128611. lajstromszámú szabadalom • Tartórendszer meleg munkaközeggel dolgozó forgó gépek, főleg gáz- és gőzturbinák csapágytokjai számára

2 128611. részen és :a csapágytokon egymáshoz ké­pest körben egyiránybau el vannak for­dítva. A tartórészeknek az állórészen és a csap-5 ágytokon váló bekötése lehet merev, csuk­lós, vagy az egyik tartóvégen merev, a má­sikon pedig csuklós, mi mellett a közpon­tosság biztosítására és sugárirányú erőha­tások felvételére a most einlítell feltétel, t. 10 i. legalább három tartórésznek a csapágya­zás tengelyét kikerülő módon, kerüleli irányban azonos helyzetben való elrende­zése máris elegendő, gyakorlati szempont­ból azonban még a tarlórészek körben 15 egyenletesen való elosztása is kívánatos:.'A találmány ily változatai példaképen a csa­tolt 1—5. ábrákon láthatók, melyek közül az 1—3. ábrák a tarlószervek merev be­kötésére, a 4. és 5. ábrák pedig ugyanezek 20 csuklós bekötésére vonatkoznak. Az 1. ábrán axiális átáramlású gáztur­bina van feltüntetve, melynek 1 a beömlő csonkja, 2 pedig a kiömlő toldata. A tur­bina 3 forgója a 4 turbinaházban forog; 25 az 5 forgó és a 6 álló lapálkoszorúk, me­lyek lapátjai a forgóra, ill. a turbinaházba vannak szerelve, az e kellő közli munka­térben foglalnak helyet. A 3 forgó a 7 és 7' csapágyakban ágyazott 9 tengelyt for-30 gátja, mely csapágyak közül a 7 csapágy az 1 beömlő csonknál a lurbiuaházon ki-' vül, a 7' csapágy pedig a kiömlő toldatban van elrendezve, úgyhogy ez utóbbi a gáz­áramban fekszik. A 7 csapágy a 8 tartó-35 küllőkké1 van a turbinaházra szerelt 10 iartógyűrűn megerősítve; e tarlóküllők, mint a 7 csapágy 2. ábrabeli elölnézete« mutatja, a csapágytokkal és a 10 gyűrűvel egy darabból vannak öntve, végeiknél te-40 hát úgy a csapágytokon, mint a Iartógyű­rűn mereven vannak bekötve. A 8 tartó­küllők, melyek a csapágytok kerületéhez érintőlegesen csatlakoznak, kerüleli irány­ban egyenletesen vannak elosztva, s az 45 egyes oszlástávolságokban körben teljesen azonosan ismétlődő viszonylagos helyzet­ben vannak elrendezve. Ez elrendezés kö­vetkeztében nyilvánvaló, hogy a tartókül­lők vagy a turbinaház azonos melegedése, 50 tehát azonos hőlágulása esetén a csapágy­tok a 10 tartógyűrűhoz képest körben el­fordul, anélkül, hogy központossága meg­változnék. A küllőknek a csapágylok kerü­letéhez érin tőlegesen való csatlakozása 55 biztosítja, hogy a csapágytok körben való elfordulása a küllők szabad hőlágulása . melbtl, minimális hajlító igénybevétellel megy végbe. Nem érintőleges kerületi irá­nyú csatlakozás mellett ily igénybevétel annál nagyobb mértékben megnövekedhet, 60 minél nagyobb az eltérés az érintőlegesen való csatlakozástól; ez a körülmény azon­ban a csapágyazás közpóntosságát s a su­gárirányú erőhatásokkal szemben való el­lenállóképességét nem befolyásolja. 65 A 7' csapágytok a 3. ábra szerinti azonos módon, tehát a csapágy kerületéhez egyen­letes szögoszlás mellett érintőlegesen csat­lakozó 8' küllőkkel van a kiömlőtoldat 11 házrészéhez kötve; e 8' küllők a 12 vezető- 70 kúpon megfelelő 13 kivágásokon vannak átvezetve. A 8' küllők e megoldásban a 11 házrész és a 12 vezetőkúp közt a meleg munkaközegáramhan fekszenek. A 7 és T csapágyak a fellünlelett példa- 75 képeni ki vi lel ben hűtőfolyadékkal vannak hűtve, melynek hozzá- és elvezetésére a 14 és 15, ill. Iß és 17 csővezetékek jszolgál­nak. A 4. és 5. ábrákon a turbina elhagyása- 80 val csupán .a 7 csapágy tok van a 10 tarló­gyűrűvel egyült ábrázolva. A csapágytok­nak a larlógyűrűvel való összekötése ez esetben a 18 és 19 csnklószemekkel a mind­két végükön csuklós bekölésű 20 tartó- 85 részekkel történik, s maga a csapágytok most is folyadékhűtésre van kiképezve. A 4. ábrából minden további nélkül közvet­lenül érlhelő, hogy ily csuklós megoldás esetében a 20 tarlórészek vagy az állórész 90 hőlágulása minden esetben, tehát akkor is hajlílónyomaték nélkül, teljesen szaba­don érvényesülhet, ha a tartórészek hossz­iránya nem érintőleges a 19 csuklóponto­kon átmenő körhöz, a radiális iránytól 95 azonban természetesen eltér. A 2. és 4. ábrák szerinti megoldások' egyébként úgy is kombinálhalók, hogy — a 4. ábrát tartva szem előtt — a 20 tartó­részek vagjf a 10 tartógyűrűn, vagy pedig 100 á csapágytokon, a 2. ábrán látható módon mereven vannak bekötve. Ily esetben haj­lítónyomatékokból eredő igénybevételek le­hető csökkentésére ismét előnyös a tartó­részeknek a csapágytok kerületéhez, ill. a 105 csapágytok csuklószemein átmenő körhöz, érintőlegesen való csatlakozása. A tartórészek az 1. és 4. ábrák szerinti megoldási esetekben körben teljesen egyen­letesen vannak ugyan elosztva, ez azonban, 110 mint említve volt, csupán előnyös, de nem feltétlenül szükséges elrendezés. Minimá­lisan három, egymáshoz képest körben azonos helyzetben levő tartórészt tételez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom