128343. lajstromszámú szabadalom • Töltőtoll

Megjelent 1941. évi november hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BIROSAG SZABADALMI LEÍRÁS 128343. szám. IX/a/b. osztály. — K. 15447. alapszám. Töltőtoll. Keítner Árpád szerkesztő, Budapest. A bejelenlés napja: 1941. évi március hó 27. Töltőtollaknál gyakran észlelhetjük, hogy oly esetekben, midőn a tintatartály­ban már csak kevés tinta van, a tartályba kívülről beáramló levegő a tintára olyan 5 nyomást gyakorol, hogy az a tartályból ki­csurog. E hátrány kiküszöbölését célozza a találmány. Ennek lényege az, hogy a tintatartálynak alsó részében, mely a toll­hegyet tartó csőcsonkhoz kapcsolódó 10 nyakrész felé esik, egyik végén nyitott, másik végén zárt, palástján átbocsájtófu­ratokkal ellátott és nyitott végével a tar­tálynyak nyílásához csatlakozó oly cső­betét van megerősítve, melynek külső át-15 mérőja kisebb a tintatartály belső átmé­rőjénél. A csatolt rajz. 1. és 2. ábráján a találmány példaképen felvett két kiviteli alakjában hosszmetszet-20 ben és részben oldalnézetben van feltün­tetve. A rajzon —a— jelöli a töltőtoll tinta­tartályát, —b— pedig ennek nyakrészét, mely a —c— tollhegyet tartó —d— cső-25 csonkhoz kapcsolódik. Az —a— tintatar­tálynak a —b— nyakrész felé eső alsó részében az egyik végén nyitott, másik végén pedig zárt —f— csőbetét van meg­erősítve úgy, hogy a betét nyitott végével 30 a —b— tartálynyak nyílásához csatlakozik. E csőbetét palástján —g— átbocsájtófura­tok vannak; a csőbetét külső átmérője kisebb, mint az —a— tartály belső átmé­rője, miáltal a betét és a tartályfala között 35 hézag keletkezik Ebbe a csöbetétbe az 1. ábra szerinti kiviteli alaknál még a —h— golyó van behelyezve, mely a töltőtollnak függélyes, vagy közel függélyes és a toll­heggyel lefelé fordított helyzetében ráfek­szik a —b— nyakrész nyílására és azt 40 elzárja. Az —a— tartálynak tintával való meg­töltése történhet felülről, a tartály felső végét elzáró —i— kupak lecsavarása után betöltéssel, vagy pedig szivattyúrendszer- 45 rel. íráskor, midőn a tinta a tartályból fogyni kezd, a tartály felső végében lég­ritka tér keletkezik, mely a tintának a —b— nyakrészen át való kiömlését meg­akadályozza; a tinta csupán cseppekben 50 tud átszivárogni a —c— tollhegyre. Amint azonban az —a— tartályban a tinta fel­színe erősebben süllyed, a kívülről beha­toló levegő mind nagyobb nyomást gyako­rol a tintára, úgyhogy az már félig telt 55 tartálynál is könnyen kicsuroghat a —b— nyakon át. Ezt a kicsurgást akadályozza meg az —f— csőbetét. Az —a— tartály­ból t. i. a tinta a —g— furatokon át az —f— csőbetétbe jut, amely még akkor is 60 megtelik tintával, ha a tinta felszíne az —a— tartálynak már csak az alsó részé­ben van. Az —f— tartály felső végében ugyancsak légritka tér keletkezik és ez a tintának az —f— tartályból való kiömlé- 65 sét megakadályozza. Még hatásosabban tudjuk megakadá­lyozni a kicsurgást akkor, ha az —í— csőbetétben a —h-— golyót is elhelyezzük (1. ábra), minthogy e golyó írás közben 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom