131245. lajstromszámú szabadalom • Készülék szakítózárak alkatrészeinek elektrolitos oxidálására

2 131245. hogy az elektrolit töménysége nem csök­kenhet és az elektrolit nem hevülhet túl. Nagyobb méretű részek elektrolitos kezelésénél az elektrolit felhígulásának 5 és tulhevülésének veszélye igen csekély, azonban oly kicsiny alkatrészek keze­lésekor, aminők a szakitozárak tagjai, a felület a térfogathoz viszonyítva rendkí­vül nagy és ennekfolytán az áramter­lp helés is igen nagy, úgy hogy az elektro­lit hűtése és felújítása feltétlenül szük­séges. A kezelendő alkaltrészek gyenge összeszorításával az elektrolitos folya­mathoz szükséges érintkezést kellően biz-15 tositjuk. Mintegy 7000 szakitózáralkatrészt be­fogadó' berendezéssel, a szokásos fürdők alkalmazása mellett és egyenárammal dolgozva számos kísérletet végeztünk. 20 Az áramfelvétel például 15 amp. és a feszültség 14—15 volt. Az alkatrészeket az elektrolitos oxidálás után ugyanab­ban a berendezésben szokásos, módon színeztük. A színezett részecskék vizs­gálatakor kitűnt, hogy csupán kevés 25 olyan volt köztük, mely a rossz érintke­zés folytán nem oxidálódott és ezért nem is színeződött. A selejt 2—4 % volt. A kész terméken az érintkezőhelyek alig láthatók. 30 Szabadalmi igénypontok: 1.) Készülék szakitozárak alkatrészeinek elektrolitos oxidálására, melyet' lyug­gatott falu aluminiumhenger, a henger mindkét fenekét lezáró, ugyancsak 35 lyuggatott és fémhálóval fedett, egy­egy lemez és a henger tengelyével koaxiálisán elrendezett lyuggatott fa­lu, az elektrolitot a henger belsejébe vezető, alumíniumból készült cső jel- 40 lemez. 2.) Az 1. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy a henger tengelyében elrendezett cső árambevezető vezetéket alkot. 45 1 rajzlap melléklettel. felelős kiadó: dr. ladpinéri SZMEKTNIK ISTVÁN m. kír. szabadalmi bíró. „JÖVŐ" Nyomdaszövetkezet. Budanest, IX.. Brkel-u. 17. Tel.: 182-278. Fel. vez.: Demjéa Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom