140080. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tiofánszármazékok előállítására
6 140080 lepároljuk és a maradékhoz vizet és sósavat adunk. Az elegyet +5 C-ra hűtjük le, a csapadékot leszűrjük, majd éterrel és desztillált vízzel kimossuk. Ezt a csapadékot, amely d-biotinból és át nem alakult d(+)-monobenzil-biotinból áll, 2—3-szor, esetenként 800 cm3 forrásban lévő" vízzel kivonatoljuk. A vizes oldatokat közönséges hőmérsékletre hűtjük le, mimellett a monobenzil-biotin kiválik, melyet leszűrünk. A még jelenlévő, csekély mennyiségű, oldott mónobenzilbiotin eltávolítása végett a szüredékeket eceteszterrel kivonatoljuk. Ezután azokat vákuumban bepároljuk, amikor is a d-biotinhoz jutunk. További d-biotin-mennyiségeket úgy kapunk, ha az első szüredéket — amely ammóniumkloridot, nátriumkloridot és sósavat tartalmaz — ugyancsak bepároljuk. A szerves kivonatokat egyesítjük, majd vákuumban bepároljuk, amikor is az át nem alakult monobenzil-biotint kapjuk meg. A d-biotint a d(—)-dibenzil-biotinból debenzilezés útján, közvetlenül is megkaphatjuk. A tiszta d-biotin 232—234 C° olvadáspontu, finom tűkben kristályosodik és fajlagos forgatóképessége .[*] 52^ = +91,3+0,5° (c = 1 % 0,1 n nátriumhidroxid oldatban). 2. példa. Az 1. példa szerint a balraforgató 3,4—(1',3'dibenzil-2'-keto-imidazolido) — 1,2-trimetilén-tiofánium-d-kámforszulfonát elválasztása után viszszamaradó anyalúgokat vákuumban bepároljuk és a maradékot az éppen szükséges mennyiségű etanolban feloldjuk. Ez oldatnak petroléterrel való elbontásakor a kristályos, jobbraforgató 3,4—(l',3'-dibenzil-2-keto-imidazolido — 1,2-trimetiién-tiofánium-d-kámforszulfonát kiválik, amelyet etanol és petroléter elegyéből átkristályosítva megtisztítunk. E só 231—232 C° olvadáspontu tűket vagy prizmákat ad, fajlagos forgatóképessége [a] 25# = 18,8°. Ezt a vegyületet — miként az 1. példában a balraforgató alakkal kapcsolatban már leírtuk — nátrium-maioneszterrel hozzuk reakcióba, a kapott terméket elszappanosítjuk, dekarboxilezzük és végül debenzilezzük. Ilymódon 1-biotinhoz jutunk, amely 232—234 C° olvadáspontu, finom tűket ad és fajlagos forgatóképessége a25x) —91,3+0,5° (c=l%, 0,ln nátriumhidroxidoldatban). 3. példa. 13,2 g száraz 3,4— (l',3'-dibenzil-2'-keto-imidazolido) —1,2-trimetilén-tiofánoum-bromidot — melyet az 1. példa szerint állítottunk elő — kavarás közben 1,38 g nátriumnak 300 cm3 frissen desztillált malonsav-dietileszterben való oldatába viszünk be. A reakcióelegyet 2 órán át 140— 150 ,C° hőmérsékleten kavarjuk. Ezután lehűtjük, majd ecetesztert és vizet adunk hozzá. A nátriumbrömidból álló csapadék eközben oldatba megy. A szerves réteget a vizes rétegtől elválasztjuk és az utóbbit még kétszer eceteszterrel kivonatoljuk. Miután az egyesített, szerves kivonatokat náfriumszulfáton megszárítottuk, az oldószereket vákuumban ledesztilláljuk, amikor is előbb vízfürdőt és végül kb. 100° hőmérsékletű olajfürdőt használunk. A narancsvörös olajos maradékot — amely a 4,1—ő—karboxi-dibenzilbiotin dietileszterét tartalmazza — 8—10 órán át, 250 cm5 metanol, 80 cm 3 víz és 120 cm 3 50% -os kaliumhidroxid elegyében, visszafolyatás mellett forrásig hevítjük. Ezután a reakcióelegyet vákuumban az eredeti térfogat kb. egynyolcadára pároljuk be, majd kb. 1500 cm3 vízzel elbontjuk. A képződő csekély csapadékot eceteszterrel felvesszük. E csapadék semleges melléktermék. A vizes oldatot sósavval megsavanyítjuk, amikor is olaj válik ki, amelyet« eceteszterrel felveszünk. Az eceteszteres kivonatot .nátriumszulfáton megszárítjuk és az oldószert vákuumban ledesztilláljuk, amikor is a d,l— ő — karboxi-dibenzil-biotin szilárd maradék alakjában visszamarad. Az anyagot aceton, éter és petroléter elegyéből átkristályosítjuk, amikor is az olvadáspont bomlás közben (széndioxid-veszteség) 133—135 C°. 12 g d,l-(íkarboxi-dibenzil-biotint 100 cm3 odiklórbenzólban 10 percig forrásig hevítünk. Az oldószert vízgőzzel eltávolítjuk és a barna maradékot eceteszterrel kivonatoljuk. Az eceteszteres oldatot megszárítjuk és vákuumban töményítjük. Az olajos maradékot (kb. 11,8 g) forrásban lévő benzolban feloldjuk, az oldatot aktívszénnel kezeljük, megszűrjük, majd éterrel és petroléterrel elbontjuk, amikor is — legalább 24 órás állás után — a d, 1-dibenzil-biotin kikristályosodik. A még kissé színezett terméket leszűrjük és a szűrőn addig szivatunk át rajta étert, amíg a szüredék nem színtelen. Az eredetileg 109—112 C° olvadáspontu vegyület aceton, éter és petroléter elegyéből végzett többszörös átkristályosítás után állandó 122—124 C° olvadáspontot ad. 4,3 g kristályos d, 1 -dibenzil-biotint 125 cm' meleg és száraz xilolban feloldunk és kavaróval, gázbevezető- és gázelvezető-csővel ellátott, hárőmnyaku lombikba viszünk. A lombikot acetonból és szilárd széndioxidból álló fürdőbe visszük. Az oldatot kavarjuk és kb. 250 cm3 folyékony ammóniával elbontjuk. A hűtőfürdőt eltávolítjuk és 5 perc leforgása alatt, kis részletekben 1,15 g nátriumot adunk hozzá. Az oldat kék színeződése legalább 'A órán át megmarad. A nátrium feleslegét ammóniumklóriddal elbontjuk. Az ammóniának desztillálással való eltávolítása, továbbá víz és éter hozzáadása után a reakcióterméket sósavval pH = l-re állítjuk be és kb. +5 C°-ra hűtjük le. A kikristályosodó csapadékot leszűrjük, az anyag 165—172 C°-on olvad. A terméket kb. 2 1 forró vízből végzett átkristályosítással tovább tisztítjuk. Ekkor az olvadáspont 175— 176 C° és az anyagnak tiszta d,í-monobenzilbiotinnal való keverésekor az olvadáspont nem csökken. A vizes szűredéket 3-Szor kloroformmal kivonatoljuk és a kloroformot megszárítás után vákuumban bepároljuk. A maradék d,lmonobenzil-biotin. Ezt a d,l-monobenzil-biotint — miként a d(+)monobenzil-biotinnal kapcsolatban az'1. példában leírtuk — nátriummal folyékony ammóniában de-
