128307. lajstromszámú szabadalom • Rádióvevőkészülék

2 128307. gyobb legyen. Emellett pedig a szekrény hátlapjának megfelelő alkata és a szekrény légterének kellő méretezése által gondosko­dunk arról, hogy a fenti méretezéssel nyert 5 akusztikai előnyöket tényleg ki is használ­juk. Az optimális méretviszonyok kísérleti megállapítása folyamán azt találtuk, hogy a készüléknek olyan laposnak kell lennie, 10 hogy a szekrény oldalpalástfelülete legfel­jebb a homloklapfelülettel legyen egyenlő, célszerűen annál kisebb. Oldalpalástfelület alatt a homloklapkerületnek a szekrény vas­tagságával való szorzatát kívánjuk érteni, 15 hol is a szekrény vastagsága a membrán­tengely irányába eső ama méret, melyet ebben az irányban a homlokfal és hátfal között, vagy ezek ívelt volta esetén érintő­síkjaik között mérünk. Az ilyen lapos szek-2o rénybe pedig akkora membrán építendő be, hogy a homloklapfelület a membránfelület­nek legalább 5-szöröse, célszerűen a mem­bránfelület 10-szerese vagy ennél is na­gyobb legyen. Az ilyen szekrény jó akusz-25 tikai tulajdonságainak kihasználására to­vábbá gondoskodjunk arról, hogy hátfala hangcsillapító anyagból legyen és/vagy szá­mottevő méretű áttörésekkel legyen ellátva és/vagy a szekrényben elegendő nagy Iég-30 tér legyen jelen, melynek köbtartalma meg­határozásánál a membrán felületét, súlyát és a helyesen visszaadandó legmélyebb hangrezgésszámát véve figyelembe, e köb­tartalmat az ismert képletből számítással 35 meghatározhatóval egyenlőre vagy legalább közel egyenlőre vesszük. A meglepő pedig éppen az, hogy fentmegadott szekrényalak esetén a számításból adódó nagy köbtartal­mak minden nehézség nélkül megvalósítha­tó tók, minthogy a készülék nagy homloklap­felülete az alkatrészek olyan beszerelését teszi lehetővé, hogy azok nagy homogén légpárna kialakítását a szekrény csekély térfogatnövelése mellett teszik lehetővé. Az 45 ilyen készülék kiváló hangvisszaadásának és kongása teljes hiányának okai többek között abban vannak, hogy a szekrény ol­dalfalai aránylag kis méreteik folytán nem jönnek rezonanciás rezgésbe és hogy a 50 hangszórómembrán mögötti, a szekrény ál­tal bezárt rezgőképes légtömeg a szekrény­nek a membrántengelyre merőleges síkbani nagy felülete folytán igen nagy felületen érintkezhet csillapító közeggel, mely akár 55 a készülék megfelelő anyagból, például lágy kéregpapírból készült, vagy ilyennel, pél­dául nemezzel bélelt hátfala, vagy az en­nek nagyméretű áttörésein át a szekrénybe zárt légpárnával érintkező külső levegő le­het. A szekrény homloklapjának nagysága 60 továbbá csökkenti a hanghullámok irányí­tottságát, azaz egyenletesebb hangbesugár­zást eredményez. A találmány szerinti készülék homlok­lapfelületének nagymértékű növelése azon- 65 ban egyéb előnyökkel is jár, például nagy­méretű, tehát jól leolvasható állomásskáía alkalmazását és a kellő felületet bezáró ke­retantennának magába a készülékbe való beépítését engedi meg, továbbá a készülék 70 alkatrészeinek szerelését és a sorozatos gyár­tást rendkívül egyszerűsíti és olcsóbbítja, amint azt alantiakban még részletesebben is ismertetjük. A fenti műszaki és gazdasági természetű 75 előnyökön kívül nagy és kereskedelmi szempontból fontos előnye a találmány sze­rinti készüléknek az is, hogy újszerű alakja a készüléknek, főleg modern lakásokban, sokkal tágabb elhelyezési lehetőségeket 80 nyújt, mint amilyenekkel az ismeretes ké­szülékek szekrényeik alapterületének szá­mottevő mérete mellett azonos teljesítmény mellett rendelkeztek. így például a talál­mány szerinti készülékek képkeret módjára 85 falra függeszthetők, háttámasz segélyével kis helyre felállíthatók, bútorokba beépíthe­tők, aktatáskába helyezhető méretekben ké­szíthetők, stb. és így számos oly vevőnek adhatók eb kiknek az eddigi készülékek el- 90 helyezése nehézséget okozott volna. Ennek következtében pedig a készülékek nagyobb darabszámokban való gyártása és így áruk további csökkentése lehetséges. A költségek csökkentése szempontjából lényeges körül- 95 meny az is, hogy a szekrény fényezendő, illetve díszes felületi kivitelben készítendő felülete jóval kisebb, mint eddig, mert a hátlap ebből a szempontból nem számít, az oldallapok felülete csekély, a nagyfelületű 100 homloklap felületének számottevő részét pe­dig a skála és a textilanyaggal fedett hang­szórónyílás foglalja el. A készülék alakja folytán továbbá kisebbek a csomagolási, raktározási és szállítási költségek is. Mind- 105 eme tényezők együtthatása azt a meglepő tényt eredményezi, hogy a találmány sze­rinti készülék vele azonos teljesítményű, de rosszabb hangvisszaadású jelenlegi készü­léknél azzal azonos közepes darabszámban no való gyártás esetén körülbelül 12—20%­kal, a nagyobb elhelyezési lehetőség és ol­csóbb ár által lehetővé tett nagyobb gyár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom