126474. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés duplex-kapcsolásokban az utánképzés beállítására és az utánképzés minőségének mérésére

2 126474. akkor a két állomás telepei egymással szembe vannak kapcsolva, úgyhogy áram nem kering. Az egyik állomásról való táv­íráskor tehát az áram az 1. ábrán feltün-5 teteti módon változik. Az utánképzés köré­ben- i erősségű áram kering, míg a veze­tékben az áram erőssége állandóan 2i és 0 között ingadozik. Ha az állomások mindegyikének veze-10 tékkörébe és utánképzett körébe oly jel­zőműszer egy-egy tekercsét iktatjuk, amely csak az áramerősség változását mutatja és az áram irányától független, például rölét vagy forgóvasmagos műszert, úgy e 15 műszerben valamely állomásról való táv­íráskor tartósam i erősségű áram kering, amely irányát távíráskor változtatja ugyan, a jelzőműszer mutatójának kitérésére azonban nincsen befolyással. Ennek fel-20 tétele, hogy az utánképzés helyesen van beállítva és a jelzőműszer tekercsei egy­mással szembehatnak. Ha a vezetékkör­ben az áram erőssége megváltozik, akkor a például forgóvasmagos műszer mutató-25 jára ható húzóerők többé nem pontosan ellentétesen egyenlők, hanem különbözők. Ennek következtében a mulató az i ér­téknek megfelelően lengeni kezd. Az után­képzést mindaddig szabályozni kell, amíg 30 a jelző-műszer mutatója ismét pontosan •az i értékre áll be. Egyszerűsítés végett a jelzőműszer úgy is kalibrálható, hogy az az utánképzés minőségét valamilyen lép­tékben adja meg. Rölé használata ese-35 lén célszerű, ha az Mii tekercset, azaz az utánképzés tekercsét kétszeres menetszám­mal tekercseljük, úgyhogy a vezetéktekercs és az utánképzés tekercsének mágneses hálásai az utánképzés helyes beáílítása-40 kor egymást kiegyenlítik és a rölé leejt. Ez például jelzőlámpa működtetésére hasz­nálható fel. Az eljárás kifogástalanul alkalmazható akkor is, ha a vezetékben leágazás van, 45 vagy a két telep feszültségei különbözők, mert ily esetben a vézetékág maradék am­permenetei az utánképzés ágának amper­meneteivel szemben kiegyenlítőleg hatnak, úgyhogy a mutatóra ható eredőerő táv-50 íráskor ez esetben is állandó marad. Ha a forgóvasmagos műszer érzékeny­sége nem kielégítő, úgy az eljárás egyen­irányító váltóáramú műszer alkalmazása útján is érzékenyebbé tehető. Ily kapcso-Felelős kiadó: dr. ladoméri SZMI lási elrendezés vázlata a 3. ábra. A ve- 55 zetékkörben, illetőleg az utánképzés kö­rében keringő áramnak a WX I és W t II, illetőleg a W2 I és W 2 II ellenállásokon fe­szültségesést okoznak. E feszültségesést Z1; illetőleg Z2 szabályozók váltóáramú fe- 60 szültséggé alakítják át. Ezt a feszültsé­get Jx , illetőleg J 2 váltakozóáramú műszer­be továbbítjuk. Az utánképzés beállítása a 2. ábrabeli kapcsolási elrendezés esetén hasonló módon történik, úgyhogy az után- 65 képzést a vevőoldalon mindaddig szabá­lyozzuk, míg a műszer mutatója nyuga­lomba nem jön. Szabadalmi igénypontok: 1. Kapcsolási elrendezés duplex-kapcsolá- 70 soknál az utánképzés beállítására és az utánképzés minőségének mérésére, mely­re jellemző, hogy a vezetékkörben kerin­gő áram és az utánképzés körében ke­ringő áram csak az áramerősség váltó- 75 zását jelző oly jelzőműszerre, például forgóvasmagos műszerre vagy rölérehat, melynek tekercsei úgy vannak kapcsol­va, hogy az utánképzés körében kerin­gő áram hatása a vezétékkörben kerin- 80 gő áram hatásával a jelzőműszerben el­lentétes. 2. Az 1. igénypont szerinti kapcsolási el­rendezés kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy a jelzőműszernek azonos menet- 85 számú két tekercse van, melyek közül az egyik a vezetékkörbe, a másik az utánképzés körébe van iktatva és me­lyeknek ampermenetei ellentétes értel­műek. 90 3. Az 1. igénypont szerinti kapcsolási el­rendezés kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy a vezetékkörbe és az utánképzés körébe egy-egy ellenállás van iktatva és az ezeken beálló közös feszültségesés 95 szaggatón át váltóáramú műszerbe jut. 4. Az 1. igénypont szerinti kapcsolási el­rendezés kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy a jelzőműszer rölé. 5. Az 1. igénypont szerinti kapcsolási el- 100 rendezés kiviteli alakja, melyre jellemző, hogy rölé alkalmazása esetén az egyik tekercsnek kétszeres menetszáma van, úgyhogy a rölé az utánképzés minő­ségének helyes beállításakor leejt és jel- 105 zőeszközt működtet. 1 rajzlap mellé klettel TNIK ISTVÁN m. fclr. szabadalmi bJiá. „Jövő" Nyomdaszővetkezet. Budapest, IX., Erkel-u. 17. Tel.: 182-278 — Felelís vezeti: Bárányi Jósset

Next

/
Oldalképek
Tartalom