139216. lajstromszámú szabadalom • Erősáramú kábel
* 139316. A membránfelületek ismertetett alátámasztását zeg-zugosan hajlított huzallal, vagy élére állított zeg-zugos szalaggal is helyettesíthetjük,- ahogy azt pl. a 3. ábra 5 mutatja. A szalag (26) 'hajlásai gyengén hajlottak, s esetleg laposak :s 'lehetnek; a ?zalag egyenesvocialú (28) szakaszainak megfelelő mértékű gyenge emelkedésük van, hagy a kábel hosszirányban hajlékony 10 «egyen. A betékercselés ill. beszövés ebben az esetben is állhat huzalok helyett szalagokból. Ismét más aíátáimasztások alkothatok kicsákozott éö felhajíított szegletű szala-15 gokból. A 4. ábrán két különböző flyfajta szalag látható, mely ábrának a pontozott vonal feletti része olyan (34) szeletekkel ellátott (30) szalagot szemléltet, melyeik' a szalagból ki vannak csákozivia és arra de-20 rékszőgben felfelé viannak hajlítva, minek következtében derékszögű (32) nyílások keletkeznek. Az ábra pontozott vonala alatti rész o'lvan (30) szalagot szemléltét, me'V-ből váltakozva egyik, majd iá, másik oldal 25 felé vannak (36) nyílásokat adó (34) szegletek' kiesákoava, és felfelé hajlítva. Az itt említett szalagok, valamint a fentemlített zeg-zuffos szaladok a hullámos sza'asrokkal. mint pl. a 2. ábra szerinti (22) sza-30 la^q-al együtt is alkalmazhatók a ímembránlaMtámasztá&na és a külső tekercselés ill. beszövés hordozására. A sziallaeoik más módon is kiícsákozhatók. hogy a (22) hullámos, szalag mellőzhető 35 wV en. így pl. a sza'agban bordákat lehet •felnyomni.' miellveknek olvan (alak adható, ho^v a tekercselést rájuk vagy mélyedéseikbe tehess em felv'nni. Az erős villamos igénybevétel miatt iaz •i° ólomköpeny alatt a papÍTSiziigetelésre közvetlenül ismert módon fémfóliát vagy fémfóliás papírt lehet felpólyázni, ahogy a vezetőszerkezetre is közvetlenül a piapírszigeteiés taöatt a vezetőfelület és a papírsz:-45 getelés közötti káros köztereik elkerülése végett megfelelő pólyázást lehet alkalmazni. Az ér vékony ólomköpennyel is körülsajtolható, vagy pedig az adott egyes vezetőialakináí' az esetleges közterek bera-50 kott huzalokkal kitölthetők és közös huzalok réitegéve! lapos vagy tojásdad alakú vezetőahkká tekercselhetők körül, mielőtt azokat ia fóliatekercseléssel ellátnánk, hogy ia szigetelt vezetékelrendezés a köpeny kes-55 kény résziéin végig jól1 felfekhessen. Üzem közben a kábelt légnemű, folyékony vagy félig folyékony szigetelőanyag tölti ki, mely a papírsziigetdéssel együtt <a » kábelszigetelést alkotja, Hia a. .szigetelést nyomásnak vetjük alá, a kábelköpeny mem- 60 bránifelüfetei rugalmasan jkiihiajlítódnak,( és' a betekercsellés és alátámasztás rugalmassága iolytán a membránfelületek kihajlása a hőmérsékletváltoziásofcnak vagy hasotilóíkríak tnegfeMően bekövetkező kiterjedéseik- 65 hez éö összehúzódásokhoz alkalmazkodik, a nyomás állandósítása végett. Ha a kábel gáznyomásos kábelként van kivit élez ve, a nyomást a kábelszakasz készre szerelése után létesíthetjük levegő 70 bevezetése útján. Ha olajtöltésű kábelről van szó, a nyomást ugyancsak a készre szerelés után létesíthetjük' olíajmak nyomás alatt a gyüjtőviagy véekarmantyúkba való bevezetése út- '5 ján, esetleg, az ollaj viszkozitásénak csökkentésié végett, felmelegítéssel összekapcsolva. A nyomást azonban a szerelés előtt az egyes gyártási hosszakban is létrehozhatjuk. Az utóbb; esetben a kívánt nyomást 80 ismét a kábel fepvyerzetének felvitele előtt vagy után hozhatjuk létre,, esetleg felhevítéssel kapcsolatban, nyoma» alatt álló olaj bevezetése út tán. va,°y ped'ie a fegyverzettel va'ó ellátással kapcso'íatban, úgy hogy 8 & az előtt annyi. ola;at vezetünk .be, hogv a membránfelületek akkora fokú deformációt szenvedjenek. ho,s*v a kívánt nyomás ia fegyverzet' felvitelekor bekövetkező alakváltozás következtében léo jen fel. A mem- 90 bránfelület ilyen kihailását, ha kívánatos, már a köpeny előállításakor, ia sajtolószerszáim 'tövis, és üreg) megfelelő kialakítása révén is előállíthattuk. M; nthoí?y a találmány szerinti kábeleknél y5 sfírűnfolyó olajat használhatunk, könnyen elkerülhető, hogy a szereléskor az olaj számottevő mennyiségben- elfolyjon. A karmantyák .szerelésekor esetié? a két káibelvéget ia karmantyútól megfelelő távolság- 10 ° ban lehűtve tarthatjuk, mel'y karmantyúhoz .. azután, a szükséges, olajat nyomás alatt hozzávezetjük. Annak elkerülése végett, hofrv ia kábel csavarodásra vagv tekercselődésre hajla- 105 mos legyen, e?ves betekercseiéeek va?y beszövések ellentétes értelemben, és ellentétes irányú emelkedéssel vihetők fel. Szabadalmi igénypontok: 1. Erősáramúi kábel, mely belső túlnyo- 110 •más elviselésére alkalmas és melynek ólomból vagy más tömör anyagból készült köpenye, valamint külső beszövése ill. betekercselése van, mimellett a' köpenynek legalább is a ikábelkerület egy 115