőbbsége: 1942. március 28. A találmány rekesztőréteges elektródarendszer, kiváltképpen egyenirányító, melyben az elektródák legalább is egyike megszakított akként, hogy több elkülönített cella létesül, melyeknél a megszakítás folytán adódó elektródarészek valamennyien e részeket egymástól elszigetelő rekesztőrétegen nyugszanak. Javasolták már tartószerven elrendezett, rekesztőréteges elektródarendszer megosztását több cellára. Ilyen rendszert ismertet a 873526. számú francia szabadalom leírása, mely szerint a tartószerven félvezetőelektróda vari elhelyezve rajta nyugvó rekesztőréteggel és egymástól elkülönített több réteg, amelyek j övezető ötvözeteikből állanak, fel van freccsentve. Ezek az Ötvözetrétegek a félvezető közös elektródával elkülönített cellákat alkotnak, amelyek a külső csatlakozás számára külön-külön árambevezetőkkel vannak ellátva. Az ilyen felépítés előnye azokban az esetekben mutatkozik, amelyekben az egyenlrányítóleimezek előállításánál valamelyik lemez egyetlen helyén bármely okból az elektródák között rövidzárlat adódik. Ha a rendszert az imént megadott módon; több Cellára osztottuk, úgy csak az a cella kényszerül arra, hogy nem diolgozhatik, amelyben a rűvidzáriati hely fellépett, ennélfogva tehát a többi cellát az egyenirányításra hasznosíthathatjuk. Itt tehát a sérült cellát nem csatlakoztatjuk az egészhez, azaz más szavakkal, az illető cella elektródáját al másik cella megfelelő elektródájával nem kötjük össze. Az említett szabadalom olyan felépítést ismertet, amelynél az árambevezetők alakja huzal vagy sáv1 és ez cserélhető. A találmány célja a jelzett felépítés egyszerűsítése. A találmány szerinti felépítés'kapcsán akként járunk el, hogy az előállítás során esetleg keletkezett rövidzárlati helyek esetében azok a cellák, amelyekben az említett rövidzárlatok helytfoglalnak, az egyenirányításban nem vesznek részt. Lemondtunk azonban arról, hogy a cellák egyénileg kapcsolódjanak le, ha a további üzem folyamán valamelyik cellában rövidzárlat adódnék. Számos esetben elégséges ugyanis, ha csupán az első helyen említett követelményt elégítjük ki. A találmányt az jelemzi, hogy a megszakított elektróda részeit; egymással összekötő, vezetőanyagú réteg a rekesztőrétegtől járulékos szigetelőanyagréteg révén van elkülönítve. A találmány szerinti szerkezeti elrendezés előnye mindenekelőtt abban van, hogy az elektródarészeket vagy -cellákat összekötő szervek helyszükséglete minimális. Ezek az összekötőszervek ugyanis az egyenirányítólemezből nem nyúlnak ki, mert közvetlenül a rekesztőrétegben fekszenek. Az ilyen lemez vastagsági mérete tehát igen kicsiny. Ha az egye.nirányítóceUákat előállításuk után villamosan külön formáljuk, ami a írekesztőréteg tulajdonságait javítja, úgy az a körülmény mutatkozik, hogy a rekesztőréteg csupán ama helyei tesznek jobbtulajdonságokra szert, mely helyeken az ellenelektróda nyugszik. A rekesztőréteg nem borított részei eredéi tulajdonságaikat megtartják. Ha már most ezeken a rekesztőréteges cellákon összekötőszerveket alkalmazunk, úgy ezek helyileg kicsiny egyenirányítókat alkotnak, amelyek rekesztő tulajdonságai a már képezett celláknál adódó rekesztő tulajdonságnál rosszabbak, úgyhogy itt az átütés veszélye nagyobb. Ezt a hátrányt azonban a találmány kiküszöböli, mert az összekötőszervet a rekesztőrétegtől járulékos szigetelőréteg különíti el. A maga részéről a rekesztőrétegeni nyugvó szigetelőréteg az összekötőszervek számára olyan alátámasztást biztosít, hogy, az összekötőszerveknek maguknak nem kell elegendő mechanikai szilárdsággal rendelkezniök ahhoz, hogy önhordásra képesek legyenek. így tehát
