129825. lajstromszámú szabadalom • Bomba
Megjelent 1942. évi július hó 1-én MAGTAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 129825. szám. XIX/c. osztály. — R. 8091. alapszám. Honiba. Reich Ernő oki. gépészmérnök, villamossági gyári főmérnök, Budapest. A bejelentés napja: 1941. évi március hó 20. Különösen nehezebb bombák készítésénél igen nagy fontossága van annjak,\ hogy azonos átütőképesség mellett a bombák testének acél-, illetőleg vassúlyát csökkent-5 sük, mert ezáltal ugyanazon bomhasúly esetén nagyobb mennyiségű robbanó anyagot lehet egy Jegy bombában elhelyezni, tehát a repülőgép is több robbanó anyagot tud magával vinni. Fontos azonban nemié zeitgazdiasági szempontból is az anyaggal való takarékoskodás, mert ezzel együtt jár aa is, hogy a kevesebb anyag megmunkálásához egyúttal kevesebb termikus energiát kell felhasználni. 15 A bombák csúcsát általában ezidőszerint acélöntvényből készítik, amely megfelelő szilárdságot csak elektroacél alkalmazása esetén biztosít. Már pedig a bombák csak akkor alkalmasak a kitűzött cél megvaló-20 sítására, ha ez a szilárdság bizonyos meghatározott értéket felülmúl. A találmány lényeges megtakarítás mellett megoldja azt a feladatot, hogy a bombák csúcsa különleges melegkezelést nem 25 igénylő anyagból is készíthető és amellett a bomba burkolata kevesebb megmunkálást és anyagfelhasználást igényel, mint a vele egyenlő méretű eddig használatos bombák. 30 A találmány szerinti bomba hengeres részének köpenye ugyanis a csúcs helyén a henger átmérőjénél kisebb átmérőjű, azaz a csúcs és henger oly helyen van egymással összehegesztve, ahol a henger köpenye a henger átmérőjénél kisebb átmérőre van 35 hidegen összehúzva, vagy így van sajtolva. Ezáltal a csúcshoz szükséges anyagból kevesebbet kell felhasználni és ezért a bomba súlya is lényegesen csökken. A találmány szerint továbbá a bomba úgy van 40 kialakítva, hogy a bomba hátsói részén, a szárny csatlakozási helyén a zárófenék átmérője kisebb, mint a hengerpalást átmérője. A találmányt a csatolt rajz alapján, mely 45 annak példaképem kiviteli alakját szemlélteti, még közelebbről is magyaráztuk. A bomba hosszmetszetét szemléltető ábrán jól, látható, hogy az —1— csúcs a —2— hengeres köpennyel úgy van össze- 50 hegesztve, hogy a hengeres köpeny átmérője az összehegesztés helyén kisebb átmérőjű, mint a henger átmérője. Míg az eddigi bombáknál a csúcsot annyira meghosszabbították, hogy anyagának átmérője 55 elérje a hengeres köpeny átmérőjét és a hegesztést itt végezték el, mert attól tartottak, hogy különben a csúcs szilárdsága nem lesz elegendő, addig a találmány szerinti bombánál a csúcs e bővülő részét 60 elhagytuk és helyette a vékony hengeres köpenyt toldottuk meg. A kísérletek azonban bizonyították, hogy az ilyen bombák szilárdsága egyenértékű a hosszú csúcsrésszel ellátott bombákéval. Előnyös a 65 súlycsökkentés céljából még az a megoldás, mely szerint a —2— hengeres rész