136679. lajstromszámú szabadalom • Rúgóbetét, kárpitozott bútorokhoz

Megjelent: 1955. október hó 1. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMILEÍRÁS 136.679. SZÁM. 56. a. OSZTÁLY — S—.19.571. ALAPSZÁM Rúgóbetét, kárpitozott bútorokhoz Gruber Lajos kereskedő, budapesti lakos, mint Strunk Ernő textilnagykereskedő, Budapest jogutódja. A bejelentés napja: 1943. július 15. Az ülő- és fekvő bútoroknak az ülő-, illetve fekvő felületeit vastag, kárpitozott réteg borítja, mely alatt rugószerkezet van elrendezve. A rugószerkezet egyik megoldása az, hogy helyenként csavarrugók vannak megerősítve, amelyeknek egyik vége a kárpitozott rétegre, másik vége pedig kifeszített hevederekre fekszik és mindkét helyen zsineggel van megerősítve. E rugók felerősítéséhez zsinegre és hevederre van szükség, azonkívül ezek felerősítése sok munkával jár és a rugók aránylag rövid idő alatt kiugranak úgy, hogy e rugószerkezetet az utóbbi időben mellőzik. Alkalmaztak már rugalmas huzalból készített párnabetéteket is, amelyek azonban költségesek. Ismeretesek továbbá különféle rugóbetétek, amelyek zegzug alakban vannak kialakítva és a kárpitozott réteg alá vannak szerelve, ezeknek felerősítése azonban körülményes. A találmány szerinti rugóbetét mind e hátrányt kiküszöböli. Előnye, hogy olcsón állítható elő, érzékenyebben rugalmas, mint az eddigi rugók, felerősítése egyszerű és gyors úgy, hogy azt a kárpitos maga, minden huzal vagy segédeszköz alkalmazása nélkül is felerősítheti. További előnye, hogy a rugólemezék raktáron tarthatók, mivel azok nagy mennyiségben, előre készíthetők és raktározhatok, bármily méretű bútornak megfelelő méretűre, a helyszínen levághatok és végük, megfelelő kézi fogó segélyével úgy hajlítható ki, hogy a bútor farészének furataiba illesztve rögzíthetők. Különösen a gyári előállítású ún. tömegbútoroknál alkalmazható előnyösen, olcsósága, egyszerűsége, tartóssága és könnyű felszerelhetősége miatt. A találmány, mely több egymás mellé fektetett, rugalmas fémhuzalszálból áll, melyek úgy vannak zegzugosán kialakítva, hogy a szárrészek közös, vízszintes síkban feküsznek, lényegileg abban van, hogy cikcakkos vonalban haladó szárrészek közé, azok találkozási helyein, a szárrészekből kialakított összekötőtagok vannak iktatva, melyek a szárrészek síkjából, lefelé, kihajlanak. A csatolt rajzon a találmány szerinti rugóbetét példaképpen felvett kiviteli alakjai vannak feltüntetve.. Az 1. ábra a rugóbetét egyik elemének felülnézete, a 2. ábra az 1. ábra szerinti elem oldalnézete, a 3. ábra a rugóbetét egyik elemének egy másik kiviteli alakja, oldalnézetben, a 4. ábra a 3. ábra szerinti kiviteli alak felülnézete, az 5. ábra a rugóbetéttel ellátott szék alulról nézve, a 6. ábra az 5. ábra A—B vonala mentén vett keresztmetszet, a 7. ábra a rugóbetét egy további kiviteli alakja, távlati rajzban, a 8. ábra pedig a 7. ábra szerinti rugóbetéttel ellátott szék keresztmetszete. A rajzon az 1—4. és a 7. ábrákon a rugóbetél egy-egy eleme van feltüntetve, amelyek rugalmas fémhuzalszálból vannak zegzugosán kialakítva úgy, hogy az —a—• szárrészek közös, vízszintes síkban feküsznek. E szárrészek találkozási helyei közé a szárrészekből kialakított —b— összekötőtagok vannak iktatva. Ez összekötőtag az 1. és 2. ábrákon ívalakú és az —a— szárrészek síkjából lefelé, merőlegesen vagy közel merőlegesen van kihajlítva. A 3. és 4. ábrákon feltüntetett kiviteli alaknál az —a—• szárrészek találkozási helyei közé iktatott —1>—• összekötőtagok ugyancsak a szárrészekből vannak kialakítva és gyűrűszerűén csavartak, melyek a szárrészek síkjából merőlegesen vagy közel merőlegesen vannak lefelé hajlítva. A rugóbetét elemeinek —c— végei egyenesre vannak kihajlítva és végük, célszerűen, le van sarkítva, mely végük van a bútor —d— kereteiben kialakított furatokba dugva (5. ábra). Célszerű a bútor keretében kialakított furatba fém vagy más anyagú hüvelyt helyezni, mely a fa és fémhuzal közötti súrlódást megakadályozza. Az egyes eleniek (egyes szálak) párhuzamosan vannak egymás mellé fektetve és azok felfelé íveltek, miáltal a reájuk fekvő, kárpitozott —e—• felületet kinyomva tartják. Megterhelésnél a kárpitozott —e— felület a rugóelemeket lenyomni igyekszik, mikoris az ívelt, rugalmas elemek az ívelt helyzetből egyenes vonalba nyomódnak, miáltal az —-a— szárak, a közéjük iktatott —1>— tagok rugalmasságánál fogva, kissé egymáshoz közelítenek, a megterhelés megszűnése után pedig a kiindulási, ívelt helyzetbe rugódnak vissza. Gsúsztatókengyelre e rugózásnál nincs szükség. Oly kárpitozásoknál, hol az ülőfelület mellső része