130407. lajstromszámú szabadalom • Párologtatóedény fűtőtestekre
Megjelent 1942. évi flecemWer hé i'-'én. MAGTAB KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LE.TRAS 130407. szám. H/h. (XVII/ia.) osztály. — A—4592. alapszám. Párologiatóedény fűtőtestekre. Altenstein Frigyes gépészmérnök, Budapest. A bejelentés napja: 1942. évi február hó 10. i Központilag fűtött helyiségek levegőjének nedvesen tartására tudvalevően agyagból, vagy egyéb hajszálcsöves hatással rendelkező anyagból készült párolog tatáedé-5 nyéket szokás alkalmazni, melyeket vízzel töltenek meg és hajlított vasdrót segélyével a fűtőtest felső részére függesztenek1 , úgyhogy az edény a fűtőtest két eleme közötti hézagba illeszkedik bele. Ezek az 10 edények csőalakban készülnek, mely csőnek alsó vége zárt, felső vége pedig nyitott és a víz párolgása egyrészt az edény likacsain, másrészt pedig az edény nyitott felső végén át történik. Ez edények-15 nek, csőalakjuk folytán, kicsiny a párolgási felületük, úgyhogy a helyiség levegőjét nem tudják kellően bepárásítani, illetve a kellő mértékű nedvesítés elérése céljából nagyobb számú edény alkal-2o miazására van szükség, amelyeknek a beszerzése, természetesen, költséges. Ezen a hátrányon segít a találmány. Ennek lényege az, hogy az edénynek agyagból, vagy más likacsos és haj-25 szálcsöves hatású anyagból készült, egyik végén zárt, csőszerű alsórésze, valamint ez alsó résszel egy darabot alkotó: tálcaszerű felsőrésze van, mely utóbbi a csőszerű alsó résznek nyitott végéhez csatla-30 kozik és köröskörül oldalperemmel van ellátva. Ha az edénybe annyi vizet öntünk, hogy a víz felszíne a tálcában áll, akkor a víz a tálcában nagy párolgási felületet kap, amiáltal a helyiség levegőjét kisebb 35 számú edénnyel tudjuk nedvesen tartani. A találmány a csatolt rajzon példaképen felvett kél kiviteli alakjában van feltüntetve, éspedig az 1. ábra a párologtatóedény egyik kiviteli alakjának elölnézete, a 40 2. ábra ugyanezen edény Mülnézete, a 3. ábra az 1. ábra A—B vonala mentén vett metszet, a 4. ábra a párologtatóedény másik kiviteli alakjának felülnézete, az 45 5. ábra pedig a 4. ábra szerinti edény távlati képe. A párologtatóedény agyagból, vagy más likacsos és hajszálcsöves hatású anyagból készült és a csőalakú —a— alsórészből, 50 valamint a tálcaszerű — b— felsőrészből áll. A csőalakú —a— alsórész alul zárt és felül nyitott és ehhez a nyitott felső csővéghez csatlakozik, a —b— tálca, mely köröskörül a —c— oldalpereinmel van el- 55 látva. A —c— oldalperem lehetővé teszi azt, hogy a víz a —b— tálcában megálljon és így nagy felületen párologjon. A 4—5. ábrák szerinti kiviteli alaknál a —b— tálca fenekéből a —d— borda áll 60 ki, mely egydarabból készül magával a tálcával; ez a borda a víz számára további nagy párolgófelületet nyujt. Természetesen egy ilyen borda helyett többet is lehet alkalmazni, a nélkül, hogy ez a talál- 65 mány lényegét érintené. Lehet a —b— tálcába magától a tálcától különálló, de ugyancsak agyagból vagy más likacsos és hajszálcsöves hatásű anyagból készült testet, pl. az —a— alsó- 70