138405. lajstromszámú szabadalom • Égő folyékony tüzelőanyagokhoz és eljárás az égő üzeme számára
Megjelent 1948. évi május hó 3-án, MAGYAR SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 138405. SZÁM. U/h. OSZTÁLY. .— D-6129. ALAPSZÁM. Égő folyékony tüzelőanyagokhoz és eljárás az égő üzeme számára. Demény József szerszám és géplakatos és Mohácsi György műszaki tisztviselő, Budapest. A bejelentés napja: 1946. évi auguszutus hó 2. A találmány folyékony tüzelőanyagok, pl. petróleum vagy nyersolaj eltüzelésére való égő vagy lángzó és eljárás annak üzemben tartására. Az égő olcsó és egy-5 szerű szerkezet mellett lehetővé teszi, hogy a tüzelés felügyelet és kezelés nélkül, kis helyen igen nagy hő fejlesztése mellett és könnyen szabályozható módon menjen végbe. A találmány lényege, hogy a tü-10 zelőanyagot tartályából a láng hatásának kitett vezetékbe vagy edénybe juttatjuk, ahol az fölmelegedve gázosodik, majd pedig visszavezetjük a tartály közelébe olykép, hogy melegének egy részét vezetés 15 útján a tartályban lévő petróleumnak adja át és így azt nyomás alatt tartja, végül pedig ismét az említett vezeték vagy edény felé visszük a tüzelőanyagot, ahol az levegővel keveredve meggyullad és elég. 20 A csatolt rajz a találmány példaképeni kiviteli alakját mutatja. A 1. és 2. ábra a készülék két függőleges metszete két egymásra merőleges sík mentén, a 3. ábra pedig vázlatos metszet az 1. ábra (III—III) 25 vonala mentén. A folyékony tüzelőanyag, pl. petróleum az (1) tartályban van, amelyből a (2) csövön át felfelé haladva jut a tulajctonképeni elégető készülékbe. Ez a készülék (3.) 30 tömbjének (4) nyúlványa révén az (1) tartály (5) részébe van csavarva és ilykép a tartályon megerősítve. Az említett (2) cső a (4) nyúlvány meghosszabbítását képezi. A (3) tömbben van még a (6) betét, melynek közepén lévő (7) csatorna a tüzelő- 35 anyag továbbvezetésére való. A (7) csatornából a tüzelőanyag a (8) szabályozószele- . pen halad át, majd pedig a (3) tömbben lévő (9) csatornában halad tovább. Ez a csatorna kétfelé ágazik és így a tüzelő- 40 anyag a felfelé nyúló (9a) és (9b) csatornákon illetve csöveken halad tovább a (10) tartály felé, mely úgy, amint azt a 2. ábra mutatja, a lángok hatásának van kitéve. A (10) edényben vagy tartályban a tüzelő- 45 anyag erősen felmelegedve legalábbis túlnyomó részében gőzzé változik és azután a központos (11) csövön át halad lefelé, majd pedig a (3) tömb belsejébe érve a 2. ábrán látható módon kétfelé ágazik, tehát 50 a (11a) és (11b) csatornákon át áramlik tovább a (12) fúvókák felé. Ezeknek a fúvókáknak kisméretű nyílásain át az anyag igen nagy sebességgel kiáramolva teljesen gőzhalmazállapotuvá válik és így jut be a 55 (10) edényt körlüvevő felül nyitott (13) edénybe, melybe a (12) fúvókák fölött lévő (14) bevezető csövecskéken át hatol be. A (14) csövecskékbe fúvott tüzelőanyag ejektor-hatással levegőt ragad magával, 60 úgy, amint azt a nyilak mutatják és a tüzelőanyaggőzök, valamint levegő keveréke a (13) edényben meggyulladva elég, felmelegítve a (10) tartály tartalmát is, úgy amint azt a fentiekben már említettük. 65 Amikor a (11) csövön vagy vezetéken le-