137287. lajstromszámú szabadalom • Távvezérlő berendezés főleg többszörös műsorok távközvetítésére

2 137.287 a választó indítását távolból kioldja, majd ha a hangszóró a neki megfelelő javaslatot jelentette, a választót távvezérléssel megállítsa. A választónak ez az indítása úgy történik, hogy a vonalat átmenetileg a —3— kapcsolóval földel­jük; ekkor a —Q—' jelfogó a —qo— érintkező­jén, az —a— vonalon és a 3-hoz kapcsolt földön át, gerjesztést kap. A —qo'— átkapcsolóérintkező a —Q— jelfogót közvetlenül földeli, úgyhogy akkor is gerjesztve marad, ha —3— a visszahúzó rugó hatása alatt nyugalmi helyzetébe visszatér. A —qi— érintkező most már zárt és ekkor a •—D— jelfogó a —15— tápvezeték áramlökései­nek ütemében gerjesztést kap és mindegyik áramlökés a választó egy lépéssel való előrevitelét vonja maga után. Másrészt a —q2— érintkező a -—8— tekeYcset rövidre zárta, míg a —q.-;— érint­kező . a 12—9—13 áramkört, azaz a jelentőkörök áramkörét zárta, így a hangszóró a különböző műsorokat egymás után bemondja. Ezek vala­melyikének elfogadása céljából a hallgató ennek bejelentése folyamán, a — b— vonalat a —3'— érintkezőnél átmenetileg földeli. Ezáltal a —Q— jelfogó, a —q;>— érintkezőn és a —3'— érint­kezőnél levő földön át, rövidzárba jut és annak érintkezői nyugalmi helyzetükbe térnek vissza; a —D— jelfogó tápáramköre —qi—nél megsza­kad, a választó haladása megszűnik, a —9— te­kercset a —qs— érintkező rövidrezárja, míg a —q2— érintkező a 10—8—11 áramkört, azaz a műsorválasztó karok áramkörét zárja és a hang­szóró a kívánt műsort sugározza. Ha itt hallga­tandó anyag nincsen, pl. ha a hallgató olyan javaslatot választott ki, mint a „távollevő elő­fizetők szolgálata", a kívánt szolgáltatást az a tény nyújtja, hogy a műsorválasztó megfelelő kap­csai nem valamely műsorerősítővel, hanem olyan berendezéssel jutnak összeköttetésbe, melynek folytán valamely beérkező hívás valamely másik vonalra ágazik le. Megjegyzendő, hogy a —3'— kapcsoló és a —qo és qo' és qo"— segédérintkezők csak azért szükségesek, mert az —a— vonal földelését a bejelentések egész folyamata alatt nem tanácsos fenntartani. A —3— és —3'—• kapcsolók szerke-,, zeti kivitele sokféle lehet; pl. ezek a kapcsolók egy­mással úgy csatolhatok, hogy a 3-ra történő be­hatás olyan szerkezetet húz fel, amely 3: -t bizo­nyos idő letelte után működteti, hogy az a be­rendezést nyugalmi helyzetébe visszaállítsa, ha a hallgató azt .nem teszi meg. Egyént késleltető szerkezet ugyanebből a célból valamely ITLcliS 1'Ív szervre is szerelhető, pl. a —Q— jelfogóra. A —3— kapcsoló semlegesíthető is, pl. úgy, hogy azt mechanikusan -— kulccsal — nyugalmi hely­zetében tartjuk, vagy pedig, ha a —16— segéd­érintkezőt nyitjuk, amely csak kulccsal zárható újra; ettől fogva a hallgatott műsor a kulcs bir­tokosának tudtán kívül nem változtatható már meg. Egyébként a —3', qo, qo', qo"—• kapcsok, illetve érintkezők, meg is szüntethetők, mégpedig úgy, hogy az —a—• vonalon a földelést nem tartjuk fenn. Ebből a célból elegendő, ha a —Q— jel­fogónak alkalmas szerkezeti kivitelt adunk, pl. valamely • választó alakját; ennek egyik karja —q!—.