140105. lajstromszámú szabadalom • Villamos kisütőcső tartószervekre erősített elektródákkal

2 140105 A találmány szerinti csöveket úgy készíthetjük, hogy a rögzítendő tárgyakat szerelősablonra állítjuk abban a helyzetben, amelyet azoknak a csőben egymáshoz képest el kell foglalniok, majd e tárgyakra felállítjuk a tartószerveket, melyek vájatait már előzetesen lágy és később megkeményedő masszával töltöttük, amikor is a tárgyakon lévő támasztékokat a lágy masszába benyomjuk. Erre következik a keményítési eljárás, melynek befejeztével a szerelősablont eltávolítjuk. A száradás révén keményedő töltőanyagok előnye, hogy abban a pillanatban, amikor azokat alkalmazzuk, szobahőmérsékleten gyúrhatok. Ezt az előnyt üveg vagy zománc alkalmazása esetében is eíérhe'tjük. Ez esetben a töltőanyagot üvegport és a keverék készítéséhez való folyadékot tartalmazó, pépszerű massza alakjában alkalmazzuk, amelyet a tartószervek vájataiban helyezünk el. Ha fémből való tartószerveket alkalmazunk, az üveg vagy más ilyen hőképlékeny töltőanyagok alkalmazása esetén szükséges hevítés villamosan történhetik, pl. nagyfrekvenciás mágneses váltómező segélyével. Fémrudakat áramforrással való közvetlen összekötés révén lehet villamosan felhevíteni. A találmány a villamos hevítést szigetelőanyagból való tartószervek esetére is lehetővé teszi. A szükséges hevítés történhetik ugyan gázlángzó vagy a hőt kisugárzó testek segélyével is, ekkor azonban az a hátrány mutatkozik, hogy a hő nehezen lokalizálható és szükségképpen mindenféle közel elhelyezkedő részek is felhevülnek. A találmány további kifejlesztése szerint a rudakat egy vagy több járulékos horonnyal vagy hosszcsatornával látjuk el, melybe, illetőleg melyekbe villamos árammal átjárt vezetőt fektetünk. Az ekként a rúd belsejében adódó Joule-féle hő könynyen hatol át a töltőmasszáig anélkül, hogy számottevő mértékben szétterjedne a további környezetre. A hevítéssel a keverék készítéséhez alkalmazott folyadékot kihajtjuk, az üvegpor szemcséit pedig meglágyítjuk, úgy hogy azok szívós, egyenletes masszává folynak össze. Folytatólagos hevítésnél a massza mindinkább elfolyósodik és szűk tereket könnyen tölt ki. Önként értetődik, hogy a hőmérsékletet akként kell szabályozni, hogy a lágy massza a vájatokból ki ne fusson vagy le ne csepegjen. Ha a massza jól elfolyósodott, lehűlni hagyjuk és végül a szerelősablont eltávolítjuk. A r'endszer ekkor alkalmas arra, hogy a cső aljzatát felállítsuk. Olyan elektronsugárcsövekben, amelyekben egymásmelleit külön-külön elektródarendszerek két vagy több elektronsugarat létesítenek, a rudakat két vagy kettőnél több rögzítőhoronnyal láthatjuk el akként, hogy egy rúd egynél több elektródarendszer hordására hasznosítható. A találmányt részletesebben a rajzon vázlatosan feltüntetett kiviteli példái kapcsán magyarázzuk meg. Az 1., 2., 3. és 4. ábrákon tartórudak kiviteli példáinak keresztmetszete látható. Az 5. ábra a találmány szerinti cső olyan elektródarendszerének keresztmetszete, mely két elektronsugár létesítésére alkalmas. A 6. és a 7. ábra a rudak villamos hevítésére alkalmas kivitel hossz-, illetőleg keresztmetszete. Az 1. ábra szerinti rúd keresztmetszete derékszögű négyszögalakú és e rúdban a töltőmassza számára való vájat ugyancsak derékszögű hosszhornyot alkot. Olyan esetekben, amikor helyenként egy-egy vájatot alkalmazunk, ezek az egész rúdon át is hatolhatnak. A 2. ábra szerint a rúd keresztmetszeti alakja hosszhasítékos cső, melynek hasítékán keresztül lehet az elektródatámasztékokat a megkeményedő masszába dugni. E kivitel előnye, hogy a töltőmassza nem enged ki könnyen. Ha töltőmasszaként üveget és a rúd anyagául kerámiai anyagot, mint szteatitot alkalmazunk, elegendően gondos kezelés esetén a kiengedés veszélye nem fenyeget, úgy hogy azonosan jó hatással alkalmazhatjuk az 1. ábra szerinti vájatokkal készült rudakat is. A 3. ábrán olyan rúd látható, melyben egymásmellett két horony van és mely két sugarat létesítő csövekhez alkalmas. A 4. ábra is ilyen csőhöz alkalmas rudat mutat, amelyet a két rendszer között kell felállítanunk és melyben e célra mindkét oldalon egy-egy horony van. Az 5. ábra szerinti rendszerben a 2. ábra szerinti 1 és 2 rudakat, továbbá a 3. ábra szerinti két 3 és 4" rudat alkalmazzuk. Az 5 és 6 elektródáknak, melyek henger- vagy gyűrűalakúak lehetnek, támasztékaik vannak vékony 7 fémrudak vagy sávok alakjában, melyek vége abba az üvegbe van befogva, amelyet az 1 és 2 csövecskék belsejében és a 3, 4 rudak derékszögű hornyaiban helyeztünk el. Az elektródák ennek következtében rendíthetetlenül vannak rögzítve. Az üveget por alakjában alkalmas folyadékkal, pl. vízzel vagy alkohollal, pépszerű masszává keverjük el, majd a hornyokba nyomjuk és a rudaknak a 7 támasztékokra való felállítása után hevítéssel egyenletes, szívósan folyós masszává alakítjuk át, mely lehűlés után megkeményedik és a környező falakhoz erőteljesen tapad. Mivel az üveg itt csupán kötőanyag, a tartószerv pedig elkülönített test, az elektródák a szerelősabloh elvétele után, majd pedig később a kigázosításnál kölcsönös helyzetüket pontosan megtartják. Még ha a rudak a hevítés folytán alakváltozást is szenvednének, ez még nem volna káros, mert ezek az alakváltozások a rudak egyidejű és egyenletes felhevítésénél, ami teljesen üvegből való rudaknál nem lehetséges, teljesen részarányosak. A 6. és 7. ábrákon két 31 és 32 tartót tüntettünk fel ama hevítőhuzalok számára, amelyeket az üvegből vagy zománcból való töltőmassza meglágyítására alkalmazhatunk. Ez a tartó II rézhüvelyből áll, melybe 12 dugattyú nyúlik bele. E dugattyú és a 11 hüvely között szigetelés céljából porcellánból vagy más ilyen szigetelőanyagból való 13 csövecskét alkalmazunk. A fenéken is 14 szigetelőlemezt helyezünk el. A 12 dugatytyúra és a 11 hüvelyre 15, illetőleg 16 harántrudat erősítünk, melyben 17, illetőleg 18 lyukak vannak. E lyukakba 20 csavarokkal 19 huzalt rögzítünk, amelyet hevítőelemként használunk. A 12 dugattyú alatti térben 21 nyomórúgót al-