136285. lajstromszámú szabadalom • Vasuti kerék
136.285 / 19. A 18. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy az eljárást vízszintes síkban tartott kerékre alkalmazzuk, s a láng mögött edző vízsugársorozatot alkalmazunk, a kerék teljes körülfordultával pedig az ekkor lángközeibe jutó elsőnek megedzett egy-két sáv kilágyulásának e'hárítására a láng túlsó oldalán még egy vízsugársorozatot hozunk működésbe. 20. A 19. igénypont ezerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy az eljárást, gyorsítása céljából, a kerék kerületének ilöbb helyén egyidejűleg alkalmazzuk, mimiellett a művelet elején elsőnek megedzett sávok kilágyulásának elhárítására, az edzés befejezte előtt sávonként külön vízhűtést indítunk meg. 21. A 18. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy íazt függőleges síkban tartott, ill. forgatott keréknek a forgatás folytán lefelé haladó felületén alkalmazzuk, s az elsőnek megedzett sávnak a kerék teljes körülfordultával fenyegető kilágyulását azzal hárítjuk el, hogy az edzési művelet e szakaszában a láng fölé érkező már megedzett; felülethez vízzel átitatott vízszívó, anyagból, célszerűen azbesztből, való párnát tartunk. 22. A 13—21. igénypontok bármelyike szerinti eljárás fogianatosítási módja, azzal jellemezve, hogy a hűtővizet vízszívó párnán át vezetjük a hü'tiendő felületre. 1 rajz, 5 ábra Felelős kiadó: a Tervgazdasági Könyvkiadó igazgatója. 913. TM Terv Nyomda, 1954. — Feleló's vezető': Bolgár Imre,