133993. lajstromszámú szabadalom • Héjazatfelépítés repülőgépalkatrészekhez, különösen repülőgépek törzseihez

2 1 33993. hosszéleikkel hosszirányú merevítéseket (hosszbordákat) alkotnak, a harántbordákat megosztják és az egyes részdarabokat a ki­­peremezett hosszirányú élek furatain átdug- 5 juk és egymással, valamint a bádogpályák­kal, például szegecseléssel összekötjük. Mind a hosszbordák, mind ,a harántbordák tehát ennél is ismert szerkezetnél közvetlenül a törzsnek a bádogpályák alkotta külső héja- 10 zatán. vagy egészen annak közelében feküsz nek, ami a szilárdság és a merevség szem­pontjából az alkatrészek súlyának előnyös kihasználását jelenti, ennyiben az új felépí­tési mód a fent másodsorban említett fel- 15 építési móddal szemben előnyben van. Az elsősorban említett ismert felépítésnél, ne­vezetesen a törzsnek több hosszirányú pá­lyából való előállításánál az az előny, hogy tetszőleges hosszúságú törzsek állíthatók elő, 20 valamint további előny az összeszerelés lé­nyeges leegyszerűsítése. A törzs egyes felei, harmadai, vagy negyedei ugyanis önmaguk­ban egyedül, tehát minden oldalról hozzá­férhetően készíthetők el és a beépített alkat­­-5 részek (készülékek, armatúrák) nagyobb szá­mával szerelhetők fel. A törzs egyes részei lelőállítás közben belső oldalúikon, épp oly jól hozzáférhetők, min* a külső oldalon, ami csöves pályáknál nem lehetséges. Összeillesz 30 tett. tehát zárt törzs esetén, mely a talál­mány szerint készült, lényegében csak az egyes harántirányú bordákat kell még egy­mással összekötni- A hosszvarratok adott esetben kívülről is előállíthatok. 35 Hoey a hosszirányú bordákon áttolt ha­ránt irányú bordarészekel a bádogszalagok­hoz közelebb hozhassuk, előnyös, ha a ha­rántirányú bordákat fősikjukban golyvásan alakítjuk ki.-Ki A harántirányú bordák a találmány értel­mében annyiszor oszthatók meg, ahány bá­dogszalag van a szerkezetben. Eljárhatunk azonban úgy is. hogy egy-egy harántirányú bordát több bádogszalagon megszakítás nél­­-1-5 kü] vezetünk át. A repülőgép valamely részének, például ■törzsének váltakozva sima (egyszerű) bádog­­pzalagokból és oly bádogszalagokból való felépítésekor, melyeknek szélei bordaszerűen 50 ki vannak peremezve, a szerelés szempont­jából előnyös, ha a harántirányú bordákat úgy osztjuk meg, hogy összekötési helyeik a bádogszalagok körzetében sima (egyszerű) élüek. miután ezeket utoljára szereljük. 55 A mellékelt rajzban a találmány szerinti megoldás néhány példakénti kiviteli alakját tüntettük fel. Az 1. ábra a jármű egy részének távlati képe, a 2. ábra az egyik uszony egy részének táv- 60 lati képe, a 3. ábra a repülőgép törzsének részbeni hosszmetszete, a 4. ábra ugyanennek a törzsinek nagyobb léptékű metszete, az 65 5. ábra a találmány szerint felépített lég­­járműrész nagyobb léptékű, csak részben feltüntetett keresztmetszete, mely kereszt­­metszet két hosszirányban haladó bádog­szalag összekötési helyén fekszik. 70 Az 1. ábrában feltüntetett repülőgépnek (A) a törzse, (B) a szárnya, (C) a magassági kormány egy része és (D) az oldalkormány. Mind az (A) törzs, mind a (D) szárnyak, to­vábbá a (C) magassági kormányhoz! tartozó 75 uszonyok a találmány értelmében vannak szerkesztve. Ezek mindegyike több hossz­irányban! haladó bádogszalagból van, to­vábbá kiperemezett hosszirányú bordái van­nak és a harántirányú bordák furatain át 80 vanjiak húzva. Az 1. ábrában (1, 2, 3. 4 és 5) a törzs bá­dogszalagjai. A törzs egy (6) furat helyén, a belső részek feltüntetése végett a héjazat egy részét elhagytuk. Ehelyütt látható, hogy az 85 (1) bádogszalaggal keresztmetszetben Z-alakú (7) hosszborda van összekötve. A (7) borda (3) nyílásán keresztmetszetben ugyancsak Z-al,skú (9) harántbordát húztunk át E ha­­rántbord-a több. egymással helyente, például 90 az ábrában (10) helyen, összekötött részből szegecselés segítségével van felépítve. Az egész törzs mentén több ilyen (9) haránt­­bordát rendeztünk el. A jobboldali (B) szárny hosszbordáit (11. f>5 12. 13. 14 és 15) hivatkozási számokkal je­löltük. A (14) szalagot a (15) helyen megsza­kítottuk. és ehelyütt látható, hogy a (13) bá­dogszalaggal kiperemezett (17) hosszirányú bordát kötöttünk össze, melynek a (19) ha- ion rántirányú bordát átvezető (18) nyílásai van. Mind a hosszborda, mind a harántborda ke­resztmetszete Z-alakú. A (19) harántborda ez esetben is több részből van összetéve. A (B) szárny hossza mentén egymás mellett 105 több ily harántirányú bordát rendeztünk el. A magassági kormány (C) uszonyainak felső oldala (20, 21 és 22) bádogszalagokból áll. A (23) áttörésben látható a felül fekvő (24) és az alul fekvő (25) hosszirányú borda. Ezek* 110 ben a hosszirányú bordákban a (28) haránt­irányú bordákat átvezető (26 és 27) kimet­szések vannak. A 2. ábrában feltüntetett uszony a jármű

Next

/
Oldalképek
Tartalom