és a —15^- tápvezeték ennék a karnak az emeletén —x— lépéssel sokszorozott; —qz és q.3— ekkor más karok és az ő emeletükön a kap­csok ugyanazzal az —x— lépéssel sokszorozottak, vagy pedig. —q2 és qa— valamely járulékos jel­fogó érintkezői lehetnek, melyeknek gerjesztő áramkörét a —Q— jelfogó valamelyik karja azokban a forgási helyzetekben zárja, 'melyeknél —qi— a —D— jelfogó áramkörét zárja. A 2. ábra a —D— választó áramkörét mutatja, ha —Q— szerkezeti kivitele a választóénak felel meg. Ezen az ábrán az —x— lépés egyenlő 2-vel, azaz az áramlökéseket adó —15— vonal minden második kapocsra sokszorozott; ha így csak két helyzet van, látható, hogy a —Q— jelfogó mű­ködését egy ide-oda kapcsoló jelfogó is elvégez­heti. Egy bejelentő 'körfolyamat periódusa a vá­lasztó egymás után következő helyzeteinek mind­egyikére fordított idők összegéből tevődik össze. Ha a javaslatok száma tekintélyes, a körfolyamat periódusa unalmasan hosszúvá válhat. Ha a vá­lasztó egyes helyzeteiben bejelentés nincsen, ak­kor a körfolyamatot a néma helyzetek feleslege­keletkéznek, ha' a mésrékelt díjat fizető közön­sen megnyújtják. Ilyen néma helyzetek pl. akkor séges előfizetőknek meg kell tiltani ezeknek, a a kiváltságos . előfizetőknek számára fenntartott helyzeteknek 'megfelelő közvetítések vételét. Néma helyzetek akkor is keletkeznek, ha üzemi okokból a választó egyes kapcsai nincsenek bekötve. Tehát előnyös lehet a jelentési körfolyamat időtartamá­nak csökkentése,' akár annak felosztásával, akár pedig a felesleges szünetek kiküszöbölésével. A 2. ábrán látható, hogy a —D— választó áram­köre az —f— karon át megy, mely ennek a vá­lasztónak ún. működési emeletét súrolja; ez az emelet a rajz példájában 25 kapcsot tartalmaz. A , —d— érintkező zárt, ha —D— nyugalomban van és nyitott, ha a —D— választó fegyverzete meghúzási löketének végére ér. Feltételezzük, hogy a választó és bejelentőkarok emeletein a —2, 4, 6— stb. kapcsok be vannak kötve — tehát ezek a működő kapcsok ,—, míg az —1, 3, 5— •stb. kapcsok csak elválasztásként szerepelnek. A 17—25 kapcsok szelete nincs bekötve, vagy — ami ugyanazt jelenti : — az előfizetőnek a meg­felelő műsorokhoz nincs joga. A —D— választó áramköre a —d—' érintkezőn, vagy pedig az —f—• karon és a működő kapcsok egyikén át záródik. Látható, hogy amikor az —f— kar e kapcsok egyikére ér, a —d:— érintkező rövidzárt kap és a kar megáll; ha viszont a kar az —1, 3— stb. kapcsokat vagy a 17—25 szeletet éri el, a —D— választó áramköre csak az önműködő —d— érint­kezőn át záródhat, amely szakítási és zárási játé­kával a —15— áramkör ugyanazon áraimlökése folyamán a kar haladását létesíti egészen addig, amíg az említett kar a —2, 4— stb. sorozat vala­melyik kapcsát eléri. Ha a találmányt a távközvetítés területén kívül alkalmazzuk, pl. .valamely alállomás távvezérlé­sére, a fenti leírásban említett hallgató általáno­sabban a kezelő lesz és a jelentések sorozata a javasolt műveletekre vonatkozik, mint pl. vala­mely kapcsoló zárása, valamely feszültség mérése stb. míg a másorválasztó általánosabban a válasz­tott javaslat kivitelére meghatározott szervek vá­lasztója. Az általános esetben ezek a szervek

Next

/
Oldalképek
Tartalom