138416. lajstromszámú szabadalom • Berendezés műveletek bekapcsolására s kioldására telefonhívások által

2 138416. csen gerjesztve, ha mindkét másik relé együttesen gerjed vagy együttesen áram­talan, ami által egy vezérlőimpulzus ki­maradásánál, valamint akkor, ha egy ve-5 zérlőimpulzus nem az előre meghatározott időpontban érkezik, a kapcsolókészülék el­reteszelődik. A találmány szerinti berendezés, amely műveleteket telefonhívások révén kezde-10 ményez és vezérel, főképpen oly telefono­gráfokhoz alkalmas, amelyek nyilvános, illetve közhasználatú telefonhálózatok résztvevő állomásaihoz csatlakoztathatók. Javasolták már ezeket olykép szerkeszteni, 15 hogy ennek a hálózatnak tetszésszerinti résztvevő állomásától érkező hívásnál, mely hívás a telefonográffal ellátott részt­vevő állomás felé irányul, a telefonközpont által a telefonográf felé küldött hívóáram 20 által a telefonográfban jelzőkészülék lép működésbe, amely meghatározott idő­közökben a hívó állomásnál hallható jeleket közvetíti. A jelzőkészülék pl. ismert szer­kezetű beszélőgépből állhat, a hallható je-25 lek pedig pl. egymásután következő szá­mok sorából állhatnak. Ha a hívó ezeket a jeleket hallja, akkor az említett idő­közökben a maga részéről vezérlőimpulzu­sokat közvetíthet, amelyek tetszésszerinti 80 betűkből állanak és ezeket a telefonográfra viszi át. Ezek a vezérlőimpulzusok a tele­fonográfban feljegyzett szöveg reproduká­lását eredményezik. Emellett előnyös a berendezést úgy szer-35 keszteni, hogy a választókészülék mind­egyik kapcsolóbillentyűjének áramköre a billentyű lenyomása által záródjon és így a bütykösvezérlésű érintkező zárásánál a . választóberendezéshez kapcsolt relé gerjed. 4') Előnyös továbbá az egyes kapcsolóbillen­tyűk érintkezőit vezérlő bütyköket egymás­hoz képest olykép eltolva elhelyezni, hogy az egyes kapcsolóbillentyűk érintkezői egy­mVásután időbeli eltolódással lépjenek mű-45 ködésbe. A választóberendezésnek, célszerű megvalósítási alakjánál, tíz billentyűje van, ami által 210 vagyis 1024 változat lehetsé­ges az alkalmazandó kulcsnál. A kulcshely­zeteknek ilyen módon adódó nagy száma ő0 azzal a körülménnyel együtt, hogy a kulcs mindig könnyen megváltoztatható, a leg­nagyobb biztonságot nyújtja a műveletek illetéktelen bekapcsolása és kioldása ellen. A bekapcsoló berendezés áramkörében 55 az említett reteszelő relé mellett egy büty­kösvezérlésű érintkezőt is alkalmazunk. Ez a bütyökkel vezérelt érintkező mármost csak akkor működik, ha a választóberen­dezéis mindegyik bütykösivezéríésű érint­kezője működtetve volt. A bekapcsolóbe- 60 rendezés áramkörét ezek szerint minden esetben csak akkor zárhatjuk, ha a vá­'asztólberendezés mindegyik billentyűje egymás után működésbe került. Ha azután az egyik lenyomott billentyűnek "megfelelő f5 indító vagy vezérlő impulzus a hívó részé­ről nem érkezik be, vagy ha az egyik le nem nyomott billentyűnél impulzus érke­zik be, akkor minden esetben az (S 27) re­teszelő relé működésbe lép, a bekapcsoló- 70 berendezés elreteszelésére. Ennek a relé­nek a kapcsolása olyan, hogy egyszeri mű­ködésébe lépésénél a vezérlőművelet be­iíeje^téig gerjesztett állapo/tban marad. Ezzel meggátoljuk, hogy a ' bekapcsoló- 75 áramkörben lévő és bütyökkel vezérelt érintkező zárása által a bekapcsoló berendezés, amely példaképpen egy relé­ből állhat, működésbe lépjen. Csak ha a lenyomott és ilymódon a kulcs révén meg- 80 határozott billentyű lenyomása utáni szü­netekben keletkeznek az impulzusok, válik lehetetlenné a reteszelő relé működtetése és a bekapcsolóáramkör a bütyökkel vezé­relt érintkező működtetése után zárul, 8,F> mire a hívó bekapcsolása a bárminő ter­mészetű villamoskészülékbe, vagy egyes műveletek kioldása is létrejöhet. A kimenő felfogókészülék mindenkori átkapcsolása céljából, a jelek leadására a 90 bemenő felfogókészülék számára a vezérlő­impulzusok felvétele végett, célszerűen relét alkalmazunk, amelyet bütykösvezér­lésű érintkező a megfelelő jel leadása után minden alkalommal átkapcsol. 95 A találmány lényegét mármost a csa­tolt rajzzal kapcsolatosan ismertetjük, amely a találmány példaképem kiviteli alakjának kapcsolási vázlatát szemlélteti. Ha a távbeszélő hálózat bármelyik részt- 100 vevője hívást létesít, akkor a rajzon fel nem tüntetett, magában véve ismert eszközök révén ez a résztvevő a távbeszélőhálőzat­hoz kapcsolt telefongráffal kapcsolatba jut, az utóbbihoz tartozó (13), (14) vezeté- 105 kek„ valamint a távbeszélőközpont köz­vetítésével. A távbeszélőközpontból ki­induló hívóáram a (16) érintkezőn és a (15) kondenzátoron át gerjeszti az (R 4) relét. Ennek a relének a be- no húzása révén az (5) érintkező záródik, ami által a (H 6) relé (I) tekercse közve­títésével'gerjed. A (H 6) relé a (8), (11), (16), (17) érintkezőket átkapcsolja, amivel az (MR 18) relé és az (ST 12) relé (I) te- n5 kercse gerjed (utóbbi a nyugalmi helyzet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom