139818. lajstromszámú szabadalom • Körforgógép, cseppfolyós vagy gáznemű közeg szállítására vagy gáznemű közeg sűrítésére
) Megjelent 1949. évi augusztus hó 16-án. MAGYAR SZABADALMA BIRfiSÍfi SZABADALMI LEÍRÁS 139S18. SZÁM. 82 b 1—9 OSZTÁLY. — L-9864. ALAPSZÁM. (XXI/c ) Körforgógép, cseppfolyós vagy gáznemű közeg szállítására vagy gáznemű közeg sűrítésére. Losonczy Imre igazgató, Csepel. A bejelentés napja: 1947. évi augusztus hó 30. A találmány körforgógép, cseppfolyós vagy gáznemű közeg szállítására vagy gáznemű közeg sűrítésére, jellemezve fedéllel lezárt tokalakú munkatérben, utóbbi 5 palástjához és homloklapjaihoz tömítően illeszkedő, egymással kényszerkapcsolatban, egymáshoz viszonyítva olymódon forgatható két iapátcsoporttal, hogy a lapátok közötti rekeszek térfogata, meghatározott 10 maximum és minimum között váltakozik. A rekeszekben felváltva ritkítás, sűrítés, illetve szívó- és nyomóhatások lépnek fel. A ritkítás, sűrítés, illetve szívó- és nyomóhatás a találmány értelmében, kétféle- 15 képen érhető el és pedig vagy csak az egyik lapátcsoportot forgatjuk változó szögsebességgel, míg a másik lapátcsoport egyenletes szögsebességgel forog vagy mindkettőt változó szögsebességgel forgatjuk. 20 Utóbbi esetben a két lapátcsoport szögsebességváltozásai egymással ellentétes értelműek, miáltal a rekesztérfogatok lehető legnagyobb változását biztosítjuk. A találmány értelmében a lapátcsoporto- 25 kát egymástól független, központosán ágyazott tengelyek hordják, amelyek közül az egyik tengely, célszerűen a másikat átbocsátó csőtengely. A találmány értelmében a tengelyek 80 mindegyikére, — a lapátok középhelyzetét véve alapul, — egy-egy azonos átmérőjű fogaskerék van egyenlő, de ellenkező excentricitással ékelve. Ezen fogaskerekekkel ugyanolyan átmérőjű és excentricitású kerekek kapcsolódnak, amelyek motorral vagy 35 közlőművel hajtott közös előléttengelyre, ugyancsak ellentétes excentricitássai vannak ékelve. A fogaskerekek excentrikus felékelése folytán az előtéttengely és a lapátcsoportok tengelyei között az áttételi íO viszony állandóan ■ és ellentétes értelemben változik, más szóval amikor a lapátok egyik csoportja előresiet (az áttétel pillanatnyilag gyorsító), a másik csoport elmarad (az áttétel pillanatnyilag lassító), az olyan Iapá- 45 tokhoz képest, melyeket egyenletes szögsebességgel forgatnánk. Ennek eredménye, hogy az egyik lapátcsoport minden lapátja lengő mozgást végez a másik csoport lapátjai között, vagyis amikor az előtte forgó 50 rekesz térfogata nő, a mögötte lévőé csökken és viszont. A találmány értelmében az előzőkben ismertetett mozgási viszonyok biztosítására elliptikus fogaskerekek is alkalmazhatók, 55 amelyek egymáshoz képest 90°-nyira elforgatva vannak a motorral vagy közlőművel forgatott előtéttengelyre, illetve, — a 'lapátok középhelyzetében, — azaz amikor a lapátok közti rekeszek térfogatai egyenlőek, 60 a lapát-csoportok tengelyeire ékelve.Egy-egy lapátcsoport célszerűen egy vagy két lapátból áll. Két lapátos lapátcsoport esetén, gáznemű közeg szállításánál (sűrítésénél) a rekeszek megfelelő kapcso- 65 lásával két fokozatú gázsűrítőt kapunk. A