127601. lajstromszámú szabadalom • Önműködő visszakapcsolással ellátott villamos túláram kapcsoló

2 127601. nyom. A 4 billenő éket 7 közlőmű köti össze a 6 késleltető szerkezettel. A 6 késleltető szerkezet önműködő, erő­tartalékoló óramű (L. 4. ábra), melynek 5 működési ideje 33 szabályzóval állítható. Az óramű rugója egyik végén a rúgóház­zal, másik végén a 32 felhúzó tengellyel áll összeköttetésben. Az óramű rúgóháza sebesség csökkentő közlőmű által a 6kés-10 leitető szerkezet 26 köpenyét forgatja meg, mely egy részén hiányos, ebbe illeszkedik, bele egy 28 rögzítő ék. Az óramű leerő­sített 27 szerelési lapján van 29 csapra helyezve a 28 rögzítő ék, melyet 61 közlő-15 mű köt össze az önműködő kikapcsolást előidéző mágnes vasmagjának elmozduló részével. A 28 rögzítő éket 30 rúgó nyomja. A 26 köpeny oldalából 31 ütköző áll ki, mely megfelelő elfordulása után a 7 közlő-' 20 mű által szerkezeti összekötésbe jut a 4 billenő ékkel. A 32 felhúzó tengelyen nyer elhelyezést az óramű rugójának megfeszí'ését eszközlő, egyirányú forgást biztosító közlőmű, mely 25 az említett tengelyre erősített 34 fogós ke­rékből, ennek fogazatába hatoló 35 ék­ből és 36 felhúzó kerékből áll. A 35 ék, melyet a 37 rúgó nyom, a 36 felhúzó ke­réken van elhelyezve. A 26 köpeny egy-30 irányú forgását biztosítja a 27 szerelési lapon elhelyezett 39 rúgó által nyomott 38 ék. A 36 felhúzó kerék forgását és ezzel az óramű rugójának megfeszítését, a 40 köz-35 lőmű biztosítja (L. 5. ábra), melyet az erőtartalékolást eszközlő 13 tengellyel 41 forgató szerv köt össze. A 41 forgató szerv forgási idejének csak egy részében kapcsolódik a 40 közlőmű-40 höz, ezért a 42 visszahúzó rúgó a 40 köz­lőművet időnként eredeti állapotába jut­tatja'. A villamos meghajtó szerkezet műkö­dését a 3 visszakapcsoló rúgó 18 házába 45 elhelyezett önműködő kapcsoló (L. 3. ábra) határozza meg. Ezen kapcsolót, a 18 rúgó­házra erősített 23 álló érintkező és egy 25 kétkarú emelőre helyezett 24 mozgó érintkező ialkotja. A 25 emelő másik kar-50 ján 19 rúd van. A 19 rúd oly mélységbe jiatol be a 18 rúgó házba, hogy a 16 rúgó tartó lap csak az esetben birja kinyomni, ha a 4 billenő ék helyén túl haladt. A 19 rúd behatolását a reá erősített 22 tartó 55 lap által, 21 rúgó biztosítja. Ezen 21 rúgó 20 rúgóházba van helyezve. A villamos meghajtó szerkezet a 23—24 érintkezőkből álló kapcsolón keresztül van a védett há­lózatba kötve. A 16 tartólapot a »c« közlőmű köti ösz^ 60 sze a 2 főtengellyel. (L. 1. ábra). A »c «közlőmű a 2 főtengelyen elhelye­zett egyirányú forgást biztosító közlőmű­ből, ennek elmozdulását eszközlő 9 for­gató szervből (L. 11. ábra) és az ezt moz- 65 gató 8 közlőműből áll. A 2 főtengelyen elhelyezett egyirányú forgást biztosító közlőművet, az említett tengelyre erősített 11 fogaskerék, a tengely­től függetlenül mozgó 10 fogaskerék és ezt 70 nyomó 12 rúgó alkotja. A 10—11 kere­kek fogazataikkal csak egy irányban akad­nak össze. A 9 forgatószerv a 10 kerék ke­rületi fogazatával áll összekötésben. A 9 forgatószerv megfelelő 58 hornyába 75 kapcsolódik a 8 közlőmű Az 5 erő tartalékoló berendezés villamos meghajtó szerkezete különböző megoldású lehet. Nagyfeszültségű és nagy teljesítményű, 80 találmány szerinti kapcsoló a használati helyén (transzformátor állomás, erőtelepek stb.) (L. 9. ábra) mindenkor jelenlévő kis, feszültségű hálózatból egy motor úlján tar­talékolhatja a visszakapcsoláshoz szüksé- 85 ges erőt. (Ezen leírásban »kisfeszültség« elnevezés alatt 100—500 V-ig terjedő feszültség ér­tendő, ennél nagyobb értékek meghatá-i rozására szolgál a »nagyfeszültség« cineve- 90 zés, »nagy teljesítmények« elnevezés, a 75 EVA-nál nagyobb teljesítményeket jelenti, ennél kisebb értékek megnevezésére szol­gál a »kis teljesítmények« elnevezés.) Kis feszültségű és kis teljesítményű, la- 95 lálmány szerinti kapcsoló az áramrend­szer egyes vezetékeit külön-külön is véd­heti (L. 10. ábra), ez esetben az 5 erőtar­talékoló berendezés villamos meghajtó szerkezete egy felhúzó mágnes lehet. 100 A felhúzó mágnest (L. 6. ábra), egy »U« alakú 43 vasmag, ennek egyik szárára 44 rugóval felerősített 45 zárólap, egy 46 tekercs és 47—48 érintkezőkből álló kap­csoló alkotja. A 47 álló érintkező, meg- 105 felelő szigetelő anyagon a 43 vasmagra van erősítve. A 48 mozgó érintkező a 45 zárólapon nyer fémes vezetésű elhelye­zést. A 46 tekercs egyik vége a 43 vas­magba, a másik vége a 47 álló érintkezőbe HO kapcsolódik. A felhúzó mágnes, a védett vezetékkel soros elkötésű (L. 10. ábra). A 3 visszakapcsoló rúgó megfeszítéséhez:

Next

/
Oldalképek
Tartalom