140805. lajstromszámú szabadalom • Eljárás proteolitos pankreászenzimek kinyerésére, emlősökből, különösen szarvasmarhákból és sertésekből

2 140805 arányra vonatkozik. Ilymódon az enzimeket a valóságban az inzulinkinyerés maradékában találjuk meg, ha a kinyeréshez 20^—60% alkoholt vagy acetont használunk. Az inzulin. tisztítása közben elkülönített számos anyag között enzimeket nem találunk. Így tehát az inzulinkinyerés jó eredményét kétségkívül az Okozza, hogy adott pillanatban olyan oldószert használunk, amely a kérdéses körülmények között egyidejűleg az enzimek kicsapőszereként is hat. Ez utóbbiak tehát feloldatlan vagy hatástalan alakban a friss vagy jól megóvott mirigyékből készített inzulin maradékában vannak jelen és addig nem aktiválhatok, míg nincsenek feloldva. Ennek folytán ahhoz, hogy az inzulinkinyerés maradékaiból aktív enzimkészítményhez jussunk, a találmány szerint csak arra kell ügyelnünk, hogy a kicsapott enzimeket feloldjuk és őket azután aktiváljuk. Ennek megfelelően a találmány szerinti eljárásra az a jellemző, hogy kiindulási anyagként azt a maradékot alkalmazzuk, amelyet friss vagy jól megóvott, felaprított pankreászmirigyekből megsavanyított alkohollal vagy acetonnal, pl. önmagában ismert módon történő inzulinkivonatolásikor kapunk, mimellett ebből a maradékból az enzimeiket olyan vizes közeggel kivonatoljuk, amelyben az adott esetben jelenlévő alkohol vagy aoeton 60 térfogat-%-nál, célszerűen 20 térfogat-%-nál kisebb koncentrációban van jelen. A találmány szerinti eljárással tehát ugyanazokból a mirigyekből lehetővé válik úgy az inzulin, mint az enzimek kitermelése oly módon, hogy előbb az inzulint vonjuk ki megfelelő pH-értéknél olyan alkohol- vagy lacetonmennyiség jelenlétében, amely elegendő 20—60% feletti töménység elnyerésére, vagy úgy, hogy a mirigyek kivonatához 20—60 % koncentrációig alkoholt vagy acetont adagolunk és az inzulint ebből a folyadékból feldolgozzuk, azután pedig a maradékot enzimkivonatolásnak vetjük alá és ügyelünk arra, hogy ezen kivonatolás közben 60, előnyösen 20 érfogat-% alatti alkohol- vagy acetonkoncentráció uralkodjék, azaz más szóval: a kicsapó hatóanyagot enzimoldószerrel helyettesítjük és ezután a feloldott enzimet aktiváljuk. Az alkohol- vagy acetonkoncentráció fontosságának további szemléltetésére megemlíjük, hogy ha pl. etilalkoholt használunk, 7:1 kivonatolási arány esetében az enzimek kicsapódása kb 30% alkoholnál kezdődik meg és kb 40%-nál gyakorlatilag kvantitatív. Tehát ebben az esetben az inzulinkivonatolásnál 40 % feletti etilalko- holkoncentrációval kell dolgozni, míg az enzimkivonatolásnál az alkoholkoncentrációnak 30% alatt kell lennie. A találmány szerinti eljárással elérhető enzimhozamok az inzulinkinyerés és az enzimkinyerés körülményeitől függnek. Ami az inzulinkinyerés közbeni körülményeket: illeti, az enzimhozam független az alkalmazott alkohol- vagy acetonkonceritrációtól, ha ez utóbbi 20—60% feletti és független a kivonatolás időtartamától, ha ez utóbbi olyan hosszú, hogy a felhasznált alkohol vagy aceton érintkezésbe juthatott az enzimekkel és azokat kicsaphatta. Ami pedig az enzimkinyerés közbeni körülményeket illeti, a hozam elsősorban a használt alkohol- vagy acetonkoncentrációtól függ. 20— 60% vagy ennél több alkohol- vagy acetonmennyiségnél (a kivonatolási aránytól függően) az enzimek feloldatlanul maradnak, ennél alacsonyabb koncentrációiknál az enzimek feloldása viszont megkezdődik és a hozam ekkor erősen növekszik a csökkenő alkohol- vagy acetonkoncentrációval. A kivonatolási időtartam is szerepet játszik, úgy, hogy a csökkenő időtartam csökkenő hozamokat ad. Az enzimek kioldására gyakorlatilag a víz előnyös és azt találtuk, hogy 7 rész kivonatolófolyaldék alkalmazásánál vízzel 24 óra hosszat foganatosított kivonatolás jó hozamokat ad. Mint a fentiekből kiderül, az enzimhozamokrá döntő körülmény az, hogy az inzulingyártás maradékainak alkohol- vagy acetontartalma 20—60% alá hozassék. Hogy ezt elérjük, a magas alkohol- vagy acetontartalmú maradékot megfelelő mennyiségű enzimoldószerrel, pl. vízzel kezelhetjük. Jobb, ha a maradékból az alkohol- vagy acetontartalom fő részét előzőleg eltávolítjuk, pl. sajtolással és ezután fogunk hozzá az emzimkivonatoláshoz. Ilyen körülmények között töményebb enzimoldatokhoz és a felhasznált alkohol vagy aceton visszanyerésére jobb előfeltételekhez jutunk. A találmány szerinti eljárás különösen arra irányul, hogy a savanyú alkoholos inzulinkivonatolás mirigymaradékait felhasználjuk. Ha pl. ezen kivonatolás közben sósavat, foszforsavat, tejsavat, vagy ecetsavat használtunk, az enzimek a maradékból vízzel kivonhatók, ha gondoskodunk arról, hogy a kivonatolás alatt 60, előnyösen 20 térfogat- % alatti alkoholmennyiség, legyen jelen. Másrészt, ha, az inzulinkivonatoláshoz kénsavat használtunk, azt találtuk, hogy az enzimek a maradékban olyan állapotban vannak, hogy közvetlenül még akkor sem kivonatolhatok, ha az enzimikivonatolásnál az alkohol- vagy acetonkoncentráció 0%, a kivonatolás időtartama hosszú és a ikivonatolófolyadék nagy mennyiségben van jelen. Mindazonáltal a találmány szerint sikerül e kivonatolás, ha erős karbamidoldatot, 50% feletti töménységű ecetsavat, 85%-os hangyasavat, vagy folyékony fenolt használunk kivonatolószeirként, vagy alkálias. közegben óvatos kivonatolást végzünk. Azt találtuk azonban, hogy az egyszerű vizes kivonatolás is alkalmazható, ha a maradékot rövid ideig pl. 100 C°-rai felhevítjük. Ami az enzimkivonatolás közbeni pH-értéket illeti»* ennek kb. 1 és 7 között, előnyösen 1 és 4 között kell lennie. Végül megemlíthetjük, hogy korábbi 139.002. sz. (N-4042 alapszámú) szabadalmunk olyan eljárásra vonatkozik, melynél pankreászból enzimeket és inzulint egyidejűleg nyerünk ki, miikor is az inzulin és az enzimek ugyanabból a mirigyből ugyancsak kinyerhetők."' Ez a módszer azonban elvileg különbözik a találmány szerintitől, amennyiben abban van, hogy a friss