128888. lajstromszámú szabadalom • Sugárkontrakciós elektronsokszorozócső
Megjelent 1042. évi január hó 2-án. MAGYAR KIRÁLYI <$S3|JR SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 128888. szám VII/d/j. osztály. — L. 7512. alapszám. Sugárkontrakciós elektronsokszorozó cső. Lőwe Radio A. G., azelőtt Radíoaktíengesellschaft D. S. Loewe cég, Berlin-Steglitz. A bejelentés napja: 1938. évi február M 24. — Németországi elsőbbsége: 1937. cvi február hó 24. Az utóbbi időben az elektronsokszorozók, az úgynevezett hálóerőísítŐk nagy gyakorlati fontosságúak lettek. .Általában az a követelmény, hogy ezek-5 nek a csöveknek, amilyet az 1. ábra [szemléltet, lehetőleg nagy —1— fotokatódjuk legyen. .Ennek megfelelően az ielső —2— erősítőhálóknak is nagyfejlületűeknek kell lenniök, mert az elekio [trónbesugárzás viszonylag irányítatlan. Hogy már most a hálókon átrepülő jkatódsugarakat a rendszer tengelyéből való kitörésükben megakadályozzuk, már korábban javasoltuk, hogy —3— 15 Ikonoentrálóhengereket kell alkalmazni, (ezek kapcsolására vonatkozólag pedig íazt, hogy mindenegyes ily hengernek az előző előtti hálóval villamosan kell jösszekötve lennie. Ez esetben minden-20 jegyes —2, 3— erősítőtér az előzővel jegjrenlő. A szekunderelektrónok sebesjsége két háló között lényegében min,jdig ugyanaz; ugyanis vG ez a részfegzültség, ami á hozzátartozó —4— rész-25 [ellenállás fölött van és éppen ezért a iokuszozási feltételek is az összes erőísítési számokra vonatkozólag ugyaniatok. Általában az elektrónnyaláb ke-30 íresztmetszete ugyanaz marad az alsó hálókban, mint a felsőkben, feltételezni csupán azt kell, hogy a feszültségikülönbség a —3— gyűrű és a —2— háló között elég taszító hatású ahhoz, 35 hogy azokat a szélső elektronokat, melyek a —3— hengerhez túlközel kerülnek, biztonsággal visszahajtsa és a Irendszer tengelyéhez közelítse. Minthogy a katódsugárnyaláb keresztmetíszete ily berendezésnél nem kisebbedik, 40 ezért az utolsó —5— kollektorelektrődnak is lényegében még ugyanoly nagy keresztmetszetűnek kell lennie, mint az ielső -—2— belépési hálóknak. Itt mutatjkozik éppen a hátrány akkor, mihelyt 45 ily elektronsokszorozót erősítőcsőre kell rákapcsolni. A nagyfelületű —5— ikollektorhálóknak káros, túl nagyüzemi kapacitásuk van a környezetükhöz képest és a —6— záróellenállásnak,: 50 /mely a —7— erősítőcsőhöz csatolja, fennek megfelelően túl kicsinek kell lennie, úgyhogy a csőnek a feszültséghez való alkalmazkodása rossz lesz. Ha az —5— kollektort kapacitívan könnyeb- 55 ben, tehát térbelileg lényegesen kisebbíré lehetne kivitelezni, akkor ennek megfelelően a —6— ellenállást és vele iegyütt a hasznosan leadott feszültsé- 60 get jelentékenyen, mégpedig anódfe;szültség-többletfelhasználás és hasonló inélkül, meg lehetne növelni. Ez akkor is lehetővé válna, ha sikerülne elérni azt, hogy a katódsugárnyaláb kereszt- 65 metszete a hálóerősítőn való áthaladás-Inál mindinkább összehúzódjék. A 2. ábra szerinti, találmánybeli csőjszerkezettel e cél elérhető. Az egyetlen különbség az 1. ábrához képest lénye- 70