131752. lajstromszámú szabadalom • Irógép
Megjelent 1943. évi július hó 1-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 131752. szám. IX/e. osztály. — E—5687. alapszám. írógép. Engelmann Jenő műszerész és elektrotechnikus és Frenkel Miklós bankár, Békéscsaba. A bejelentés napja: 1941 évi augusztus hó 8. Az eddigi, általánosan elterjedt írógépek magassága és ú. n. mélysége, vagyis a billejityjuzetre merőleges vízszintes mérete, valamint súlya is meglehetősen nagy. Ezért 5 már régebben törekedtek azi írógépek terjedelmének és súlyának csökkentésére és e törekvés aránylag könnyen hordozható, ú .n. „portable" írógépeket eredményezett. Ezeknél azonban csak az írógép magassági 10 méretét sikerült jelentékenyen csökkenteni, még pedig nagyjában a billentyűzet magasságának mértékére, de ezekfoel is, éppen úgy, mint az állandó főleg irodai használatra szánt nagyobb gépeknél, válto-15 zatlanul megmaradt az írógépnek említett, nagy mélységi miérete, mely mint ismeretes, abból adódott, hogy az írógépnek vízszintes síkra való vetületét tekintve, mindig egymás mögött helyezték el az írógép 20 következő főrészeit: papírtartóhenger a kocsiszerkezettel, betűkarrendszer, ezek vezetékeivel és a szalagorsókkal, billentyűzet és sorközi leütősín. A méretcsökkentésre irányuló törekvés tekintetében figyelem-25 be veendő, hogy az írógép szélességének, vagyis a henger és a billentyűzet hosszával párhuzamos méretének csökkentése már eleve nem jöhet tekintetbe, mert egyrészt ä billentyűzet hossza a kéz természetes Í0 adott nagyságára és működésére való tekintettel, valamint az általánosan meghonosodott!, (bevált négysoros billentyűrendszerből folyólag nem csökkenthető anélkül, hogy ez a gépelést kedvezőtlenül ne 35 befolyásolná ;másrészt a papírtartó hengernek szabványos (24 cm-nyi) hossza az ismeretes okokból meg nem változtatható szabványos papírszélességre való tekintettel szintén nem csökkenthető. A taláhnány az imént említett okokból 4C szintén nem csökkenti ugyanaz írógép szokásos szélességi méretét, de az összes eddigi írógépektől eltérően nemcsak az írógép magasságát, hanem a mélységi méretét is oly tetemesen csökkenti, hogy ez a mié- 45 ret az eddiginek a felére, sőt ennél is jóval kisebbre csökken. így az írógép terjedelmié és súlya, az eddigi kis, hordozható írógépeknél is jóval kisebb mértékre csökkent, tehát az írógép még kényelme- 50 sebben hordozható és még kisebb helyszükségletű, mindamellett azonban annyira tartós és megbízható működésű, hogy a könnyű hordozhatóság kérdésétől függetlenül is, az eddigi tartós és nagy írógé- 55 pékhez hasonlóan alkalmas állandó, pl. irodai használatra. Ezenkívül azonban a találmány szerinti írógép ú. n- zajtalan írógép is; e tekintetben megjegyzendő, hogy mint ismeretes, tényleg zajtalan írógép 60 nincs, csak csökkentett zajjal működő írógép .A találmány előnyös megoldási alakjánál a betűtesteknek és az ezeket mozgató szerkezetnek olyan a kialakítása és elhelyezése, hogy ugyanaz a szerkezet egyrészt 65 az említett tetemes méretcsökkentést, másrészt, az alább kifejtett okokból, gyakorlatilag zajtalan vagy csökkentett zajú működést tesz lehetővé. Az» említett tetemes méretcsökkentést a 70