136092. lajstromszámú szabadalom • Lehorgonyzó berendezés

Megjelent 1953. évi július hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI H1TATAL SZABADALMI LEÍRÁS 136.092. SZÁM. 19. d. OSZTÁLY. — H-11810. ALAPSZÁM. i Lehorgonyzó berendezés Dr. Hoening Kari mérnök Köln-Marienburg. A bejelentés napja: 1943. március 23. Á talajban lehorgonyzott függőhidaknál a húzott heveder lehorgonyzásai a híd mindkét végén a hordszerkezet legfontosabb részeihez tartoznak. Ha a húzott heveder nem vezethető közvetlenül c

ziklás talajba, vagy a készítendő horgonytámaszok nem köthetők össze, húzó- és nyíróerőkkel szemben biztosítottan, elérhető mélységben rendelkezésre álló, sziklás talajjal, akkor a támasztesteket olyan súlyosra kell készíteni, hogy azok önsúlya és a húzott heveder húzóerejének felfelé irányuló összetevője közötti különbség elegendő legyen ahhoz, hogy az alapot alkotó talajon a húzóerő vízszintes összetevőjét kiegyensúlyozó súrlódás keletkezzék. \ leh&rgonyzást — rendszerint — úgy foganatosítják, hogy a húzott heveder, támcsapágy közvetítésével, meredeken lefelé hajlik, aknán át az alaptestbe hatol és abban tarntest közvetítésével van rögzítve. Eevésbbé szilárd talajoknál előfordul, hogy az alapot alkotó test, a húzott hevederben állandóan ható húzóerők hatása alatt, helyzetét megváltoztatja és bizonyos mértékben eltolódik. Emellett a húzott hevedernek a híd nyílásában mért befüggése megnő és a híd behajlik. Ugyanez a hatás jelentkezik akkor is, ha a húzott hevedereket alátámasztó hídoszlopok alapjai a híd súlya alatt süllyednek, miközben a talaj összenyomódik. Ily folyamatok közben a híd meg nem engedhető mértékben változtathatja alakját. Ismeretes, hogy kábelhidaknál, melyeknél a húzott heveder több kötélszálból van, az egyes szálak lehorgonyzása olymódon állítható utána, hogy a kötelek fejeit ékalakú lemezeken vagy csavarmenetes testeken támasztják meg, vagy azokat akként alakítják ki, illetőleg rendezik el, hogy a kötélfejek a támasztólemezről felemelhetők és a fejek alá alátéttestek helyezhetők. Az utánállításnak ezek a módjai azonban, rendszerint, nem alkalmasak arra, hogy a híd önsúlyának hatása alatt annak defonmálódásait kiegyenlítsék, mert ekkor a húzott hevederben ható erő oly nagy, hogy azok ily eszközökkel nem küzdhetők le. További hátrány, hogy az utánállítást nagyobbszámú támponton kellene foganatosítani, melyeknek egyidejű és egyforma beállítása nem lehetséges. Az utánállításnak ezek az •-íddig ismert módjai pusztán arra alkalmasak, hogy az egyes kötélszálak hosszait a húzott heveder terheletlen állapotában kiegyenlítsék. A szabadon hordó, kész hídszerkezet deformálódásainak kiegyenlítéséhez oly eszközre van szükség, amely az egész heveder utónállítását, lehetőleg kis erőszükséglet mellett és egyszerű módon teszi lehetővé. Ezt a célt, a találmány értelmében, azzal érjük el, hogy a húzott hevedert nem horganyozzuk le közvetlenül a támtestberi, hanem a támtestbe épített, emelő módjára ágyazott, külön lehorgonyzótestben, amely oly súlyos, hogy forgáspontjára vonatkoztatott önsúlya egyensúlyban van a híd hevederében uralkodó azzal a húzóerővel, amely a híd állandó terhelése közben jelentkezik. Az ilyen megoldásnál a lehorgonyzó test, viszonylag kis erőhatásokkal, forgástengelye^ körül elforgatható, miáltal a híd fölé feszített heveder hossza és annak befüggése mindaddig szabályozható, amíg a hidat" a forgalomból eredő, járulékos terhelés nem veszi igénybe. Ha ilyen terhelés jelentkezik, úgy a húzóerő megnövekedik. Ez esetben fehát a lehorgonyzó test fentemlített egyensúlyi állapota megszűnik, úgyhogy egyéb intézkedések híján e test a húzásnak engedne és megemelkednék. Ennek megakadályozása végett a lehorgonyzó teet külső oldalán utánállítható támcsapágyakat rendezünk el, amelyek mind felfelé, mind lefelé irányított erőket felvesznek és azokat a szilárd támasztótestre viszik át. Ha azt kívánjuk, hogy a lehorgonyzótest a liúzóheveder hosszának beállítása végett elforduljon, úgy a hídnak terheletlennek kell lennie és a húzott heveder ez esetben csak a híd állandó terhelésének behatása alatt áll. A támasztótestek tehát ez esetben .terheletlenek és könnyen oldhatók. Megtörtént elfordulás után a támasztótestek ismét szorosan feküsznek úgy, hogy nem szándékolt elállítás nem következhet be. Emelő módjára ágyazott lehorgonyzótestek önmagukban ismeretesek. Ezek önsúlyát azonban eddig úgy választották meg, hogy az az üzemben előforduló, legnagyobb húzóerőt is kiegyensúlyozta és ezenkívül még kötelet, úgynevezett kiegyenlítőkötelet is megfeszített, amelynek az .volt a rendeltetése, hogy a lehorgonyzótest süllyedését és ezzel a heveder túlságos mértékű meghúzását és a híd felépítmény megemelését elkerüljék. Mivel azonban a kiegyenlítőkötél e működése közben, a változó fe-