133408. lajstromszámú szabadalom • Villamos világítótest

2 133408. test villamos adatait. Ez nem csak azért előnyös, mert a világítócsőgyártás kisebb gyártandó darabszámai folytán e csövek gyártandó tipusszámának csökkentéíe i'oko-5 zottan fontos, hanem azért is, mert a rak­táron tartandó típusok számát is erősén csökkenti és emellett az izzólámpa élettar­tama és ettől függő fényhatásfoka a leggaz­daságosabb értékre méretezhető. Ennek oka 10 az, hogy az egymáshoz oldhatatlan kap­csolattal erősített izzólámpa és világítócső alkotta kevertfényű világítótestek izzólám­páinak élettartamát — már eladástechnikái okokból is — a világítócsőével azonosra, 15 jelenleg mintegy 2000 óra körülire volt szokás beállítani. E hosszú élettartam mel­lett pedig az izzószál fajlagos, terhelése és így fény hatásfoka is alacsony. Ha tehát a fényhatásfokot növelni akarjuk, ez a ta-20 lálmány szerinti világítótest esetén nagyobb fajlagos terhelésű és így rövidebb élet­tartamú izzólámpa alkalmazásával már szintén módúnkban áll. A találmány sze­rinti világi tó lest iizó ámpájáaak fciégécecse-25 ten ugyanis az egyszerűen és olcsón kicse­rélhető, anélkül, hogy ekkor a rendszerint önműködő gyujtóberendezéssel, rációzavar­gátló szervekkel, stb. ellátott világítócsö­vet is, mely tehát az egységnek rendszerint 30 drágább eleme, ki kellene cserélni és így drága árammal való világítás és jól hoz­záférhető lámpák használata esetén műsza­kilag és gazdaságilag az utóbb említett meg­oldás is célszerű lehet. 35 Ezen előnyökkel szemben az a hátrány, melyet az ilyen kialakítású világítótesteknek hosszuk mentén nem folytonos fénykisugár­zása je'ent, már nem esik súlyosan latba, sőt például közvetett világításra vagy szín-40 padvilágításra használt lámpáknál egyálta­lán nem is számít. Egyéb lámpáknál pedig e hátrány, a tetszetősség teljes megóvása mellett, az összeillesztett egységet körül­vevő közös külső burával, mely homályos 45 va gy opálüvegből készült, igen egyszerűen és olcsón kiküszöbölhető, minthogy ez eset­ben az izzólámpa burájának nem kell ho­mályosnak lennie, és mert ilyen külső bu­rára néha egyéb műszaki okokból amúgy 50 is szükség van- Ezenkívül pe-Iig a világító­test nem világító, vagy a világítócsőfalnál gyengébben világító részének hossza a ta­lálmány szerinti kivitelnél csekélyre választ­ható, például legfeljebb a csőátmérő-55 vei egyenlő lehet, mert az összekapcsoló szervek hosszirányú helyszükséglete meg­felelő kialakítás esetén csekély. A lámpák tetszetősségének megóvása és egyéb előnyök biztosítása céljából továbbá a világítócsö­vet, főleg külső burával el nem látott lám- 60 pák esetén, igen célszerűen úgy készíthet­jük, hogy a csőlámpának az izzólámpával való összekötésére szükséges vezetékek a csőlámpabura gázterén gazzáró szigetelő­anyaggal burkoltan és ezzel a kisüléstől 65 szigetelten haladbak át. A világítócsövet az izzólámpával össze­kapcsoló szervek a mindenkori követelmé­nyeknek megfelelően igen különböző alka­túak lehetnek, azonban célszerűen olyanok, 70 hogy egyben e két egység megfelelő villa­mos összekapcsolását is végezzék, például fémes nyomókapocsként és ennek fejeként, vagy rugalmas érintkezőpecekként és ennek hüvelyeként, stb. legyenek kialakítva. Né- 75 mely esetben szabványos kialakításuk is le­het előnyös, például az izzólámpát szab­ványos Swan-fejjel, a világítócsövet pedig ennek foglalatát alkotó felső fejjel és tet­szésszerinti, célszerűen szintén szabványos, go alsó fejjel, például Edison-fejjel láthat­juk el-A találmány szerinti világítótest világító­csövének tehát rendszerint mindkét végén van feje, e fejek alkata és/vagy méretei 85 azonban hibás kezelés elkerülése céljából egymástól e'őnyösen különbö ők, és az egéíZ világítótesthez való áramhozzávezetést biz­tosító fej és a csőlámpabura közt és/vagy a fej üregében, rendszerint még az önműködő 90 gyújtást és/vagy a rádiózavarok kiküszöbö­lését biztosító szervek is foglalnak helyet. A találmány szcinti. világítótestet alan­tiakban néhány példában részletesebben a csatolt rajzzal kapcsolatban ismertetjük, 95 melyen az 1. ábra a világítótest tengelymenti hossz­metszete, a 2. ábra az 1. ábra X—Y vonala menti na­gyított metszet, a 100 3. ábra egy másik kivitel részleges ten­gelymenti metszete, a 4. ábra egy további kivitelhez való izzó­lámpa részleges oldalnézete, az 5. ábra a 4. ábra szerinti izzólámpához 105 való csőfej felülnézete. Az 1- ábra szerinti higanygőz- és nemes­gáztöltésű,, (1) csőlámpához a célszerűen nehézí nemesgáztöltésű, homályos, vagy opál­üvegből készült burájú (2) izzólámpa nyo- no mókapiocsszerűen kialakított (3) és (4) érint­kezői útján van oldhatóan erősítve. Ezek az érintkezők a lámpaburához kitteléssel erősített (5) lámpafejhez egymástól szigetel­ten vannak erősítve és a (6) izzószálhoz an- 115 nak (7) és(8) áramvezetői útján a hajlékony

Next

/
Oldalképek
Tartalom