137148. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés rövidszárú (csipett) kamillavirág előállítására
Megjelent: 1962. szeptember 30. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 137.148. SZÁM 45. e. 20—22. OSZTÁLY — D—5773. ALAPSZÁM Eljárás és berendezés rövidszárú (csípett) kamillavirág előállítására - v ' . . - ' Deli - Lukács -Miskolc és Ornstein Miksa, Miskolc A bejelentés napja: 1943. március 23. Mint ismeretes, a kamillavirág -f őzete gyógyteaként a legkülönbözőbb célokra használatos. Minthogy azonban megállapították, hogy e" főzet hatóanyaga kizárólag a. virágból származik, kívánatos, hogy a gyógynövénykéreskedelmi célra szánt kamillavirágot az értéktelen szártól a lehetőség szerint mentesítsük. Minthogy a szárnak minden egyes virágról kézzel való eltávolítása gyakorlatilag gazdaságosan nem valósítható meg, kívánatosnak mutatkozott oly eljárásnak és berendezésnek kidolgozása, mely ezt a feladatot gépi műveletek közbejöttével, a gazdaságosság követelméyeinek is eleget téve, oldja meg. Ehhez képest a találmány szerint úgy járunk el, hogy a gépi úton megfelelőeri lazított kamillái mozgás közben úgy rendezzük, hogy szárával függőlegesen, [ virágjánál fogva hasítékokban függve helyezkedjék el. Az ily helyzetben tartott kamillának szárát a virág közelében harántirányban mozgatott nyírószerszám hatásának vetjük alá, mimellett gondoskodás történik arról, hogy a kamillaszár a nyírószerszám támadási helyével ellentett oldalon, a nyírószerszám fölött és alatt megtámasztást nyerjen. A fenti eljárás megvalósítása oly berendezésben történik, melynél a feldolgozandó kamilla rázóasztalra kerül és ezen végighalad. A rázóasztalnak hosszanti csatornái vannak, melyek fenekében hasítékot létesítünk.'A csatornák keresztmetszetét úgy alakítjuk ki, hogy a kamillavirág azokba illik. A rázás következtében most már az egyes kamillaszárak előbb-utóbb felveszik a kívánt függőleges vagy közel függőleges hely: zetet, melynél a kamillavirág a csatornában felfekszik, míg a kamillaszár a csatorna fenékhasítékán át függ. A rázóasztal felső lemezéhez, melyben a csatornák vannak kialakítva, alul két további lemez csatlakozik, melyeknek a csatornák fenékkivágásaival megegyező kivágásai vannak. Ezek közül a legalsó lemez a csatornákkal ellátott, a következőkben rostalemezrrek nevezendő lemezhez rögzített, míg a középső lemez, melyei a következőkben röviden késnek fogunk nevezni, a csatornákra merőleges irányban elmozoghat — előnyösen egy csatomaosztásnyi távolságra. . Ha már most a kést időnként megfelelő távolsággal elmozgatjuk, az1 időközben a csatornák fenékhasítékába került kamillaszárak elnyíródnak, úgyhogy ezzel kitűzött célunkat el is értük. A száruktól megfosztott (csípett) kamillavirágok a rázás következtében az asztalon tovább, haladnak és az asztal végén, alkalmas osztályozó berendezés közbeiktatásával gyűjthetők. . • . . A közbeiktatott osztályozó berendezéssel arról gondoskodunk, hogy eltávolítsuk azokat a kamillaszálakat, melyek esetleg á leírt nyíróműveletei* elkerülve haladtak végig a rázóasztalon. Az osztályozóberendezés kiválogatja, továbbá' az esetlegesen a kamilla között maradt idegen növényeket is. A találmány szerinti eljárást megvalósító bereíídezés egy kiviteli példája a rajzon látható, melyen az 1. ábra a berendezés oldalnézete, a 1 2. ábra a berendezés végnézete, a 3. ábra az osztályozó nézete a 2. ábrán feltüntetett (x) nyíl irányából, a 4. ábra "a rázóasztal végnézete nagyobb lépték^ ben, az 5. ábra a rázóasztal metszete, körülbelül természetes nagyságban, végül a 6. ábra a ros'talemez egy részének felülnézete, ugyancsak megközelítőleg természetes nagyságban. . A találmány szerinti eljárás lefolytatására al-Jcalmas kiivteli példaként ismertetendő berendezés (1) lábakon nyugvó (2) állványban helyezkedik el. A (2) "állvány középső részében (3) rugókon (4)