139282. lajstromszámú szabadalom • Ülőke, valamint fedőlap klozetcsészék részére

Megjelent 1949. évi február hó 2-án. MAGTAB SZABADALMI RTRÓSÍG SZABADALMI LEÍRÁS 139282. SZÁM. VIlI/c. OSZTÁLY. -- lj-tíí>30. ALAPSZÁM. Ülőke, valamint fedőlap klozetcsészék részére. Dr. Lonbai Miklós gyárigazgató, Albertfalva. A bejelentés napja: 1948. évi március hó 19. Klozetcsészék ülőkéjét, valamint íedőteip­ját eddig főképen két "ele eljárással állítot­ták elő. A leggyakoribb eljárás szerint tö­mör deszkából, a másik- eljárás sze/int pe-5 dig furnirlapokból, vagy vékonyabb deszka­lemezből több rétegben összeenyvezett le­mezekből fűrészelték ki őket. Az első eljá­rási módnak az a hátránya, hogy az elke­rülhetetlen cs-apolási érintkezések idővel <> meglazulnék és hogy iá tömör anyagnak nagyobb a vetemedési lehetősége, a má­sodik eljárás hátránya pedig főként az, hogy az alapanyag drága volta miatt a kivite­lezés igen költöéges. Mindkét eí járási rnód-5 niak hátrányé még az is, hogy a tömör anyag használata folytán az ülőke, illetve fedőlap igen súlyos és így fölhajtott helyze­tükből a vízszintes helyzetbe való leforga­tásakor sokszor nagy erővel ütődnek a csé-0 sze szélének és azt könnyén megrepesztík. E hátrányok kiküszöbölését célozze- .a. talál­mány. Ennek lényege az, hogy az ülőké­nek, valamint a fedőlapnak a kerületük mentén, tehát úgy a külső, mint az esetié-5 ges. belső peremen hajlított keményfa-kéret vonul vég'g, 'mely keret állal közbezárt tér alulról és felülről lemezzel, pl. enyvezett íumirlemezzel, fémlemezzel,. kaucsuklemez­zel, műrfnycglemezzo! stb. vian lefedve, 0 vagy pedig teitszésszerinti módon egészben vagy részben ki van töltve. A találmány a csatolt rajzon példaképen felvett különböző kiviteli alakjában van íeltüntetvy és pedig az ' 1. ábra az ülőke egyik kiviteli alakjának 35 .lelülnézete, a felső borítólap részbeni eltá­volítása mellett, a 2. ábra az ülőke egy másik kiviteli alak­jának felü'lnézete, a felső borítólap rész­beni eltávolításával, a -tn 3. ábna c fedőlap felühiézete, a felső bo­rítólapjának részbeni eltávolításával, a 4. ábra az 1. ábra A—B vonala mentén vett metszet, az 5. ábra pedig a 2. ábra C—D vonala -íő monién vett metszet. Az 1. és 2. ábrákon az ülőkének két ki­viteli alakja van'feltüntetve. Mindkét kivi­teli alaknál az ülőke kerületén, tehát a külső és belső perem mentén, az (a) hajlí- 50 tott kéményfakeret vonui végig. Ugyan­ilyen (a) "keményfa-keret van a' 3. ábrán feltüntetett fedőlap külső széle mentén is alkalmazva. Az (a) keret által körülzárt tér belsejében 55 helyenként a (b) merevítő elemek vannak elhelyezve, célszerűen ott, aíiol az igénybe- -vétel szempontjából a legkívánatosabbak. Az ülőkének, illetve a fedőlapnak hátsó szélénél a külső keret két oldalsó szára kő- go zött a (c) összíkötőléc van elhelyezve. A ke­ret által körülzárt teret alulról és felülről egy-egy (d) lap borítja, mely célszerűen ré­tegelt enyvezett lemezből! készül. Az így készült fedőlap, illetve ülőke tökéletesen 65 merev, vetemedésnek kitűnően ellentá1*!, amellett pedig rendkívül könnyű, minthogy beké je üreges. Előállítási költsége az anyag-

Next

/
Oldalképek
Tartalom