132793. lajstromszámú szabadalom • Lábbelitalp-varrógép

2 132193. oldást alkalmaztak, ami mind még további mértékben bonyolult szerkezethez vezetett. A találmány mindenekelőtt azon a meg­fontoláson alapszik, hogy az elsősorban 5 említett, közönséges, kisebbfajta, bár ki nem elégítő használatú gépeknek azt a magában véve előnyös sajátságát, hogy a talp varrása a lábbelinek a talpával lefelé álló helyzetében ment végbe és ennélfogva 10 a talp a járófelületével a hurokképző tok­jának tetején csúszott, meg kell tartani, ellenben az ívmozgású árnak és tűnek egy­mással szembe irányuló működésétől el kell térni. Ehhez képest a találmányt min­is denekelőtt az jellemzi, hogy az ár és a tű a megmunkálandó talp síkjának ugyan­azon oldalán, a talp fölött van elhelyezve s az ár. és tűtartó, bizonyos köz megha­gyásával, egymás mellett van ágyazva. 20 mégpedig célszerűen hosszirányban eltol­ható közös tengelyen. Már ebből asz elhelye­zésből nemcsak az folyik, hogy a bármily lábbelitalp varrására alkalmas gépen a varrás menete mindig tisztán látható, ha-25 nem az a? előny is származik, hogy a var­rógép összes főalkatrészeinek, nevezetesen az ár- és tűtartónak, a hurokképzőnek, a i feszes öltéseket biztosító cérnarángatónak hajtószerkezetei az eddigieknél sokkal egy 30 szerübben alakíthatók ki és helyezhetők el. így a hajtási és ágyazási alkatrészek szá­ma lényegesen csökken és az egész szerke­zet sokkal áttekinthetőbb. A találmány cél­szerű megoldási alakja szerint egyfelől az 35 ár- és (tűtartó, másfelől a hurokképző és a cérnarángató csupán egy-egy közös gör­bületi tárcsától kapják hajtásukat, továbbá ezek a görbületi tárcsák valamint az ár-és tűtartót közösen hordó, eltolható ten-40 gely eltolását vezérlő bütyöktárcsa és a szokásos lendítő ill. hajtókerék is mind kö­zös hajtótengelyen van elhelyezve. Ismeretes, hogy a varrat helyének elő­készítésére és a varrat elrejtésére a talp .45 járófelületén a talp körvonalának megfe­lelő vágást vagy árkot létesítenek és a vá­gás folytán létesülő bőrperemet a varrat elkészülte után leragasztják. Ezt a vágást a fent elsősorban említett kisebbfajta var-50 rógépekkel kapcsolatban külön árokvágó készülékkel létesítették, ami a munkát kö­rülményessé tette. A másodsorban említett varrógépeknél magára a gépre szerelt áfokvágókést alkalmaztak, mégpedig azt a 55 varrásközben a lábbelit leszorító, ú. n. szövetnyomón erősítették meg, melyet len­getéssel be- és ki lehetett iktatni. A talál­mány szerint szintén nem alkalmazunk kü­lönálló árokvágókészüléket, vagyis azt az eddigi nagyobb fajtájú gépekhez hasonlóan 6ü magán a varrógépen alkalmazzuk, azonban még egyszerűbben. Nevezetesen, miután a találmány szerinti gépnél a talp, a járófe­lületével, a hurokképző tokjának tetején csúszik, a találmány szerint az árokvágó 65 kést vagy éket a hurokképző tokjának te­tején helytállóan, maradandóan erősítjük meg. Az eddigi, nagyobbfajta gépeknél a horgostűvel kapcsolatban meglehetősen 70 hosszú, görbe árt alkalmaztak és ezt aránylag hosszú ívlökettel hajtották át a lábbeli talpán illetve rámáján. Ez a hosz­szú ár nehézkesen dolgozott és aránylag gyakran eltört. Ezzel szemben a találmány 75 szerint célszerűen sima (nem horgos) tű­vel kapcsolatban aránylag rövid árt alkal­mazunk és ennek tartóját kisebbítő emelő­áttétellel, tehát azonos energiaszükséglet mellett nagyobb erővel hajtjuk, úgyhogy 80 az ár törési veszély nélkül, könnyen hatol át a talpon. A találmány a jellemzett célszerű elren­dezés és szerkezeti egyszerűsítés folytán bármily lábbelitalp varrására hatásosan 8> alkalmazható, de az eddigi nagyobb fajta, hasonló célú gépeknél összehasonlíthatat­lanul olcsóbban állítható elő. Míg tehát az eddigi kisebb gépeket közepes és nagy üze­mek nem használhatták, viszont az utób- ?o biak céljaira alkalmas eddigi nagyobb gé­pek oly drágák voltak, hogy azokat kis üzemek nem szerezhették be, addig a talál­mány szerinti gép aránylag oly olcsó, hogy azt kis üzemek is beszerezhetik és bármily 9? lábbelitalp varrására kifogástalanul hasz­nálhatják. Ezenkívül a találmány szerinti ftép az eddigieket a könnyű kezelés és üzembiztonság tekintetében is felülmúlja. A rajz a találmány szerinti gép célszerű loo megoldási alakját vázlatosan szemlélteti. Az 1. ábra a gép metszete a 2. ábrának L—I vonala szerint. A 2. ábra a gép felülnézette. A 3. ábra részletrajz. 105 Az 1. ábrán a megmunkálandó lábbelit részlegesen, szakadozott vonalakkal jelez­tük és 1-gyel jelöltük. 2 a hozzávarrandó talp ill. ráma, 8 pedig a .szurkos fonallal dolgozó hurokképző . (pl. lengő- vagy ka- 110

Next

/
Oldalképek
Tartalom