128233. lajstromszámú szabadalom • Eljárás aránylag merev csomagoló tartályok előállítására, magnak filmalkotó anyagokba való többszörös merítésével
2 128233. hogy fordított sorrendben először a vastagfalú alsórészt állítjuk elő merítés révén a szükségies vastagságban és ezután ehhez csatlakozó merítéssel a vékonyfalú felső 5 szélrészt létesítjük. Lehetséges a vékonyfalú felső szélrészt nagyobb átmérőbe is kiképezni, mint a vastagfalú tartályrésznek. Némely esetben előnyös lehet a belső 10 hártyaréteg képzéséhez, amely tehát a tulajdonképeni tartályon túl felfelé folytatódik, más összetételű oldatot alkalmazni, mint a mereAT tartályfal képzéséhez. Ily, két különböző rétegből összetett üreges 15 testek egy munkafolyamatban is minden további nélkül nyerhetők. Csak két merítőkádat kell alkalmazni. A belső réteg képzéséhez pl. aoelilcellulóznak aoetonban való, különlegesen nagy lágyítószcr-20 tartalmú oldalát alkalmazhatjuk, hogy a túlnyúló vékonyfalú szélrészt különösen könnyen alakíthatóvá tegyük és e belső rétegbe vízeltaszító adalékokat is bevihetünk, különösen akkor, ha a belső hártya 25 képzéséhez más ceHulózterméket, pl. benzilcellulőzl alkalmazunk. Némey esetben a két alkalmazott merítőoldalnak a különbözősége csak különböző festékanyagok hozzáadásában is állhat, úgyhogy az ala-30 kíthatő túlnyúló hártya más színezésével tűnik ki. Ily festékadalékokként átlátszatlanná tevő pigmensek is, pl. titánoxid alkalmazhatók. Különböző alapanyagoknak rétegalkotó 35 anyagokként való alkalmazásánál is a két üregestestrész egyesítését minden nehézség nélkül elérhetjük, hia a merev külsőtest képzéséhez való anyagban ofvan oldószereket alkalmazunk, melyek a belső réte-40 get alkotó anyagot oldani tudják. így pl. minden további nélkül lehetséges nagymértékben át nem engedő belsőrétegnek az előállításához kaucsuknak, klórkaucsuknak vagy valamely polivinilvegyületnek va-45 lamely tetszőleges alkalmas oldószerben való oldatát különösen előnyösen alkalmazni, ha a merev külsőréteg képzéséhez pl. acetilcelhilőznak metilénkoridban való oldalát, metanolnak vagy ftálsavetilészter-5Q nek vagy hasonló alkalmas anyagoknak a hozzáadása mellett, alkalmazzuk. A találmány szerinti tartálynak csomagolási célokra különösen előnyös kiviteli alakját kapjuk akkor, ha először, a merü-55 1 őmagon valamely polivinikloridnak metilénkloridban való rétegét lerakódni hagyjuk vékony, vízálló belsőhárlya képzése céljából és ezután aoetilcellulóznak acer tonhan való oldatából második merítőoldatot alkalmazunk. Ily üreges testnek a 60 merülőmagról való levétele után könnyen alakítható felső szélrésszel biró áttetsző tartályt kapunk, melynek belsőrétege azonban húzás alkalmazásával a merev külső tokról fokozatosan leválasztható. A cso- 65 magolótartály e kiviteli alakja azért előnyös, mert a belső hártya a tartalom előre haladó elvételénél mindig ismét a megmaradó tartalommaradékra, pl. poralakú anyagra, teára, vagy hasonlóra, szilárdan 70 rászorítható. A találmány szerinti csoímagolátartályok előállítására való kiviteli példák a rajzon vannak feltüntetve. Az 1. és 2. ábra hatoldalú tartályt mu- 75 tat, mely az 1. ábrán nyitott, a 2. ábrán pedig zárt állapotban van feltüntetve. A tulajdonképeni —.a— tartály, melynek magassága a felveendő tartalom szerint igazodik', a felső szélen túl a vékonyabb —b— 80 hártyában folytatódik, amely alakítható és behajlogatással az —-a- - tartály tartalmára fektethető a 2. ábrán látható módon. A 3. és 4. ábrán üregeshengeralakú—c— tartály van feltüntetve. A 1. ábra azt mit- 85 tatja, hogy az aránylag merev —c— tartályrész fölötti felső --~d-- szél rész hogyan csavarható össze és zárható cl az —e—• kapoccsal. Az 5. ábra különböző merítőanyagokból go alkotott, összelett —f— tartályt mutat, melynek hártyaalakú belső —g— tartálya húzás alkalmazásával a merev —f— külső tartályról leválasztható, úgyhogy az át nem engedő belső —g— hárlyatest mindig 95 a megmaradó maradéktartalomra kisebbíthető. Ily tartályt ismert módon célszerűién még a —h— fedéllel látunk el. A találmány szerinti eljárás foganatosításánál pl. az 1. ábra szerinti tartály elő- 100 állítására olymódon járunk el, hogy hatszögű é,s pl. 60 mm legnagyobb átmérőjű merül őmagon, egy-kétszeri merítéssel, 90 mm magasságban 0.05 mm falvastagságot képezünk. Miután ez a réteg a me- 105 rül őmagon elegendően megszáradt, a merítést tovább folytatjuk, a merítési mélységet azonban kb. GO mm -re csökkentjük. A merítést annyiszor végezzük, míg a 60 min magasságú alsó tartályrész 0.3 mm vastag 110 réteggel nincs fedve. Miután a felvitt rétegek a merülőmagon elegendően átszáradlak, a merülőmagot leválasztjuk.