133670. lajstromszámú szabadalom • Eljárás piezóelektromos kristály készítésére

2 13367Ö. membránnal. Ajánlatos azonban ekkor is úgy eljárni, hogy a kapcsolat a kristály sarkainál legyen, mert mint említettük, a rezgések itt a legerősebbek és legtisztáhbiaik. 5 A találmány még azt is lehetővé teszi, hegy fejhallgatót készítsünk ugyancsak eddig el nem ért egyszerű és tökéletes kivitelben. Ezt a hallgatót a 2. ábra metszetben szemlél­teti. Az elv itt is az, hogy az- (1) kristály a 10 rávezetett villamos hullámok hatása alatt rezgésbe jön és ezek a rezgések átvivődnek iá (3') membránra. Mivel a telefonáramokat az eddig ismeretessé vált piezoelektromos kristályok nem bírták el, a hallgatókat, 15 eddig mindig elektromágnesekkel működtet, ték, ami a felrajzolt szerkezetnél lényegesen drágább és nehézkesebb megoldás aránylag nagy áramfogyasztással. A fenti képlettel megadott anyag helyett 20 oly elektrolitot is alkalmazhatunk, melyben egyes elemeket vegyileg azonos hatású, is­mert más elemekkel helyettesítettünk, így pl. lehet nátriumot káliummal helyettesíteni. Lehet továbbá a kristályt úgy elkészíteni, hogy 25 annak belsejében fémháló van, amely egy­részt a szilárdságot növeli, másrészt mint az egyik, elektróda működhetik.' Ajánlatos még a kristály felületére kétoldalt egy-egy vízhat­lanított pl. lakkozott papír- vagy pl. textil­»0 réteget ragasztani, ami a szilárdságot növeli és a kristályt a nedvességtől védi. A találmány még az elérhető feszültség fokozására is vonatkozik, amit úgy létesí­tünk, hogy a kristály mindkét felületén két 85 va gy több azonos polaritású elektródát, he­lyezünk el és az így kapott elektródakai, az áramforrásoknál, pl. Leclanehé-elem-eknél ismert módon, sorbakapcsoljuk, miáltal a feszültség az alkalmazott elektródák számá­val arányosan növekszik. 40 Szabadalmi igénypontok: 1. Eljárás piezoelektromos kristály előállítá­sára, azzal jellemezve, hogy azt a CuOa-l + NaKC4AgN2+H40f, összetételű elektro­litból vagy pedig ebben egyes elemeknek *5 vegyileg azonos hatású elemekkel történt helyettesítése révén nyert elektrolitből, magában véve ismert módon kristályosít­juk ki. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás fogana- -50 tosítási módja, melynek jellemzője, hogy a k'apott kristályt feldaraboljuk, majd pedig két vagy több azonos polaritású elektródával látjuk el. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljárás 55 foganatosítási módja, melynek jellemzője, hogy ,a kapott kristálylemezt egyik vagy mindkét oldalán vízhatlanított védőré­teggel, főleg papírréteggel látjuk, el. 4- Az 1—3. igénypont szerinti eljárás foga- 60 natcsítási módja, melynek jellemzője, hogy a kristálylemezt sokszögalakúra, elő­nyösen négyszögalakúra készítjük és leg­alább egyik sarkához mechanikai rezgése­ket átvivő szervet csatlakoztatunk. 65 5. Hangszóró vagy fejhallgató, melynek jel­lemzője, hogy membránja a 4. igénypont szerinti eljárással készített kristállyal áll kapcsolatban. 1 rajzlap melléklettel. Felelős kiadó: dr. Sályi' István szabadalmi birö. Szikra-nyomda, Budapest, V., Honvéd-utca 10. Felelős: Nedeczky László igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom